Művészek, akik 56-ban mondtak búcsút Magyarországnak

Faludy Györgynek, vagy angolosan George Faludynak, aki a pesti flaszter Villona akart lenni, és még a legnagyobb télben se hordott zoknit, egész élete a lázadásról szólt. Elég volt ránézni hosszú hajára, torzonborz fejére, hogy egyből a balladai, pajzánsággal kevert féktelen szabadság jusson róla az ember eszébe.

Voltaképp egész életében vándor volt, először 1938-ban hagyta el Magyarországot, mert semmi esetre sem kívánt a németek oldalán harcolni. Egészen Párizsig ment, itt találkozott a szintén magyar származású Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészekkel.

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,

és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz

– énekli Faludy Villon bőrébe bújva, s mikor Párizst megszállják a németek, a vagabundus Marokkóba menekül, majd hajóra száll, és meg sem áll az Egyesült Államokig. 1946-ban hazatér, a Népszava munkatársa lesz. 

Ilyen múlttal teljesen logikus, hogy 56-ban az első adandó alkalommal veszi a kabátját. Ezúttal Londont választja, ahol 57-től az Irodalmi Újság szerkesztője. Éppen neki való. Itt írja fő művét is a 60-as években, az önéletrajzi visszaemlékezés jellegű Pokolbéli víg napjaimat, melyet Magyarországon csak szamizdatban adtak ki 1987-ben.

Faludynak jó infói lehettek a hazai ellenzéki mozgolódásról, hiszen a rendszerváltást meg se várva 1988-ban tér haza, innentől publikál, érdeklődés övezi személyét s műveit egyaránt, még Kossuth-díjat is kap. De díjak és érdeklődés ide vagy oda, továbbra is pukkasztja a maga módján a polgárokat. Élete legvégén éppen a nála 65 évvel fiatalabb feleségével, Fannival, és közösen készült félmeztelen fotóikkal.

Andy Vajna még csak 12 éves, tehát nem saját jogán, hanem szüleivel disszidál, mindenesetre ha marad, biztosan nem ugyanezt a karriert futja be. 

A tavaly elhunyt, rendkívül megosztó személyiségű, ám szakmailag elismert Vajnát 2018-ban Magyarország ötödik legbefolyásosabb emberének választották. Hollywoodi filmproducerként olyan tömegsikereket jegyez, mint a Rambo, a Terminátor 2., az Evita vagy A miniszter félrelép. A 2010-es években médiaérdekeltségei egyre növekedtek, televíziók, rádió és bulvárlapok (később kaszinók) tartoztak portfóliójába. Az elmúlt évek kiugró hazai filmsikereiben nyilván nem elhanyagolható filmügyi kormánybiztosi funkciója sem.

Agota Kristóf teljes életművét áthatja az emigránslét, a vendéglét, a valami elhagyásának és az otthontalanságnak a tragédiája. A hazai és nemzetközi kortárs irodalom kiemelkedő tehetségű írónője különös, egyben ékes bizonyítéka annak, hogy

56-ban már családostul, férjével és néhány hónapos kislányával emigrált a svájci Neuchâtelbe, ahol kezdetben a megélhetés kényszerűsége miatt egy óragyárban helyezkedett el, rendkívül monoton munkát végezve. Az igazi revelációszámba menő regénytrilógia első része, a Le grand cahier (A nagy füzet) 1987-ben jelenik meg francia nyelven, egy ikerpár kiszolgáltatottságáról beszél szikár nyelvi és irodalmi eszközökkel, arról, hogy a háború és a kegyetlen nevelés micsoda mély nyomokat hagy a gyermeki pszichében. Műveit több mint negyven nyelvre fordították le, A nagy füzetből Szász János készített a műhöz méltó színvonalú, érzékeny, nagy sikerű filmet.

Zsigmond Vilmos, aki diáktársával, Kovács Lászlóval együtt fotózta és filmezte az 56-os eseményeket, szintén világraszóló karriert futott be Amerikában. 

Zsigmond Vilmos fényképezte a kultfilmszámba menő, Robert De Niro fémjelezte A szarvasvadászt és Az eastwicki boszorkányokat Jack Nickolsonnal, társa, Kovács László pedig a hippimozgalom és a szabadságkultusz moziját, a Szelíd motorosokat (Born to be wild) és a Szellemirtókat.

Nemcsak Andy Vajna és Zsigmond Vilmosék jutottak ki az amerikai film fellegvárába, ebből szerencsére kijutott Szipál Márton fotóművésznek is, de hát hol is végezhetné másutt az, akinek apja udvari fényképészmester, ő maga második világháborús pilóta, később hadifogoly, mint Hollywoodban? Noha Szipál fotóművészeti munkásságát már idehaza elismerték, kint nagyon befutott, számos hollywoodi filmsztár mellett ő fotózta a minden idők cowboyakén elhíresült John Wayne-t vagy Charlene Tiltont, alias Lucyt, a dallasi olajmágnások csillogó boldogtalanságáról szóló, legendásan középszerű sorozat idegesítő Barbie baba szépségét is.

56-os emigráns Ferrari Violetta is, akinek hiába énekelte Zenthe Ferenc az ötvenes évek zenés kultfilmjében, hogy „Kétszer kettő néha öt, minden tételt félrelök egy sokat ígérő szerelmes pillantás”, ő a lábáról nehezen levehető zord számtantanárnő figuráját hozta. (Amíg tudta.) Az 50-es évek legkeresettebb hazai film-, illetve színpadi színésznője először Bécsbe, majd az NSZK-ba menekül, ahol több tucat filmszereppel alakít ki újabb egzisztenciát.

És a sok primadonna, vagabund és művész után a kémia Nobel-díjas tudósáról, Oláh Györgyről se feledkezzünk meg, hisz kémia nélkül énekelhet bárki bármit, nem lesz siker. Oláh a szénvegyületek pozitív ionjai, vagyis a karbokationok kutatásáért kapta meg 1994-ben a legrangosabb tudományos díjat, s számos tudóstársával ő is azon világklasszisok táborát erősíti, akik nem hazánkban, hanem az Egyesült Államokban elért eredményeikért érdemelték ki a tudósi csúcsdíjat. A globális felmelegedés problémájára is megoldást kínáló, nagy érdeklődést kiváltó, direkt metanolos tüzelőanyag-cella kidolgozója először Londonba ment, majd kanadai kitérővel az USA-ba. Oláh György kilencven évig élt, s jól tudta, míg a művészet eléget, a tudomány belépő az örök fiatalságba.