Márta, Flóra
20 °C
33 °C

Napló a pokol tornácáról

2021.01.23. 16:18

Nagy adósság a múlt megértése. Nem feltétlenül a megismerése, hiszen a történteket utólag annyi, de annyiféleképpen lehet magyarázni, ahány szándék, érdek és akarat. Mégis újból és újból meg kell kísérelni elmesélni, kinek mit jelentenek az elhagyott, eltagadott, elfelejtett évek és évszázadok.

Ebben mutat irodalmi példát Szabó Stein Imre legújabb könyve, a Soha. Bizonyára lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy a huszadik század egyik legszomorúbb történetéről, a holokausztról bőven készültek már filmek, művészeti alkotások, regények, de

ez a könyv éppen annak példázata, hogy mindig van új szempont, amitől talán jobban megismerhető a múlt.

A múltnak az a szelete, részlete, egyedisége, ami olyannyira alanyi, személyre szabott, hogy annál szűkebb történelmi fókuszt, látószöget talán nem is lehetne adni. A Soha egyetlen ember sorsán keresztül mutatja be azokat a napokat, valójában végjátékot, melynek következtében Magyarországról is megindulnak a vagonok a haláltáborokba.

Szabó Stein Imre elmondásából tudjuk, hogy a regény bár naplóformában íródott, és főhősének alakjában a nagyapja jelenik meg, a

Soha mégis elsősorban irodalmi mű, amelyben a valóság csontozatára tapadva egy ember napokra, órákra bontott életeseményein keresztül mutatja meg magát a huszadik század. Tele vágyakkal, reménnyel, esendőséggel, rácsodálkozással és felismeréssel.

Egyszerű, de nem feltétlenül hétköznapi események tükrében tisztul a kép: mi vezetett odáig, hogy férfiakat és nőket, gyermekeket és aggastyánokat küldjenek a halálba csak azért, mert a világból néhány évtizedre eltűnt az értelem, és a magát Homo sapiens sapiensnek nevező ember éppen csak annyira vetkőzött ki magából, amitől szinte bárminek el lehetett volna nevezni, de legkevésbé bölcsnek.

A Soha krónikása Stein Albert, a Horthy-rendszer magas rangú katonatisztje, aki a hatalomtól ugyan mentességet kapott a sárga csillag viselésétől, de az 1944. április 28. és 1944. június 8. között vezetett naplója tanúsága szerint az ország német megszállása után sok választása és lehetősége nem maradt. Illetve ha valaki, ő talán változtathatott volna szerettei sorsán, ám ahogyan olvassuk a napló sorait, egyre jobban válik bizonyossá az,

mit is nevezhetünk sorsszerűségnek, s hogy főként miért nevezzük annak.

Stein Albert naplója Szabó Stein Imre átiratában sodró lendületű, lebilincselő szépirodalom. És nem csupán azért, mert tele van olyan mondatokkal, amelyek önmagukban komplett elbeszélést nyitnak képzeletünkben, hanem mert a Soha végig olyan, mintha vers és próza olvadna egymásba. A mondatokban egymást erősítve ölelkezik rémület és jóság, vadság és szelídség. S mindezt lecsupaszított idegvégződésként szövi át a könyörtelenség.

A regény éppen ettől és ezért letehetetlen. Ahogyan az élet is az. Azt legfeljebb csak elvenni lehet, odaadni soha. S ha mégis, az már olyan dimenziókba tolja a valóságot, ahol értelmet nyer az amúgy nem létező, mégis sokszor használt és hivatkozott fogalom: a bűn. Mert a bűn leginkább szégyen, az intelligencia bukása. Az, ahogyan egy társadalom hagyja, némán és/vagy rettegve tűri, hogy gyöngeségéért és közönyéért cserébe legyenek olyanok, akikre rá lehet fogni minden belső félelemet. Amitől a legtöbb ember azt reméli, hogy mások majd magukkal viszik messze, távolra a szenvedést.

Stein Albert élt. Nem csak próbálta, tényleg élt. Szabó Stein Imre pedig naplójával örökségül hagyta az élet szeretetét. Egy olyan férfi naplója ez, aki nemcsak tudott, de mert is élni, és tisztában volt azzal, hogy az élet, még a félbetépett sem hibátlan.

Szabó Stein Imre

Soha – Napló a pokol tornácáról

Libri, 2020