Meghalnak a csapatukért. De akár ölnek is.

A könyv írója, Tobias Jones az ultrák szemüvegén keresztül mutatja be a lelátói szubkultúra kívülről láthatatlannak tűnő szabályrendszerét, történelmét, titkait, azaz az olasz futball sötét oldalát.

A szerző angol író és újságíró, de nem csak a háta mögött lévő több évtizedes tapasztalat az egyetlen, ami miatt a könyv ilyen élesen belelát az ultrák világába. Ehhez Jonesnak is eggyé kellett válnia egy csoporttal, be kellett olvadnia, hogy átérezze, megértse, és pontosan meg tudja mutatni ezeknek az embereknek az igazi arcát.

Soha nem fogsz megérteni minket, ha nem vagy velünk.

Így hát az egész képre koncentrálva Jones választott egy várost, egy csapatot és hangsúlyt, és az ő történetükön keresztül próbálta megérteni az előítéletektől terhes világot. Választása Cosenzára esett, többek között azért is, mert az olasz csizma rüsztjén található város ultrái többszörösen cáfoltak már rá az előítéletekre, és a rossz hírnév mellett ismert volt róluk, hogy mennyi mindent tettek az ottani közösségért:

• Élelmiszerbankot nyitottak szegényeknek
• Felépítették Olaszország első fogyatékkal élők számára készült játszóterét
• Kisajátítottak több, a maffiától elfoglalt épületet

Azt sem tudom, kivel játszunk szombaton. Mondjuk nem is nagyon érdekel. A lényeg az, hogy képviseljük a színeinket, hallassuk a hangunkat és kivívjuk mindenki tiszteletét.

Nagyon érdekes volt olvasás közben azt tapasztalni, hogy az olasz ultráknak a foci ugyan a malter, de a téglákat a valahová tartozás érzése jelenti. A könyv úgy vezet minket végig a történeteken, hogy leírja a dátumokat és az azokhoz kötődő meccseket, de itt ki is merül a foci mint téma.

A szurkolói lét, a csapatban létezés, a hit adja az esszenciát. Ultrának lenni egy életérzés, és sokan azt választják, nem magát a focit.

Bármire, tényleg bármire hajlandó lettem volna ezért a világért. Sokkal hamarabb lettem ultra, mint szurkoló.

Ahogy a szerző is utal rá, az ultrák világa tele van ellentmondásokkal. Egyik alapelvük, hogy a politikát távol kell tartani a lelátóktól, de közben egyes csoportok ideológiai alapon alakulnak, amelyek más ultracsoportokat néha nem is a focicsapathoz kötődve, inkább ideológiai ellentétekre alapozva ítélnek ellenségnek.

Olyan ez, mint egy kinagyított Pál utca. A csapatszínek, mint az üveggolyók, értékesek.
A szurkolás, mint a gitt rágása, célt ad az együtt létezésre. A grund őrzése – ami miatt a vörösingesekkel is harcba kell szállni – pedig olyan, mint a focicsapat, amiért néha több száz kilométert is utaznak, és életüket kockáztatva is képesek beleállni a legnagyobb bunyókba.

És bizony vannak Nemecsekek. Nem is kevés. Ezekre is kitér a könyv, és kendőzetlenül írja le a haláleseteket, amikről eddig hírekben olvashattunk homályos beszámolókat.

A fejezetek évtizedeket ölelnek fel; egészen a foci olasz honosításától kezdve, melynek célja az volt, hogy a sport legyen az az eszköz, ami megtanítja a meglehetősen erőszakos társadalmat keretek között versengeni. És tart odáig, míg ennek ellentéteként, a háború a lelátókra költözött. A kiemelt eseményeken keresztül hű képet kapunk az adott korok társadalmi lenyomatáról.

Végigkísérhetjük, hogyan alakult a megítélésük a rendszer elleni lázadókból a hazafias értékek képviselőin át a szélsőjobboldali szószólók és talajt vesztett bűnözőkig. Beleláthatunk a maffia és az ultrák kapcsolatába, abba, miként adott a focikultúra fejlődése lehetőséget jegyüzérkedésre, és hogy a nagy ultrákat hogyan taszította a drogfüggőség a lelátók trónjából a semmibe.

Így ez a könyv ugyanannyira szólhat sportkedvelőknek, mint olyanoknak, akik csak ritkán kapcsolnak fociközvetítésre, a teniszmérkőzésekre maximum meditálnak, és a vasárnapi ebéd után alusszák legpihentetőbb szundijukat a Forma–1 motorzúgásaira.

A ULTRA – Az olasz futball sötét oldala AZ ÉV SPORTKÖNYVE DÍJ-NYERTESE lett 2020-ban (The Telegraph). Itthon a G-ADAM kiadónál, Bán Tibor fordításában jelent meg.

Borítókép: Getty Images Hungary / NurPhoto