Négy magyar tehetség a Virtuózok nemzetközi elődöntőjében

További Kultúr cikkek
-
Meghalt a Peaky Blinders színésze, Benjamin Zephaniah
- Különleges programok lesznek városszerte Budapesten a hétvégén
- Igazi érzelmi zsarolás, amit Napóleon Jozefinával művelt
- Elvesztek az izraeli szállítmány papírjai, anélkül pedig nem lehetett átvenni
- Az egyik díjazott nem szólalt meg, a másik meghatódva köszönte meg
„A világ legnehezebb dolgát csináljuk, ítélkezünk mások felett – mondta Molnár Levente operaénekes, zsűritag a Virtuózok péntek este indult nemzetközi évadában, s ezzel össze is foglalta az első adás tétjét. És persze a teljes műsorét. Végül aztán, a kétszer ötvenperces adás végén muszáj volt meghozni az „ítéletet”. Hosszas mérlegelés után felelősségteljes döntés született, és az elődöntőbe
- Abouzahra Amira (hegedű),
- Patkós Maja (hárfa),
- Rozsonits Ildikó (zongora),
- Schmalzl Ella (cselló)
jutott tovább. Az ifjú magyar tehetségek közül végül majd csak egy képviseli Magyarországot a fináléban, vagyis a szuperdöntőben.
Ám négyükön kívül is elképesztő tehetségek vonultak fel az első részben. Ahogy az egyik zsűritag fogalmazott,
ha sportról lenne szó, ezek a végső befutásnál pusztán tized- vagy századmásodperces különbségek lennének.
És persze nem sportról van szó, a művészi teljesítmény ilyen módon nem mérhető, a tehetség azonban olyan átütő, hogy végül a négy elődöntős személyében minden zsűritag megegyezett.
Abouzahra Amira (14) hegedűs a testvérével indult, de nem egymás ellen versenyeztek, és már indultak korábbi Virtuózokban mind a ketten. Amira az a versenyző, akiről el lehet mondani, hogy ha behunyjuk a szemünket, és nem látjuk a hangszerest, akkor nem egy gyereket, egy kamasz lányt hallunk, hanem egy érett művészt, érett felnőttet. Batta András zsűritag megköszönte, hogy a kortársa lehet, és azt mondta,
bármennyi pénzt megadna azért, hogy egy koncertjén ott lehessen.
A 14 éves Patkós Maja a négy évvel ezelőtti Virtuózokban is szerepelt. Kész hárfaművésszé érett, s akinek, ahogyan Miklósa Erika zsűritag mondja, mintha hozzátartozna testéhez a hangszer. Jó látni az ambícióját, hogy azért örül, hogy most nemzetközi a verseny, mert így nagyobb a kihívás és a megmérettetés, ugyanezért indult szívesebben nemzetközi hárfaversenyeken.
Az elképesztően tudatos Rozsonits Ildikó szintén 14 éves. Zongoraművész és zeneszerző szeretne lenni, és imádja a science fiction filmeket. Liszt Manók táncával győzte meg a zsűrit, és bevallotta, amikor zongorázik, teljesen felszabadul, megfeledkezik a külvilágról, mert úgy érzi, hatalom van a kezében.
Az adás talán legbűbájosabb versenyzője a mindössze 11 éves csellista, Schmalzl Ella, aki Rachmaninov Vocaliséjével kápráztatott el zsűrit és közönséget, s akire a zsűritagok azt mondták, lenyűgöző, kész művész. A zongoraművész
Balázs János pedig arra kérte, hogy ezt a belülről fakadó, tiszta lélekből jövő muzsikálást felnőttkorban is őrizze meg, amikor már különböző egyéb dolgok is rárakódnak a zenélésre.
Több versenyzőtársával ellentétben Ella szülei sosem zenéltek, viszont valamit nagyon tudhatnak, ha egy ilyen kiegyensúlyozott, bűbájos gyereket nevelnek.
Különdíjat kapott a műsor egyik legautentikusabb egyénisége, a mindössze 12 éves Weisz Noel Nándor, aki xilofonon, marinbán és ütőhangszeren játszik, és még szájdobol is. Olyan hangokat ad ki a szájával, mintha egy dobot működtetne. Az élet egyértelmű számára, mondta Batta András, s kell-e ennél nagyobb dicséret: tényleg irigylésre méltó, ahogy ez a 12 éves gyerek a stúdióban közlekedett. Az ütőhangszerek és dobok mellett még trombitán is játszik, és a Soroksár SC igazolt játékosa. Hacsaturján kardtáncát furcsa volt xilofonon hallani, de Weisz Noel Nándornak, akinek az anyukája balettművész, ez egyértelmű.
A másik különdíjas pedig a 15 éves Sárközi Ádám nagybőgős, akinek édesapja is nagybőgős, zenészcsaládból származik, és dédnagyapja nagybőgőjével mutatkozott be a zsűrinek.
Ahogyan négyüket, illetve hatukat hallgatjuk, csak alátámaszthatjuk a műsor elején az egyik zsűritag szájából elhangzó bölcsességet:
igazi tehetségnek nincs szüksége közönségre, viszont a közönségnek szüksége van igazi tehetségre.
(Borítókép: Abouzahra Amira és Rozsonits Ildikó. Fotó: Hegedűs Bence / Virtuózok)