A Rolling Stonest is elhoznák a Magyar Zene Házába

A huszadik századot, különösen a második felét – sok egyéb mellett – az is jellemezte, hogy fokozatosan nőtt az emberiség ingerküszöbe. Egyre durvább, hangosabb, csillogóbb vagy ijesztőbb benyomásnak kell érnie minket, hogy egyáltalán észrevegyük.

Már lábszárközépig gázolunk a huszonegyedikben, a folyamat egyre gyorsul, és ezzel párhuzamosan egyre értékesebbé válik egy kis csönd, nyugalom, idő, agresszió nélküli, értelmes pillanat. Gyógyhatású minden szenzáció, ami senkinek se fáj, ami azért tűnik fel, mert szokatlanul szép, ami magától értetődő könnyedséggel suhan át a divathullámok fölött, ami megérint, elgondolkodtat, és nem kell rajta borzongani, sírni, de még röhögni se. A valódi kultúra nagyjából ilyen.

A Liget közepe táján, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya után nem sokkal pillanatnyilag jól látható, milyen épületet tervezett a Magyar Zene Háza számára a japán Sou Fujimoto. 

Organikus formák, hatalmas üvegfelületek, átjárhatóság, szép. De mi lesz benne?

Erről órákat tudna mesélni Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia professzora, aki a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató vetélkedő zsűritagjaként tett szert általános ismertségre. A Ligetben viszont azért várt minket fehér munkavédelmi kobakban és sárga mellényben, mert ő a jövő decemberben nyíló Magyar Zene Háza intézményvezetője. Annyi időt tölt a beton- és villanyszerelők, hidegburkolók, gipszkartonozók és üvegmozgatók között, hogy már építészeti kivitelezőként is megállná a helyét, de alapvetően mégis az a dolga, hogy kitalálja, miért menjen el bárki is újra a Magyar Zene Házába, ha egyszer már megnézte  az épületet.

– A hely komplexitása talán a legérdekesebb – kezdi a bemutatást az épület jégpálya felé eső oldalán, túlkiabálva a bitumenlapokat hevítő szigetelő szakemberek tüzet okádó gázfáklyáiból áradó hangokat.

– Most épp a szabadtéri színpadon vagyunk, aminek nyilván sajátos hangulata lesz a nyári és a tavaszi hónapokban. Bent van egy nagyobbacska és egy kisebb koncerttermünk, a ház alagsorában hatalmas kiállítóterek, fönt pedig egy digitális, könnyűzenei tematikájú könyvtár, illetve egy olyan rész, ahol a fiatalokat fel lehet készíteni az élményre, mert a háznak nagyon erős pedagógiai, ismeretterjesztési hangsúlya van

– foglalja össze dióhéjban a ház lényegét.

– teszi hozzá.

Mi is kap helyet a házban? Koncerthelyszínként lesz itt klasszikus és népzene, fúziós műfajok, jazz és könnyűzene – sorolja. 

Szeretnénk, ha itt állandóan történne valami.

Ezeknek a programoknak a szórakoztatás mellett erős pedagógiai, ismeretterjesztő, beavató jelleget szánnak, tudjuk meg a még mindig a ház előtt formálódó leendő szabadtéri színpadon.

Ez a külső színpad nem túl nagy, de azért néhány száz ember itt is elfér. Sétálnak az emberek a ligetben, benéznek, hallgatják, közben esznek egy fagyit, isznak egy sört. Leülnek, vagy csak megállnak pár percre. Ez lesz a promenádkoncertek színhelye, ahová nem szedünk belépőjegyet.

Fiatalok, kevésbé ismert előadók kapnak itt teret, akik szívesen mutatják meg magukat. Hangosítási lehetőség is van, könnyedebb klasszikus zenei is szólhat majd – közben a szeme sarkából figyeli az aranyszínű stilizált madarakat mennyezetre applikáló munkásokat, és nem tudja magában tartani elismerő véleményét:

Az épület földszintje egyértelműen az élő zene tere. Időközben csatlakozik hozzánk egy szintén maszkot és munkavédelmi felszerelést viselő fiatalember, ő Horn Márton projektigazgató. Felváltva folytatják az idegenvezetést.

Itt mindig történik valami

Kiderül, hogy lesz sok konkrét program, az a cél, hogy mindig történjen valami érdekes. A házba minden irányból be lehet jönni, a központi térben ülőhelyek lesznek, tehát lehet csak úgy ücsörögni, találkozni, beszélgetni is. Lesz bisztró, nyáron az egyre több látnivalóval gazdagodó Liget felé nyitott terasszal, előtte zenei játszótér. Szülők nyugodtan kávéznak, a gyerek meg muzikálisan játszik.

Mert itt is minden funkció a zenéhez kötődik, a délelőtt a családi programoké, délután koncertek, este a Hangdómban elektroakusztikus kísérletek várják az érdeklődőket.

– Nagyon szeretnénk fiatal előadóművészekkel dolgozni. Nagy nemzetközi sztárokat nem hívunk, mert ehhez kicsik a nézőterek, másrészt erre van a Müpa és a Zeneakadémia – mondja Batta. – Mi nem ezek versenytársai leszünk, inkább előkészítő, beavató helyszínként működünk.

Terveik szerint a fő hangsúly a műfaji találkozásokon lesz. Nem klasszikus, másfél-két órás koncertekben gondolkodnak, amit végighallgat a közönség, aztán tapsol, és elmegy. Rövidebbek lesznek az események, az elején beavató jellegű részekkel.

Lesznek kurátori programok, amikor megbíznak egy-egy művészt, aki nem feltétlenül zenész, hogy állítson össze egy hétvégi programsorozatot.

– Tipikusan ilyen ember például Novák Péter, aki számos műfajban otthonosan mozog. Színház, zene, népzene, popzene stb. – konkretizál a zenetörténész.

Nagyon szeretem a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás házaspárt is, akik hihetetlenül nyitottak. A legmagasabb szinten művelik a klasszikus zenét, ugyanakkor muzsikálnak a Söndörgő, szerb népzenét játszó együttessel, és jóban vannak a színészekkel. A lényeg a személyesség, játékosság, legyenek találkozások, szólítsák meg az embereket.

Csodák Palotája a föld alatt

Ott van mindjárt a Hangdóm, ami pillanatnyilag egy hatalmas és kifejezetten artisztikus kalitkára emlékeztet. Később belülről vetítővászonnal borítják be a fémszerkezetet, ami mögé több száz hangszórót helyeznek el. A félgömb tehát körbevetíthető és hangosítható lesz.

A tervek szerint az első körben az állandó kiállítás kiegészítéseképp a Kárpát-medence hangjaival töltik meg a dómot. Mindenféle hangot felvettek a tücsökciripeléstől a MÁV-bemondó recsegéséig, de lesz Liszt Ferenc és Bartók is. Hangok.

Lehet ott kísérleti zene vagy tökéletes őserdei hangulat majomsikoltással és kakadurikoltással és körbe-körbe röpködő papagájokkal.

Benne vagy a moziban

Az állandó kiállítás ezer négyzetméteres terébe is lejut a természetes fény a világító kürtők révén. Itt egy labirintusszerű sétára lesz lehetőség, ami elvezet a zene keletkezésétől a huszadik századig. Mintha egy filmben sétálna valaki. Nagyon sok lesz az interaktivitás. A gregorián, középkori zenék templombelsőkön keresztül haladva szólalnak meg. Lapozgathat a látogató a magyar kódexekben, és közben hallja a dallamot, amit épp néz.

Az interaktivitás részeként olyan, téralapon működő headsetek szolgáltatják a hangot, amelyek minden installáció előtt a kapcsolódó tartalmat szólaltatják meg.

– mondja Horn Márton az időszaki kiállítások terében, ahol az állandó kiállításban felvázolt témák egy-egy részletét tudják kibontani. A magyar könnyűzene történetével nyitnak, és az sincs kizárva, hogy a Rolling Stones utazó kiállítás lesz a második.

Erősödik a Csodák Palotája-hangulat. Komputervezérelt, programozott installációkról beszélnek. Lesz, ahol a gyerekek – valószínűleg a szüleik sem állják meg – kiválaszthatják, egy zenekart milyen akusztikus hangszerekből állítanak össze, amiket gesztusvezérléssel lehet vezényelni.

A vasúti hajtányon beállítják, milyen ütős hangszereket szeretnének hallani, a ritmust is kiválasztják, aztán hajtani kezdik a szerkezetet.

Vagy ott a hangflipper! Különböző hangú fémlapocskákat kell egymás alá tenni, aztán elindul a golyó, és kialakul az a hangsor, zene, amit összeraktak.

Az emeleten a digitális könnyűzenei könyvtár található, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket, közös zenehallgatásokat lehet tartani. Jutott hely a gyerekek felkészülésére is, tehát iskolából is várják a osztályokat. Tudnak ebédelni, uzsonnázni. A legfelsőbb szinten vannak az irodák és két nagy hangstúdió is.

Mindent fel lehet venni, ami a házban történik, minden térben tudnak felvételt készíteni, amit a fenti stúdiókban rögzítenek. Persze, ha kész lesz. Addig is szeretettel, hozzáértéssel és lélekkel dolgoznak rajta.

(Borítókép: Rolling Stones kiállítás Hollandiában. Fotó: Nacho Calonge / Getty Images)