Lukács
1 °C
14 °C

Felemás film a megerőszakolt magyar nőkről

2013.10.04. 17:23 Módosítva: 2013.10.07. 11:22

Megbocsátok, de felejteni nem tudok - ezt mondja egy idős nő arról, ami a második világháború végén történt a családjával. Még kiskamasz volt, eleinte nem is értette, hogy mi történt az édesanyjával. Azt látta, hogy egyik nap összetörve, kócosan, véresen jött haza. Azt hitte, hogy megverték. Később megint szovjet katonák mentek a családhoz, egyiküknek megtetszett a kamaszlány. A nagymama látta, hogy mire készülnek az unokájával, ezért inkább bevezette a katonát a lányához. Megvédte az unokáját a lánya feláldozásával. A nő édesanyja később soha nem beszélt arról, ami vele történt. Ahogyan szinte senki sem az áldozatok közül.

Elhallgatott gyalázat - Official Trailer - Előzetes

Egy a sok megrázó történet közül, ami elhangzik Skrabski Fruzsina (a Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség című dokumentumfilm egyik rendezője) dokumentumfilmjében, ami a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről szól. Az Elhallgatott gyalázatot csütörtök éjjel mutatta be a köztévé. A film rögtön az elején tisztázza, itt most csak a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről lesz szó. Azért fontos ez a kitétel, mert nyilván nem csak a szovjet katonák és nem csak magyar nőket erőszakoltak meg a második világháborúban. És természetesen nem csak a meggyalázott nők a háború áldozatai.

Az Elhallgatott gyalázatnak van egy nagyon erős, nagyon hatásos és eddigi közbeszédből fájdalmasan hiányzó fő szála, az idős nők elbeszélései. Van egy ennél kevésbé meggyőző része, amikor történészek, pszichológusok beszélnek a háborús erőszakról és van egy teljesen felesleges, egyenesen elszomorító eleme is.

A fő szál annak ellenére nagyon erős, hogy a készítők egyetlen olyan nőt sem tudtak megszólaltatni, aki elmesélte volna, hogy megerőszakolták. Olyan beszélnek a filmben, akiknek testvérét, édesanyját, osztálytársát gyalázták meg, szemtanúi voltak vagy később mesélték el nekik az erőszakot. Ez önmagában is árulkodó: a szégyen és a trauma akkora, hogy a mai napig nem akad senki, aki meg merné, meg tudná tenni, hogy kamera előtt beszél róla.

Akik most megszólaltak, szintén áldozatok. Az egyik idős nő évtizedek óta él azzal az emlékkel, hogy testvérét úgy ölték meg, hogy közben belé kapaszkodott. Egy másik nő Apor Vilmos püspöknek köszönheti, hogy megmenekült az erőszaktól. A püspök megtagadta a hozzá menekült nők kiadását, egy szovjet katona dulakodás közben a filmben megszólaló asszony szeme láttára lelőtte.

Asszony a fronton

A 2007-ben meghalt pszichológus, írónő, a Magyar Hospice Mozgalom egyik alapítója, Polcz Alaine az elsők között volt, akik beszéltek az őket ért erőszakról. Asszony a fronton című könyvében leírta, hogyan erőszakolták meg a szovjet katonák. "Nem mozdultam. Azt hittem, ebbe belehalok. Persze nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal. Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom". A könyvben arról is szó esik, hogy később nem állt bosszút, úgy tett, mintha nem ismerte volna fel az egyik erőszaktevőt, akit azonnal kivégeztek volna. Polcz Alaine azonban nem akarta, hogy köze legyen egy másik ember halálához.

Érdekes, hogy ha nem is túl alaposan, de a film kísérletet tesz arra, hogy megismerjük a hátországot, ahonnan ezek a katonák érkeztek. A Sztálin vezette Szovjetuniót, ahonnan érkezve még a háborúban kivérzett Magyarország is javakban dúskáló nyugati országnak tűnt. A Szovjetuniót, ahol minden létező eszközzel tudatosították a katonákban, hogy a magyarok éppúgy az ellenségeik, ahogy a németek, és éppen olyan kegyetlen elbánást érdemelnek. Ehhez és a nők történeteihez sem tesz hozzá sokat az a két szovjet katona, akik kitüntetésekkel dúsan dekorálva nyilatkoznak Moszkvában. Mindketten hallottak az erőszakról, de nem láttak és pláne nem követtek el ilyet - mondják.

Számháború és Szanyi Tibor

Sajnos Skrabski Fruzsináék nem érték be ennyivel, pedig ez is tökéletesen elég lett volna a dokumentumfilmhez. A film mindenáron a végére akar járni annak, hogy hány nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák Magyarországon. És bár szinte minden megszólaló hangsúlyozza, hogy csak becsléseink lehetnek, a készítők tízpercenként újabb számokat írnak ki, mintha ez lenne a lényeg. Fontos persze ez is, de semmivel nem mond többet az ötvenezres vagy a kétszázezres szám sulykolása, mint bármelyik megszólaló arca.

A film legfeleslegesebb része, amikor Skrabski Fruzsina vitába keveredik pár idős férfival, akik a felszabadító szovjet katonákat ünneplik. Nem szakértők, nem szemtanúk, ebben a vitában nincsenek érvek. Azt látjuk, hogy a riporter makacsul mondogatja, hogy ezek a katonák igenis erőszaktevők, a férfiak meg, hogy igenis felszabadítók voltak. A jelenet csak arra jó, hogy kizökkenjünk a film hangulatából.

Ahogy annak sincs semmi értelme, hogy a készítők egy vágókép erejéig belekeverik az aktuálpolitikát egy olyan kérdésbe, ahol annak nincs helye. Bevágni a szovjet felszabadítókról megemlékező szocialista Szanyi Tibort kisstílű és méltatlan a témához. Látszólag apróságok ezek, csak egy vágókép, csak egy jelenet, de ahhoz mégis elég, hogy az Elhallgatott gyalázat ne csak a címében szereplő traumáról, hanem valami egészen másról szóljon.

(Az alkotók korábbi munkái közül a Bűn és büntetlenség és a Kádár és kora látható az Indafilmen.)