Hétköznapi dolgokról énekelünk, jó fej embereknek

F6.
2020.11.02. 17:38
Van egy banda, persze zeneileg az, amelyik pontosan tudja, hogy a koronavírus nem játék, de azt is ki meri mondani, hogy az élet csak szabadon az igazi. Erről szól az egri The Wallkids zenekar új klipje.

Mert mi mást is csinálhatna egy punk-rock banda, amikor a járvány nemhogy beszivárgott az őszbe, de be is zárta a koncerttermek kapuit: zenét szerez, klipet forgat.

Az élet szabadon című dal a mindenkori szabadságról szól, aminek nincs szavatossága, nem lehet bezárni, mindig utat tör magának!

– mondja Gibbon, alias Nádasi István a zenekar alapító énekese. S bár a dal már februárban megszületett, és márciusban rögzítették a Standing wawes stúdiójában, a járványhelyzet miatt azt főként csak online, videómegosztókon tudják eljuttatni rajongóikhoz.

A színpadon a The Wallkids!

Nádasi István 1993-ban kezdte a zenélést a Forcas (hardcore) zenekarral, majd 2000–2014-ig következett a Mom's favorite, és közben beiktatott két feturinget is (Nádasi feat. Tuza, Nádasi & Bene). Ezt követően alakult meg a The Wallkids. A zenekar tagja még Nagy Dénes (szólógitár), Gacsal Márk (basszusgitár), Mészáros József (dob).

A klip forgatását idén tavaszra tervezték, de meg kellett várniuk, amíg a Covid–19 első hulláma csillapodik, így a kisfilmet már napsütésben, Eger határában, egy bezárt gyártelep mellett forgatták, a beltéri részeket pedig az énekes szobájában vették fel.

Gibbon megtartotta előző zenekara, a Mom's favorite műfaját, aminek, mint mondja, azon túl, hogy tele van érzelmekkel és energiával, egyetlen oka van:

imádom a kalipunk zenét.

És szerencsésnek mondja magát, mert a zenélés a főállása, a zenekar többi tagja más-más munkát végez civilben. Arra a kérdésre, hogy manapság csak kevesen mondhatják el magukról, hogy pusztán a zenélésből megélnek, főleg úgy, hogy se koncert-, se fellépési lehetőségük nincs, így felel:

a szüleim tudták a matekot, sosem költöttek többet, mint amennyit lehetett. A pénzt mindig is beosztottam, a jogdíjakból és koncertekből kerestem annyit, hogy a zene lehessen a főállásom. Amit itthon, a zeneiparban látok: sokan (tisztelet a kivételnek) túlköltik magukat, felesleges dolgokra.

A The Wallkids ezt az évet eleve a dalszerzésnek szentelte, így nem is kötöttek le koncerteket. Vagyis a srácok otthon ülve sem pihennek, írják az új dalokat, az éve elejére pedig újabb klip forgatását tervezik a Ne állíts meg! című számra, amely az Erről ennyit! című, tizenegy dalt tartalmazó nagylemezük egyik húzó dala.

Gibbon szerint a The Wallkids az élet dolgairól énekel, szövegeik nem megosztóak, nem politizálnak, és főként nem káromkodnak:

Hétköznapi dolgokról énekelünk, jó fej embereknek. A zenét nem kell túl gondolni, vagy tetszik vagy nem.

(Borítókép: The Wallkids)