Hosszú Katinka pánikrohamairól is beszél a róla készülő dokumentumfilmben

Újabb ajánló érkezett a Hosszú Katinkáról már csaknem egy éve készülő, Katinka című életrajzi dokumentumfilmhez. Ebben szó esik arról is, hogy az úszónő hiányolja a versenyzéssel járó adrenalint, miután a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a nemzetközi sportélet, és a nyári olimpiát is eltolták egy évvel. 

A stáb a tavaszi kényszerleállás után végigköveti a Duna Arénában megrendezett ISL bajnokságra való felkészülést is, amikor az úszónő a nívós nemzetközi verseny összes úszójával egyetemben több hétre „buborékba” költözött, ahol családjától és barátaitól elzárva, szigorú járványügyi intézkedések közepette, izoláltan edzenek és versenyeznek.

Az ajánlóhoz mellékelt közleményből az is kiderül, mennyire megviselte a kényszerszünet Hosszú Katinkát, és milyen erőfeszítéseket igényelt tőle az, hogy lelkileg is formába hozza magát a verseny idejére. Úgy fogalmazott: 

„Röviddel az intenzív edzések elkezdése után, életemben először pánikrohamot kaptam. Erős szorítást éreztem a mellkasomban, alig kaptam levegőt, ki kellett szállnom a medencéből, elég ijesztő volt.

Az utóbbi hónapokban rengeteget vívódtam – nekem nem tett jót a leállás. Nem véletlenül nem tartottam eddig soha szünetet, sejtettem, hogy nagyon nehéz abból visszajönni. Megviselt ez a kényszerű pihenő, főleg lelkileg.

Próbáltam a jó oldalát nézni, pihenni, kikapcsolódni, nyaralni, de közben folyamatos lelkifurdalással küzdöttem. Ha néha elmentünk szórakozni, éjféltájt rendszeresen kiborultam, sírtam, azt éreztem, hogy nekem nem ez a dolgom, edzenem kéne, az én helyem a medencében van. Másnap hajnalban rohantam az uszodába, de pár hossz után már nem is tudtam, hogy miért úszom, lehetetlen konkrét cél nélkül kihozni magadból a maximumot.

Az elmúlt hat hónapban kizökkentem a rutinomból, minden felborult az életemben, és most rájöttem, hogy nekem a civil élet egy összevisszaság, egy káosz, ami nekem most még nem megy. Megdöbbentett a felismerés, hogy milyen iszonyú nehéz civilként élni.

Úgy érzem, hogy nem becsültem eléggé a régi steril életemet, sőt sokszor súlyos tehernek éreztem, hogy ki kell zárnom a külvilágot és csak magamra kell koncentrálnom. Most azzal szembesülök, hogy ez valójában mennyire szuper, ezt a tanítást halljuk mindenhonnan: élj a jelenben, figyelj magadra, ne lógj folyton a neten, a közösségi médián, szakadj le a telefonodról.

Most jöttem rá, hogy én milyen kivételes helyzetben vagyok, maga a mentális luxus, ahogy évtizedek óta élek. Nagyszerű érzés, hogy én önmagamnak diktálok, az étkezésemre, a légzésemre, a testemre, a technikámra koncentrálok. A vízben nekem letisztul az élet. Sok és nehéz a napi feladatom, de minden erőmet összeszedve teljesítem őket, és utána nem nyomasztom magam. Minden tőlem telhetőt megteszek, és este elégedetten fekszem le.

Amikor beköltöztem a „buborékba”, megijedtem, hogy be vagyunk ide zárva, nem lehet kimenni, de már az első megbeszélésen magával ragadott a csapatszellem, azt éreztem, hogy készen állok a versenyzésre, és hogy sehol máshol a világon nem lennék szívesebben, mint pont itt.”

A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint a tokiói olimpia után, 2021. karácsonya körül kerül majd a magyar mozikba. 

(Borítókép: Katinka dokumentumfilm)