Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzáz év Amerikában – ma van az igazi Drakula, Lugosi Béla születésnapja
1882. október 20-án született Lugoson Blaskó Béla Ferenc Dezső néven, Blaskó István, a lugosi népbank igazgatója és ómoraviczai Vojnich Paula negyedik gyermekeként. Drakula gróf alakjának megformálásával vált világhírűvé és a klasszikus horrorfilmek sztárjává. Egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a hollywoodi hírességek sétányán.
Száz évvel ezelőtt, 1920-ban érkezett New Orleansba, de úti célja New York volt. 1931-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. Az Egyesült Államokban ezután létrehozta a Magyar Nemzetiségi Színházat, ahol hozzá hasonlóan hazájukból száműzött magyar színészekkel vette körül magát.
Első angol nyelvű szereplése a The Red Poppy című darabban volt. 1927-ben felkérték a Drakula című Broadway-darab címszerepére. A produkció rendkívül sikeres volt, több mint 500 előadást ért meg, és még két évig turnéztak vele.
Ennek köszönhetően kérte fel a Universal filmstúdió az 1931-es Drakula című film főszerepére. Ez a mozi hozta meg számára a sikert, ám egyben skatulyául is szolgált számára, mivel később csak horrorfilmekbenszerepelt.Többek között olyan sikerekben, mint az első zombifilmjekéntszámon tartott A fehér zombivagy a Frankenstein szelleme.
Az 1948-as Bud Abbott Lou Costello Meet Frankenstein című film volt az utolsó A kategóriás darab, amelyben játszott. Az ötvenes években megpróbált kitörni a horrorfilmek világából, és két vígjátékban is játszott, ám mindkét film csúfosan megbukott.