Más ruhákat keresünk, máshogy vásároljuk és viseljük őket, mint pár évvel ezelőtt, az átalakulás pedig gyorsul. A verseny hatalmas, kitűnni igen komoly pénzbe kerül, ikonikus brandet építeni ma már lehetetlen, a bukások pedig mindennaposak. Magyarországról mégis egyre többen indulnak meghódítani a világot, a szakma igencsak felkapott lett. Elmagyarázzuk, hogyan működik a divatvilág.
A Magyar Divat & Design Ügynökség, valamint a Camera Nazionale della Moda közös mentorprogramjának keretében idén újabb magyar márkák bizonyíthattak a Milano Fashion Weeken. A tervezők az állandó kiállítás mellett egy kollektív divat show keretében is bemutatkozhattak a nemzetközi divatszakma és a sajtó előtt. Szeptember 22. és 27. között öt magyar tervező: Kata Szegedi, NINI, MERO, a ZIA budapest és a THEFOUR mutatkozhatott be.
A legújabb kollekciókat a Fashion Hub kiállítóterében tekinthették meg az érdeklődők, akik között nemzetközi divatszakemberek és elismert showroomok képviselői is megfordultak. A szakmai közönség már tudatosan kereste a Budapest Select tervezőket, amely ernyőmárkát a hazai brandek nemzetközi megjelenéseire hozta létre egykor az ügynökség. Az ernyőmárka fő célja, hogy a tehetséges tervezők saját jegyeiket megtartva, de az egységes kommunikáción keresztül nagyobb figyelmet kapjanak a külföldi megjelenések alkalmával.
Létszámkorlát mellett ugyan, de idén is sor került a szokásos kollektív fashion show-ra, amelyen MERO, Kata Szegedi és a THEFOUR kaptak lehetőséget a részvételre. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a divathét új résztvevőire számos pozitív szakmai visszajelzés érkezett már a helyszínen is. Mellettük az első mentorprogram egykori mentoráltjai közül hárman – az ABODI, a Cukovy és az Elysian – ugyancsak bemutathatták kollekcióikat, mivel az előző szezonokban mindhárman elnyerték a buyerek legnagyobb szakmai elismerését jelképező Buyers Award díjat.
A magyar tervezők bemutatóját óriási érdeklődés övezte a nemzetközi buyerek és szakemberek körében. Olyan mérvadó magazinok képviselői nézték az első sorból, mint a Vogue Italia, a Now Fashion, a Vogue Japan vagy a Corriere Della Sera, a bemutató után több nemzetközi megjelenés is született.
Ezekben a kihívásokkal teli időkben még fontosabb, hogy javítsuk a hazai termékek nemzetközi elérhetőségét, hiszen ezzel támogathatjuk a márkák gazdasági stabilitását. A Milano Fashion Week a magas vásárlóerőt képviselő buyerek elérésének elsőszámú csatornája, így az esemény új kapukat nyit a külföldi terjeszkedés előtt. A nemzetközi piacra lépés egy többlépcsős folyamat, melyhez elengedhetetlen, hogy egy márka 2-3 szezonon keresztül is megjelenjen a külföldi rendezvényeken
– mondta el Bata-Jakab Zsófia, az ügynökség vezetője.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!