Fazakas Júlia: el tudnám képzelni az Oscart a vitrinben

Fazakas Júlia színésznő vagy átalakulóművész? Valójában ez egy és ugyanaz? Hogyan lett színész? 

A színészet maga az átalakulás művészete. Megtalálni egy szerepet, hozzáalakulni, a bőrébe bújni, átélni, megélni hosszú folyamat, nehéz és izgalmas játék testtel, lélekkel, szellemmel. Én matematika–fizika szakos gimnáziumba jártam, de szavalóversenyeket nyertem, diákszínjátszó csoportban bohóckodtam, az iskolaújságban saját művészeti rovatom volt. Sokszor azért kaptam jelest matekból, mert jól szerepeltem az iskolai megmozdulásokon, nem azért, mert jól oldottam meg egy másodfokú egyenletet. A tanárok művésznőnek szólítottak, amitől ma is kiráz a hideg. Nem volt kérdés a Színművészeti Egyetem, addigra már tudtam pár száz verset.

Milyen erdélyi színésznek lenni Budapesten? Több? Egyáltalán ez fontos?

Az erdélyiségemet soha nem éreztem akadálynak. Nehéz volt persze mindent elölről kezdeni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház után Budapesten, ahol kevesen ismertek, de nagyon sok feladat várt rám, és vár rám ma is. Folyamatosan megtalálnak olyan munkák, amik itt váltak fontossá az életemben. Ilyen például a zenélés vagy a jelmeztervezés, nagyjátékfilmet és színházi előadást is jelmezeltem. Jövőre is van két olyan felkérésem, ahol nemcsak szereplője, de jelmeztervezője is leszek az adott filmnek, előadásnak. Ezek mellett sokat festek, varrok, ruhákat és babákat. A színészet a legfontosabb az életemben, de számomra nem az egyetlen módja az önkifejezésnek. 

Karantén 2020. Jellemezné? Legjobb és legrosszabb benne?

A karantén nagy változásokat hozott úgy a magán-, mint a szakmai életemben. Premiereket, előadásokat, koncerteket mondtak le folyamatosan, nagy terveim dőltek dugába, utazások, kiállítások, de mégsem éltem meg ezeket akkora veszteségnek. Inkább a töltődésre és befelé figyelésre fókuszáltam, hiszen önmagunk megismerése a legnagyobb kaland. Végre a szétforgácsolódás, az egyik projektből a másikba való rogyás helyett egyetlenegy színházi munkában vettem részt, amit ősz végén mutattunk be a Trip hajón, a Szkéné és a Transzformáció Alapítvány jóvoltából. Az Én vagyok a szél különleges gyöngyszeme az életemnek. Szorcsik Krisztával játsszuk, Szabó K. István rendezte, és Kovács Ágnes Anna barátnőm emlékére készült, aki túl fiatalon halt meg. Remélem, mi is és a nézők is nagyon hamar újra élvezhetjük a darabot, a közeljövőben az online verzióját is megnézheti bárki a világhálón. Január végén Csehov Három nővérét kezdjük Kasvinszki Attilával. Ha tart a karantén, ha nem, hosszú, több hónapos próbafolyamat részese lehetek.

Addig is itt van a saját internetes műsorszáma. Mikor és milyen indíttatásból kezdődtek az átlényegülések?

A parafrázisok? Láttam pár Getty múzeumos festményreprodukciót, ahol a képet finoman újragondolva fotón feldolgozták, tulajdonképpen élővé tették a művet, és izgalmasnak találtam, aztán a Szépművészeti Múzeum is elindított egy hasonló játékot online, minden héten vártak egy parafrázist, a legjobbak nyertek is, köztük én is.

Miért parafrázisok? Minek kell ezt „túlmagyarázni” (ha csak a szó etimológiáját veszem alapul)? Egyáltalán kell magyarázni?

Nem magyarázok túl semmit... egyszerűen címet adtam a játékaimnak.

Azért volt egy miértje? Egy zsinórra gondolok, amire ezt felfűzte.

Nem az unaloműzés vezérelt, hanem akaratlanul is egy új önismereti tréning folyamatában találtam magam. Én voltam az alany és az állítmány is. Hosszú, macerás folyamat egy ilyen replika elkészítése, de a „végtermék” mindenért kárpótol. A pikantériája az egésznek, hogy csupán a telefonomat használom mindehhez. Én fotózom magamat, az utómunkákat is a telefonommal készítem.

Miként és hogyan, milyen szempontok szerint választja ki „alanyait”?

Mivel mindenevő vagyok a festészetben, így a kortárs, digitális, pop-art stílus ugyanúgy érdekel, mint a klasszikus festészet, a változatosság gyönyörködtet. Női, férfi és gyerekkarakter egyaránt lelkesít. Na meg fontos szempont, hogy a képen látható alaknak a ruháit, a festményhez tartozó kellékeket itthon felleljem. Nem járok utánuk, hiszen ezek a parafrázisok csak és kizárólag karantén alatt születnek.

Mennyi idő egy ilyen átlényegülés elkészítése?

Attól függ, mennyire különleges az alany ruházata, haja, arca és a miliő, amiben látható.

Milyen anyagi vonzata van a kreációknak; a festékek, ruhák például? Ezeket honnan szerzi be?

Mint mondtam, minden itthon van, csak olyan képek érdekelnek, amikhez nem kell kitenni a lábamat az utcára. Ha kell, átalakítok, megfestek, kiszakítok, felvarrok, bekoszolok, leöntök, aztán persze nagy részük ott landol a kukában.

Hány parafrázisnál tart?

Látom, több közülük már be is van árazva.

Mivel minimális kereseti lehetőségem volt, van és lesz a karantén alatt, felkarolt egy-két netes oldal, amely a magyar művészeket segítve értékesíti a munkáinkat, szívesen és boldogan adtam a kezükbe őket.

Mire vágyik, mi jöjjön még? A végén az Oscar-díj?

Oscarral a polcomon is lehetek boldogtalan, kaphatok szívrohamot, eshetek hasra, persze nem mondom, hogy nem tudom elképzelni az Oscart a vitrinben, de most inkább nyugalomra, szeretetre, egymásra figyelésre vágyom, és arra, hogy az élet térjen már vissza a régi kerékvágásba.

És aztán merre?

Erre is, arra is.

(A művésznő további alkotásai megtekinthetők  ITT .)

Borítókép: Fazakas Júlia