„Nekem soha életemben senkivel nem volt olyan jó, mint veled”

Egy egész élet pereg le előttünk egy bő óra alatt a Pinceszínház pszichokrimijében. Balázs Ágnes darabja, a Meghallgatás kér ember huszonöt éves kapcsolata, drámája, szakítása, majd egymásra találása. Egy erős, sikeres, tehetséges színésznő, és egy tehetséges, de sikertelen, sorsa elől folyton menekülő színész gyönyörű, fájdalmas, mély, tragikus viszonya, végül katartikus egymásra találása.

Bogár Ella és Láng Leonárd meghallgatásra jönnek, castingra. Amíg bebocsátásra várnak, kiderül, egy éve szakítottak. Lepereg a huszonöt év, amit együtt töltöttek, kibomlik megismerkedésük csodás története, a férfi anyjával való, lehetetlen, bénító viszonya, a nő anyátlan-apátlan, sikítóan boldogtalan gyerekkora. Kettejük dinamikája: Bogár Ella, aki meghosszabbítása, karja-lába volt a férfinak, akinek ez egy ideig jó volt, mert biztonságot adott, mígnem egyszer csak rájött arra, hogy ő mint önálló lény nem létezik, iszonyú űr keletkezett benne. Mint általában minden erős és gyenge viszonyában. 

Ezt ismételgeti a férfi a nőnek a castingra várva, ez szerepel a darab(já)ban, aminek castingjára várnak. És tényleg megfullasztotta. Ezért hagyta el. A húszéves Szopkó Amandáért és a közös jövőért, a közösen várt gyermekért. Aki a feleségével való kapcsolatból sosem született. Mert nem akarták, mert a nő nem akarta, mert játszani akart, a férfi meg hagyta.

Valamit tennem kellett, hogy legyen belőlem valaki

– mondja.

Bogár Ella, az öregedő, megfáradt színésznő belepusztul az elhagyásba, a magányba. Egy éve egyedül van, minden megcsörrenő telefonnal és kaputelefonnal a férfira vár. Egyedül ébred reggel huszonöt év házasság után. Azzal a tudattal, hogy a férfi az új társával van. És egy közösen leélt élet után abbahagyta az italt. 

Ahogy eddig a férfi próbálta túlélni önnön semmiségét a nő mellett.

Nekem soha életemben senkivel nem volt olyan jó, mint veled

– mondja Bogár Ella a castingra várva Láng Leonárdnak, berohannak a paraván mögé, letépik a ruhát egymásról és eljátsszák a múltat. Majd a nő azt mondja, szar volt veled, hánynom kellett tőled, és felborít, megsemmisít mindent, nem tudjuk, mi az igaz. Vehemens, szenvedélyes, az egykori magasságokat és mélységeket, a legmélyebb intimitást és a legkíméletlenebb szarkazmust elegyítő kettősük gúny, sértettség, fájdalom, megaláztatás, játék és emlékidézés sokszoros pengeélén egyensúlyoz, briliánsan és felkavaróan. Bogár Ellára rátör az epilepsziás roham, vonaglik, földre rogy, zihál, a férfi nyugtatja a csak általuk ismert közös játékkal. Azzal a játékkal, ami felidéz egy nem létező idillt, egy soha meg nem volt boldogságot Ellával és az őt hatévesen elhagyó apjával kerttel, ebéddel, családdal, örömmel, készülő palacsintával. Az összetartozás szépséges, szívszorító mementója.

Gyere haza, Leó, nélküled nem vagyok senki

– mondja Bogár Ella, és könyörög a férfinak. A férfi szereti, hallja a hangot, hívni se kéne, de nem tud menni. Gyereket vár egy másik nőtől, és ezúttal, életében először, a saját lábára áll, saját döntést hoz, és végigcsinálja. Nem hagyja ott az új nőt, hiába érzi, az élete Bogár Ellánál, Bogár Ellával, az ő kezében van. De ezúttal megmutatja. Kár, hogy csak most. Mert a nő erre várt húsz éven keresztül, kár, hogy most nem vele, nem neki mutatja meg, hanem épp az ő kárára. De megmutatja. És ettől, bármilyen abszurd is, bármilyen lehetetlen is, megnő Bogár Ella szemében. Aki tiszteli, és ki is mondja. Hogy jó a férfi darabja. Amiben ezek a jelenetek vannak. És attól, hogy kimondja, a férfi megsemmisíti egy perccel azelőtti szavát, és visszatér hozzá.

Pedig Bogár Ella megölte születendő gyermekét.

A sikert nem adják ingyen. Azért ölni kell.

A férfi darabjának vidéki premierje után, amikor beülnek hármasban egy presszóba, a férfi iszik, ezért a nő vezet haza. Hármasban utaznak az előadás főszereplőjével, a húszéves, statisztatehetségű, ám a férfi egóját a romhalmazból kimentő színésznővel, Szopkó Amandával. Egy kanyar, még egy, és minden elsötétül. A férfi kómába kerül, Amanda magzata a baleset következtében meghal. Bogár Ellának nem esik bántódása. Megöli a gyereket, tudat alatt és tudatosan. Nem akarja elengedni a férfit, belepusztul a fájdalomba, hogy elhagyta. Ezért ő is pusztító fájdalmat okoz neki.

Murányi Tünde – ezzel az alakításával is – a legnagyobb színésznők (saját maga) arzenáljával megy neki Bogár Ellának. Mer öreg lenni, kiszolgáltatott és csúnya, és tud csábítani, dögösen és kihívóan. Olyan skálákon játszik, ahogyan csak a legnagyobbak. Megmutatja, hogy az erősnek tetsző, önmaga minden aspektusát felvállaló nő milyen gyenge, sebezhető és elveszett valójában. Kálid Artúr méltó ellenfele az ötvenes, még mindig magát kereső, a nő árnyékában elnyomottan meghúzódó, megtépázott partnerként, aki a szeretők ölelésébe, friss tekintetébe menekül gyógyírért. Kettősükön mindvégig érződik a valóságos viszony, a negyed évszázadnyi tapasztalat, az intimitás legnagyobb foka.

Gáspár András pergő, szenvedéllyel teli rendezése teljesen visszaadja a színházélményt, semmiféle hiányunk nincs a streamingjáték során. Balázs Ágnes darabja pedig olyan, akár a darabbéli Láng Leonárdé: ígéretes, erős momentumokkal, pszichés alátámasztásokkal. És az

konklúziójával.