Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCICAE. Ez nem egy helytelenül leírt kérdés, hanem az Art Mozi Egyesületek Nemzetközi Szövetségének betűszava. Művészmozis szakmai szervezetek hálózata, független mozikkal, fesztiválokkal és filmforgalmazókkal, amely 1955-ös alapítása óta igyekszik előmozdítani a mozik és fesztiválok kulturális sokszínűségét és a különböző országokból származó, nem kasszasikerre pályázó alkotók műveinek forgalmazását. Merthogy a mainstream filmeket játszó mozihálózatok mellett Európa-szerte négyezer art moziterem működik, amelyek több mint százmillió látogatónak nyújtanak filmes csemegéket.
Most vasárnap a hazai Art-Mozi Egyesület és az Europa Cinemas társszervezésében tíz filmet mutatnak be 26 magyarországi moziban: a programban nyolc új európai kooprodukció és két új magyar játékfilm szerepel, amelyeket hetekkel az országos bemutató előtt láthat a közönség. A filmművészet idén száz éve született mestere, Federico Fellini előtti tisztelgés jegyében vetítik a Fellini - A lélek festője című portréfilmet, amelyben feltárul a rendezőzseni sajátos kapcsolata a spiritualitással és természetfelettivel. De a dokumentumon kívül lesz Berlinben és Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus vígjátékig minden.
Egy hatvanas évekbeli szovjet kutatóintézet újrateremtése városnyi díszletben, intim portré egy disznóról, egy jó pénzért örökbe adandó bébi, egy humorista nem éppen felhőtlen gyerekkora, tízezreket motiváló fitnesztréner – mindezekkel találkozhatnak azok, akik átmozizzák a vasárnapot.