Nyílt levelet írtak Polt Péternek, az Alexandra pénzét keresik
A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) nyílt levelet írt Polt Péter legfőbb ügyésznek, amiért a szervezet és a könyvesszakma már négy éve nem tudja, hogy tűnt el az Alexandra Könyvesbolthálózat 2016. évi karácsony előtti teljes bevétele, amely a hazai könyvkiadók által legyártott könyvek eladásából keletkezett.
Galambos Ádám, a szervezet elnöke állítja, ez az összeg a koronavírus miatt még jobban hiányzik a magyar könyvkiadóknak.

Közel négy éve nem tudni, ki a felelős azért, hogy többtucatnyi magyar könyvkiadó szenvedett el jelentős veszteségeket – nem egy kiadó egyenesen a csőd szélére került – az Alexandra hálózatában eladott, de ki nem fizetett könyvei miatt – írja a szövetség nyílt levelében:
Négy éve olvassuk a sajtóban az ügy főszereplőinek egymásnak gyökeresen ellentmondó, egymást vádoló nyilatkozatait, miközben hivatalos részről semmilyen információ nem lát napvilágot.
– olvasható a levelében, melyben az MKÉSZ azt is írja, hogy ugyan bonyolult, szerteágazó bűnügyről van szó, az azonban elfogadhatatlan, hogy közel négy esztendő is kevés volt ahhoz, hogy a nyomozás befejeződjön, és kiderüljön, kik, mikor és hogyan tüntették el a könyvkiadók pénzét.
A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének (MKÉSZ) elnökeként, 30 hazai könyvkiadó képviselőjeként kérdezem Önt, hogyan lehetséges, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb könyvpiaci összeomlása, az ún. Alexandra-csőd óta eltelt immár közel négy esztendő óta a nyomozó hatóságoknak a mai napig nem sikerült bíróság elé vinni a többtucatnyi feljelentés alapján megindult, országos horderejű ügyet, amelyben több mint 100 hazai könyvkiadó veszített el összesen közel négymillárd forintot?
Így fogalmaz Galambos Ádám, aki szerint a legszomorúbb az, hogy miközben a kiadók többsége a túlélésért küzd, az Alexandra Könyvkiadó él és virul, sőt, a 2020-as karácsonyi időszakra közel 100 új könyvcímet jelentet meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
13 perce
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
2 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
2 órája
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
14 órája
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
március 24., 12:13
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
4 órája
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
57 perce
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
5 órája
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.
március 24., 12:36
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
7 órája
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Címlapon
Szijjártó Péter: Az európai politikusok háziversenyt rendeztek arról, hogy ki tud bunkóbb módon nyilatkozni Trumpról
A magyar külügyminiszter szerint kis lépésekkel fogunk eljutni a békéhez.
58 perce