Plácido Domingo a Virtuózok zsűrijében

2020.11.09. 17:06 Módosítva: 2020.11.10. 12:26
Novembertől már a visegrádi 4-ek tehetségei is versenyeznek.

Ki ne emlékezne Gyöngyösi Ivettre, aki úgy játszotta Lisztet, hogy nemcsak a nézők lélegzete állt meg a levegőben, de korábbi tanára, Némethy Attila zsűritag szemei is a távolba révedtek hosszú időre. Vagy a 11 éves Boros Misire, akinek Chopin valcerei és polonézei szintén egy ország szívét dobbantották meg. De a Magyar Televízió különleges zenei tehetségeket felkutató-felvonultató műsorával kapcsolatban nyilván kinek-kinek más kedvencek égtek be.

Nos, novembertől lélegzetünk továbbra is akadozhat, csak éppen mostantól már egyszerre öt országban,

idén először ugyanis a vetélkedés és a tehetségmerítés a visegrádi országok és Szerbia legjobbjait hozza be a műsorba,

külön-külön zsűrivel, végül összeeresztve minden ország négy legjobbját, hogy egymással megvetekedjen.

Peller Mariann, a műsor producere, alapítója és ötletgazdája az Indexnek elmondta, a november 20-án induló folytatásban minden adásban más-más nemzetközi sztár vállalta a szuperzsüror szerepét: Gabriel Prokofjev, brit–orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev unokája, Maxim Vengerov orosz hegedűművész, Thomas Gottschalk német műsorvezető és Coco König osztrák színésznő. Az utolsó adásban pedig Plácido Domingo, aki részvényese is a produkciónak, teszi rá a pontot az i-re.

– Idén nyáron, a koronavírus-járvány miatt különösen nehéz volt meghallgatni és kiválasztani a tehetségeket – mondja az ötletgazda, a döntő előtt idén is felkészítés lesz és természetesen Miklósa Erika is benne lesz a zsűriben.

Az öt ország öt nyertesére egyenként 15 ezer eurós pénzjutalom, egy lemezfelvétel és egy nemzetközi fellépés vár. A műsor főcímzenéjét ifjabb Placido Domingo ő szerezte, melyet majd édesapja, a Maestro vezényel. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

30 perce

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57