Csernus Imre: A járvány soha nem látott lehetőség a megújulásra

Van itten a hét főbűn, kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és jóra való restség, amit mai néven nevezzünk lustaságnak, de régen, és ezt már kevesen tudják, volt egy nyolcadik is. A hazugság. De valahogy ez a nyolcadik kikerült a lajstromból.

Pedig Csernus Imrét, az egyént és a társadalmat is ez izgatja, ez mozgatja a legjobban. Mert kit érdekel, hogy a torkosság hova vezet? Ezt azért előre lehet borítékolni. Na de a hazugság? Arra és annak különböző átírt, elferdített, felhabosított, igazzá hazudott és kilúgozott formáira életek, családok, közösségek és társadalmak épülnek, s van egy még veszedelmesebb formája, amit önbecsapásnak hívnak. Veszedelmes társ: hitegetéshez, rossz önértékeléshez, félelmekhez, kompenzálásokhoz vezet, na jó, cserében a felszínen tart.

ahogy a korábbi műveknek is, A férfi és A nő című nagy sikerű, szembenézésre sarkalló opuszoknak.

A bizonytalan lelkűeknek, szorongással teli életet élőknek már azok is kínos olvasmányok voltak, ahogyan kínos ez is a hasonló cipőben járóknak. Csernus alapvető célja, hogy szembenézésre késztessen, ez volt korábban is, minden egyes könyvében, előadásában: kimozdítani az embert a komfortzónájából, ami fájdalmas, bénító, sértődésre, elfojtásra és begubózásra késztet, de ha a mélyére megyünk a dolgoknak, s elvégezzük a munkát magunkon, a végére felszabadító lehet. Ehhez erős lélek, de legalább tiszta szív szükséges.

A közép-európai meg szorong, s lelkiállapotát, szellemi tartalékainak mennyiségét körülményeire, közép-európaiságára fogja. Meg az időre, a dugóra, a kormányra, a járványra, a kijárási tilalomra, a korlátozásokra, a betegségre, a szegénységre, az egzisztenciális szorongásra, a veszélyre, a traumákra.

Élni kell,

mondja Csernus, szembenézni magunkkal, hinni, mindegy miben, bármiben, leginkább önmagunk megváltoztatásának lehetőségében. Munkát végezni, kimondani, felismerni és felelősséget vállalni. Az első lépés a legfájdalmasabb, a dolgok kimondása, ennél már csak a következő a fájdalmasabb, a cselekvés, a negatív pozitívba fordítása, a hosszú és kemény, önmagunkon végzett munka.

Csernus szerint a megoldás mindig végtelenül egyszerű. Ha nem működik ez, akkor jön az. Ha az sem, akkor amaz. A járvány, a pandémia esély arra, hogy szembenézzünk valódi életünkkel, azzal, kik is vagyunk valójában.

Ahhoz, hogy megszülessen az új főnix madár és megfiatalodjunk, el kell égetni az öreget. Az öreg főnixet elégetni pokoli nehéz, mert radikálisan, totálisan kell. Nem lehet, hogy ezt és ezt megváltoztatom, ezt és ezt elengedem, de ebbe a fába azért még megkapaszkodom, hogy valami legalább megmaradjon a régiből. Az a fa ugyanis korhadt és korhadt fába nem lehet kapaszkodni.

Így persze lesz egy pillanat, amikor semmi, de semmi fogódzónk nem lesz, nem lesz a környezetünk, nem lesznek a körülmények, csak mi magunk leszünk a nagy ürességgel szemben, pusztán az önmagunkba vetett hitünkkel.

Meg kell fogalmaznunk, mit szeretnénk elégetni ahhoz, hogy újjászülessünk, különben a fészek csak terebélyesedni fog, nem pedig felgyulladni. Akkor pedig nem lesz új főnix, vagyis nem lesz megújulás. De nemcsak az a kérdés, hogy mit szeretnénk elégetni, hanem az is, hogy egyáltalán merjük-e elégetni. És ez az egyik legnagyobb konfliktus, mert a legtöbb ember nem meri elégetni a jelenlegi, vacak életét. Nem meri elégetni a megszokást.

Csernus szerint az egyetlen kérdés, van-e önmagunkba vetett hitünk, vagy sem, és ha van, akkor bármilyen járvány jöhet. Az csak sansz a szembenézésre, változásra, az igazabb, valódi életre. De ez csak a bátraknak lesz osztályrésze.

Dr. Csernus Imre Főnix című könyve a  Jaffa Kiadó gondozásában olvasható