Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBalázs Fecó állapota stabil, mélyaltatásban tartják
Továbbra is lélegeztetőgépen van a koronavírussal megfertőződött Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, Balázs Fecó. A Korál zenekar énekese szombaton került kórházba, azóta vérplazmát is kapott.
Beszéltem a feleségével, Imolával, aki nemrég volt bent nála a kórházban. A jó hír, hogy nincs hír, azaz stabil az állapota. Jelenleg mélyaltatásban van, lélegeztetőgépen, ez a legjobb, amit most el lehet mondani. Mindenkit arra biztatunk, hogy aki átesett a koronavíruson, adjon vérplazmát, ugyanis nemcsak Fecónak, hanem minden fertőzöttnek óriási szüksége van rá
– mondta az Indexnek Balázs Fecó jó barátja, DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila.
A jó barát szerint Balázs Fecó szívéért is aggódni kell, ugyanis az utóbbi években számos problémája volt vele. Reménykeltő, hogy a zenész kitartó, ráadásul a rajongói is folyamatosan imádkoznak érte, és lélekben minden percben vele vannak.
Szörnyű dilemma: kitől tagadjuk meg az életmentő plazmaterápiát?
Elfogyott a pénz a plazmaterápiára, az Operatív Törzs döntésén múlik további koronavírus-fertőzöttek élete.