Réti László: A múzsáját senki nem a boltban vásárolja

CER 8066
2020.12.30. 11:15
Megölni Telekit címmel történelmi krimivel jelentkezett idén Réti László. Az egykori rendőr nyomozó, a főváros XIV. kerületének volt kapitánya ontja a krimiket, amelyek olyan valóságosak, mintha sorait az élet írta volna.

Zsaru vagy író, ezt a kérdést, gondolom, sokszor felteszik önnek.

Pedig már legalább több mint nyolc éve nem vagyok rendőr.

Ez a tény hatással van az írásaira, a krimikre, regénybéli hőseinek vagy nyomozóinak ábrázolására?

Abból a szempontból bizonyára, hogy nyolc év sok idő. A kriminalisztika, a nyomozati munka és a technika pedig nagyon gyorsan fejlődik. De azt nyilván tudom, hogyan néz ki, hogyan zajlik egy nyomozás. Ezt az ember nem felejti el. Más krimiíróknak is adok tanácsot, ha megkérnek rá – amit meg is értek, hiszen ha orvosi krimit írnék, magam is kikérném egy-két orvos barátom tanácsát.

Az mennyire jellemző, hogy az írók ilyen szinten, ilyen mélységig felkészülnek egy-egy regényre?

Azt látom, hogy manapság nagyon sok szépíró próbálkozik a krimi műfajával, és nyilván érteni is vélem, hogy miért, de sok esetben már az alapok is hiányoznak a hitelességhez. Az adatgyűjtés nagyon komoly munkát igényel, és aki ezt csupán a fantáziával, írói képességgel akarja pótolni, az rendes krimit biztosan nem ír.

Az ön krimijeire mondták már azt, ismerve a szolgálati előéletét, hogy nagyon is valóságosak? Netán a valóságot írja meg írói eszközökkel?

Sosem a történet valóságos, az alapötlet vagy a cselekmény, hanem az, ahogyan a szereplők mozognak, cselekszenek, beszélnek. Az, ahogyan például egy nyomozás vagy kihallgatás zajlik.

Mert nem úgy, ahogyan azt a filmekben látjuk?

Az életben olyan biztosan nincs, mint a mozikban, hogy ha egy rendőrre fegyvert fognak, akkor a nyomozó a földre teszi a pisztolyát. Az életben ilyenkor erősítést hívunk, kihátrálunk, és nem hosszú monológokban beszélnünk bűnről, lelkiismeretről. Arról nem beszélve, hogy egy átlagos nyomozó többnyire a rászegetett fegyvert sem csavarja ki a bűnöző kezéből, bár vannak olyan speciálisan kiképzett rendőrök, kommandósok, akik erre képesek.

Amikor krimit ír, nem hiányzik a régi munkája?

Húsz év szolgálat után úgy érzem, nekem ennyi elég volt. Amíg nyomoztam, amíg bűnügyi osztályt vezethettem úgy, hogy a parancsnokaim megadták az ehhez szükséges mozgásteret és lehetőséget, az a munka tetszett. Rendőrkapitányként azonban olyan sok volt a papírmunka, hogy abban már nem éreztem jól magam.

Sok volt a papírmunka? Íróként csak az van, nem?!

Ez azért másfajta élményt jelent. Mert persze az időm jelentős részét most is számítógép előtt töltöm, de arra még ma is szükségem van, hogy lássam, ismerjem a helyszínt, amiről írok; hogy ismerjem a történet történelmi, kulturális hátterét. Vagyis az írás meglepően sok terepmunkával jár.

A Megölni Telekit című könyv írása mennyi kutatómunkával járt?

Ez abból a szempontból egyedinek számít, hogy az alapötlettől a regény elkészültéig nyolc év telt el. Eredetileg filmforgatókönyvnek indult, amely bemutatja Teleki Pál utolsó napjait, és lett belőle végül regény. Nagyon sok történeti kutatómunkát, háttérbeszélgetést igényelt, de a téma sem egyszerű. Máig rejtély, mi, miért és főként hogyan történt 1941. április 3-án a Sándor-palotában. A hivatalos verzió öngyilkosságról szól, miközben időről időre előkerülnek a gyilkossági elméletek is. Ezért is írtam bele a könyvbe, hogy aki kezébe veszi, úgy olvassa, hogy történelmi fikciót olvas, miközben szereplői valóban éltek, akiket igyekeztem saját valóságukban, beszédmódjuk, stílusuk alapján ábrázolni.

Egy regényíró szabadsága azért jóval nagyobb, mint egy történészé, vagyis a valóságalapú fikció nagy mozgásteret adhat.

Ez igaz. Ugyanakkor miután végigolvastam a Teleki életével foglalkozó tudományos műveket, azt vettem észre, hogy ezekben még az utolsó napjának eseményei sem fedik egymást száz százalékban. Ez viszont feltűnően furcsa, hiszen a miniszterelnök halálát megelőző napok és órák meglehetősen pontosan dokumentáltak, ám a források sok helyen még így is eltérnek egymástól. Egy írónak ez valóban nagy mozgásteret ad. Miközben nem térhettem el az adott kor hű ábrázolásától, a történelmi események láncolatától, amely végül Magyarországot belesodorta, belevezette a második világháborúba. A könyvben szereplő Debrődy Károly arisztokrata detektívfelügyelő ugyanakkor kitalált karakter, ahogyan az is, hogy éppen egy sorozatgyilkos után nyomoz a korabeli Budapesten.

Az irodalom segítségével feldolgoz egy korszakot. A hazai művészeti élet, szobrászok, festők, írók ugyanakkor mintha adósak volnának azzal, hogy magyar történelmi eseményekkel foglalkozzanak a maguk módján és eszközeivel. Mit gondol erről a hiányosságról?

Hasonlót érzek a német barátaimnál is, akik harminc évet legszívesebben kihajítanának a történelmükből.

Amikor adatokat gyűjtött Telekiről, tapasztalt olyat, mintha nálunk is lenne egyfajta történelmi elhallgatás, mismásolás?

Ilyet nem. Csak egymásnak ellentmondó információkat, forrásokat. Teleki Pál meglehetősen jól feldolgozott, részletesen kutatott politikus és tudós, de ez érthető is, hiszen kétszer volt miniszterelnök, a trianoni döntést megelőzően bevonták a tárgyalás-előkészítési folyamatokba, és a nevéhez, a pártjához fűződnek az első zsidótörvények is. A megítélése talán éppen ettől vegyes és olykor ellentmondásos. A regény azonban, amit ennek ismeretében írtam, tényleg fikció, krimi, thriller, vagyis nem az a célja, hogy felmentsen, rehabilitáljon, értelmezzen bármit és bárkit is.

Aki olvasta már a regényeit (pl. Európa falak mögött, Európa halála), az tudja, hogy mindegyik olyan, hogy olvasás közben azt érezni, ez akár valóság is lehet. Lehetne.

Persze, mert velünk és bennünk élő problémákról írok. Arról, ami körülvesz bennünket, ami meghatározza a mindennapjainkat. Migráció, terrorizmus, vallások találkozása, gazdasági kiszolgáltatottság. A jó krimik csak akkor érnek bármit is, ha úgy érezzük, hogy azok nagyon is valóságosak.

S ha már valóság: az Indexen írtunk arról, hogy az írók Magyarországon nem nagyon tudnak megélni csak az írásból. Vagyis, ha valaki úgy dönt, hogy íróvá válik, akkor lényegében számolnia kell azzal, hogy legyen mellékállása. Önnek mi erről a tapasztalata?

A kulcsmondat az, hogy valaki úgy dönt, hogy íróvá válik. Nem tudom, más író hogy van ezzel, de én 15-16 könyv, regény után sem érzem magam írónak. Sem művésznek. Nem is viselkedem úgy. Persze látom, hogy vannak olyanok, akik 1-3 könyvvel a hátuk mögött már a sálat dobálják a válluk fölött. És haragszanak a világra, hogy nem élnek meg abból, amit írnak. Hát, uraim, ez nem így működik! Magyarországon az írók a könyv árának 7–12 százalékát kapják. Én tízet. Miközben igen, a terjesztő elviszi az 50–55 százalékát. A kiadónak mindenre, a nyomdától kezdve a tördelőkön és korrektorok át marad 30–35 százalék. Azon lehet vitatkozni, hogy ez jól van-e így, s hogy miért alakult így, de a könyvek kiadását és terjesztését a piacgazdálkodás szabályai határozzák meg. A magyar írók bánata nem a százalék mértékén áll vagy bukik, hanem azon, hogy magyar nyelven nem lehet 5–10 millió példányban eladni egy könyvet, ahogyan, mondjuk, az angol nyelv esetében. Mi ennek csupán a töredékéről beszélhetünk.

Vagyis az író, ha magyar, írjon hobbiból?

Csak a magam nevében tudom azt mondani, hogy ez a hobbim. Azt csak kevesen mondhatják el magukról, hogy az írásból itthon megélnek. Főleg nem a szépírók vagy a költők. Ám más már a helyzet, ha szórakoztató irodalomról beszélünk, és lehet, hogy ha Magyarországon az irodalmat nem lengné körül egyfajta szépirodalmi sznobéria, akkor jobban járna a könyvpiac minden szereplője. Az erre való törekvés azonban már látszik, hiszen nem véletlen, hogy egyre több szépíró nyúl könnyedebb zsánerekhez, krimikhez vagy éppen gyerekirodalomhoz, még akkor is, ha ez nem minden esetben tűnik elegáns megoldásnak, és ez meglátszik az elkészült művek minőségén is.

Mi ezzel a baj? Mindenki csak túlélni és élni akar.

Nincsen ezzel baj, csak nem kell hozzá ideológiát gyártani. Akkor ugyanis azt kell mondani, hogy a lektűr most eladhatóbb forrásnak tűnik. Ám ha valaki ezt kimondja, onnantól kezdve már nem tetszeleghet művészi pózban.

Vagyis nem az ihlet határozza meg a művészetet, hanem a lét?

Ez így sarkos. Senki nem ír jót, ha nincsen hozzá ihlete, hangulata, ötlete, megírási technikája. A múzsáját senki nem a boltban vásárolja.



  • Hírek
  • Bankszámla