Verték és éheztették Bagi Ivánt gyermekkorában

Ha minden bántalmazott gyerekből bántalmazó felnőtt válna, néhány generáció múlva több milliárd bántalmazó lepné el a földet. A számok tehát azt bizonyítják, hogy feldolgozhatók a gyermekkori traumák

– fogalmazta meg kiinduló tételét legújabb munkájában a dokumentumfilmes Skrabski Fruzsina. A filmrendező két korábbi dolgozatában, így a Biszku Béláról készült dokumentumfilmjében, majd a „felszabadító” Vörös Hadsereg katonáinak erőszakkal teli emlékéről készített, Elhallgatott gyalázat című munkájában is a távolabbi múlt bűneinek feldolgozásával foglalkozott.

Traumáinkon innen és túl című legújabb filmjében viszont a jelen bűneit vizsgálja, de ezúttal pozitív példákat keres. Szereplői – mint fogalmaz – „pszichológiai csodák, akiknek nagyon nehéz gyerekkoruk volt, mégis normális felnőttek lettek, többen közülük apaként és anyaként is bizonyítottak”.

Ilyen „pszichológiai csoda” a filmben szereplő Szabó Borbála is, a Nincsenapám, seanyám című életrajzi könyve szerzője, aki egy gyerek nézőpontjából írta le szülei válásának borzalmait és az emiatt alkoholistává vált édesanyjával való küzdelmeit. Ma már – gyermekkori sérülései ellenére, vagy talán azok miatt is – sikeres író és családanya. Ő is elment a filmesekkel Böjte Csabához, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójához, akitől arra kértek választ:

Mi a titka, hogy a gyermekmentő szerzetes egykori gondozottjai – ma már több mint hatezren vannak – szinte kivétel nélkül tanult, dolgos, családszerető felnőttek lettek?

Böjte atya szemében ez egyszerű. Azt mondja, hogy

„Mindannyiunkba beleadott apait-anyait, minden gyerek remekmű.” Meggyőződése szerint Istenbe vetett hittel, szeretettel, türelmes következetességgel lehet segíteni. A természet pedig meggyógyítja a sebeket.

Ezután Bagi Iván parodista, költő mesél gyermekkoráról. A külvilág szemében egyértelműen sikeres alkotó elmeséli, hogy szülei olyan nevelők kezére adták, akiknél

Kisgyermekként verték, dolgoztatták, félelemben tartották. Azt mondja, rosszkor volt rossz helyen, de már megbocsátott a szüleinek. Őt az írás és a paródia segítette – akit utánozni tudott, azon felülemelkedett. Pontosan tudja, hogy gyermekkori emlékei mindig vele maradnak, és vigyáz, hogy ne azok határozzák meg az életét.

Tóth Zsé Ferenc mintha Roald Dahl egyik gyermekkönyvéből lépett volna ki. A furcsa meséiről ismert szerző ilyennek írta le egyik hősét, HABÓ-t, a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriást. Az ő fiatalságát nevelőotthonok, hajléktalanság és némi börtön tették emlékezetessé. Majd jött a felismerés, az akarat és a kitartás. Huszonnyolc évesen érettségizett, ma a harmadik diplomájáért tanul.

Tudom, milyen, amikor tízévesen mínusz tizenhat fokban az utcára kerülsz, amikor napokig semmit sem eszel. Amikor kifordított ruhában alszol a lépcsőházban, hogy ne koszold össze.

Ma olyan gyerekeken segít, akik között ő is felnőtt. Azt vallja, hogy a másokon való segítés több örömet okoz, mint amennyi energiába kerül. Tudja, hogy néha jó szándékkal is tévedhetünk, de a tévedésért elnézést kell kérni, mert: „Ezzel neveljük a ránk bízott gyermekeket.”

Danó Éva roma származású gyermekvédelmi szakember gyermekkorát egy alkoholista, erőszakos apa és egy szeretetre képtelen, feleségként maga is áldozat, szülőként végtelenül agresszív anya határozta meg. Kislány korában találkozott a játszótéren az új református lelkész feleségével, aki megváltoztatta az életét.

– emlékezik a filmben. „Láttam, hogyan élnek Nóriék, megértettem, hogy másképp is lehet.” Tanult, diplomát szerzett, ma már a gyerekvédelemben dolgozik, novellákat ír, szép, teljes családban él. Ő sem haragszik az édesanyjára. Azt mondja, hogy a segítő emberek – egy jó főnök, a férje, a lelkésznő, a hite – tették a lába elé a köveket, amiken azóta is lépdel.

Dunai Attila csapatépítő tréner nevelését nem vállalták a szülei. A nagymamájánál, három nevelőszülőnél, majd hetedikes korától a Fóti Gyermekvárosban töltötte gyerekkorát. Sok csalódás, fájdalom, megaláztatás emléke határozza meg életének első szakaszát. Mára munkájában sikeres, boldog házasságban élő családapa. Ezt az utat választotta, így oldotta fel a benne élő fájdalmakat.

Ha végighallgatjuk őket, megkapjuk a választ arra a kérdésre is: vajon ki a felelős azért, amivé váltunk? A film szereplői magukat tették felelőssé a sorsukért, nem gyűlölködnek, és hálásak a kapott szeretetért. A bennük lévő erő egy része ebből származik, a többit pedig abból a szeretetből, figyelemből, energiából nyerik, amit ők adnak másoknak.

A filmet, amely a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült, az M5 csatorna mutatta be.

(Borítókép: Jelenet a Traumáinkon innen és túl című dokumentumfilmből.)