Lujza
-2 °C
13 °C

Pataki Gergely: Csókay Andrással szétválasztottuk az ikreket, Szász János meg minket

P  0438
2021.02.22. 15:40 Módosítva: 2021.02.22. 16:34
Hogy vannak a szétválasztott bangladesi sziámi ikrek? Miért alakult ki jogvita a műtétről készült filmmel kapcsolatban? Miért lépett ki Csókay András, és miért tartottak házkutatást Szász Jánosnál? Dr. Pataki Gergely, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója, a bangladesi plasztikai és helyreállító sebészeti missziók létrehozója válaszolt az Index kérdéseire.

Mielőtt a műtét felvételei nyomán kirobbant botrányra térnénk, mondja el: hogy vannak az ikrek?

A szétválasztott bangladesi ikerkislányok még ebben a hónapban elhagyják a dakkai kórházat, és két év után hazatér az egész család. Rabeya, akinek a felépülése különösebb akadályok nélkül zajlott, jelenleg szinte korának megfelelő állapotban van, óvodás közösség tagja lesz. Mozgása ugyan rengeteget javult, de még mindig intenzív fejlesztésre van szüksége. Rabeyának megváltozott a világ a koponyaplasztikája óta, kitágult a mozgástere, élvezi a mozgás szabadságát. Rukaya még sok fejlesztésre szorul, de állapota folyamatosan javul, a család mindennapjaiban érzelmileg jelen van, és egyre több külső inger iránt érdeklődik.

A kislányok a kórházban gyógytornász által biztosított kezelésben részesülnek, emellett foglalkozásterapeuta is naponta tart számukra rehabilitációs tréninget, valamint kezelésükben beszéd- és evésterapeuta is részt vesz. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány önkéntes szakembereiből álló rehabilitációs csapat videótelefonon követi az ikrek állapotát, folyamatosan egyeztet, konzultál a kinti szakemberekkel és a szülőkkel. A következő misszió idején természetesen meglátogatjuk őket, és szakmai egyeztetéseket is folytatunk a rehabilitációjukról.

Hogyan kapták a felkérést az ikrek műtétjére?

A 2017-es missziónk végén mutatták be nekünk a fejüknél összenőtt kislányokat. Azt hitték, mi ezt is megoldjuk „rutinból”. Természetesen ez más típusú, több szakaszból álló, több éven átívelő plasztikai sebészeti, idegsebészeti, aneszteziológiai intenzív terápiát és más szakmák hozzájárulását is igénylő műtétsorozat. Az akkori misszióban felkérésemre részt vett Csókay András is, őt kértem meg, hogy szervezze meg az ikrek többszakmás szétválasztó műtétsorozatának (Operation Freedom) az idegsebészeti részét. Az agyi vénás rendszer szétválasztását beosztottja, Hudák István doktor oldotta meg az általa kidolgozott speciális idegsebészeti technikával. Erről sok hír volt. Amit szinte teljesen csöndben sikerült tartani, az a hét hónapos magyar „plasztikai sebészeti” szakasz volt. Több mint negyven plasztikai sebészeti beavatkozás történt ez idő alatt.

Hét hónapig Magyarországon kezelték az ikreket?

2019 januárjában Magyarországra hoztuk az egész családot, és több hónapos, ismétlődő műtéti beavatkozásokból álló eljárás következett.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen elvégzett hatórás műtéttel egy magyar tervezésű szövettágító rendszert építettünk a kislányok koponyáját borító lágy részek alá. Így nyertünk egyre több bőrt, amire a szétválasztó műtét során keletkező óriási szövethiány (szabad felület) befedéséhez volt szükségünk. Több mint negyven beavatkozással tudtuk létrehozni a végső szétválasztáshoz szükséges, előzetes számításainknak megfelelő méretű bőrszövetet, a lebenyeket.

Miért nem itt végezték el a szétválasztó műtétet is?

A kinti katonai kórház megfelelő körülményeket tudott biztosítani, és mi jónak láttuk, ha a gyerekeket visszavisszük saját hazájukba, és ott végezzük el a műtétet.

Ez azt jelenti, hogy orvosi szempontból megfelelőbbek a körülmények egy bangladesi kórházban, mint Magyarországon?

Nem erről van szó. A szövettágító rendszer beültetéséhez a Semmelweis Egyetem a lehető legnagyszerűbb feltételeket biztosította számunkra. Ezt követően mégis azt tartottuk ideálisnak, ha visszavisszük a kicsiket a saját hazájukba, és inkább az alapítványunk által szervezett magyar csapat megy oda. Technológiai és tudástranszfer valósulhatott meg így azáltal, hogy mi mentünk ki egy harminchárom fős magyar egészségügyi csapattal. A dakkai katonai kórház Délkelet-Ázsia egyik legjobb egészségügyi intézménye, az ikreket úgy kezelték, mint saját gyermekeiket. Minden feltétel adott volt a kinti műtéthez, valamint a műtétet követő rehabilitáció is így illeszkedhetett szervesen a folyamatba. A műtétsorozat magyar és bangladesi orvosok szoros együttműködése révén valósult meg.

Mit jelentett ez az együttműködés?

A két kislány műtétsorozata túlmutat azon, hogy mi jobb életminőséget szerettünk volna adni nekik, és a tudományt is szerettük volna előrevinni.

A bangladesi kollégákkal való együttműködés nemcsak orvosi vagy orvosdiplomáciai jelentőségű,

hanem a kulturális egymásra találásról és a vallási párbeszédről is szól.

Hogy merült fel, hogy Szász János dokumentálja a sziámi ikreket szétválasztó műtétsorozatot?

Szász János egy véletlen folytán került az események sodrába. Az alapítvány addigi filmes szakembere, Fuchs Richárd, aki tíz éve jár ki velünk Bangladesbe, sajnos ekkor nem tudott kiutazni, szükség volt gyorsan valakire, aki elvállalná a feladatot. Egy közös ismerős ajánlotta be Szász Jánost, aki csatlakozott is hozzánk a magyarországi szakasz második felétől. Elvállalta, hogy orvosi és tudományos célból dokumentálja az ikrek műtéti szétválasztására irányuló eseményeket, valamint a filmnyersanyagokból később, a műtétsorozat kimenetelétől függően – velünk, az alapítvánnyal egyeztetve, szoros együttműködésben és az alapítvány erre vonatkozó kifejezett engedélye esetén a megállapodásunknak megfelelően, előre rögzített feltételek és elvek mellett – dokumentumfilmet készíthet majd.

Ön személyesen kérte fel?

Igen, személyesen én, az alapítványunk nevében. Ebben az irodában – ahol most beszélgetünk – ígérte meg, hogy minden úgy történik majd, ahogy megbeszéltük, minden nyersanyag – az ő szavaival élve – „természetesen az alapítványé, és csak akkor lesz bármilyen film, ha az alapítvány úgy akarja”.

Úgy tudom, neki is van egy szerződése a szülőkkel arról, hogy filmezhet a műtét alatt.

Ilyen érvényes szerződése nem lehet, hiszen a szülők csak a gyermekeik műtétsorozatát megszervező alapítványnak és a dakkai katonai kórháznak adták és adhatták meg az ikreken végzett orvosi beavatkozások megörökítésére vonatkozó bármilyen beleegyezésüket. Szász János az alapítvány önkéntes csapatának tagjaként jött ki.

Szász János az alapítvánnyal létrejött írásbeli megállapodásában maga is vállalta és elfogadta, hogy az alapítvány engedélye nélkül nem készíthet és nem is hozhat nyilvánosságra filmalkotást a szétválasztó műtéti eljárásról.

Sajnos értesültünk arról, hogy kint aláíratott a szülőkkel egy „nyilatkozatot”, amin a saját cége neve szerepelt. Ők Jánost az alapítványhoz tartozónak hitték, de miután a szülők megtudták, hogy az alapítvánnyal nem egyeztetett módon, megfelelő tájékoztatás nélkül kértek egy másik cég számára hozzájárulást, bármilyen, Jánossal kapcsolatos engedélytől természetesen elhatárolódtak. Az alapítvány többször is figyelmeztette Szász Jánost, hogy a szülők erre vonatkozóan írásbeli nyilatkozatot is tettek, így érvényes hozzájárulással nem rendelkezhet.

Tudni kell, hogy Szász Jánosék a beavatkozássorozat, tehát a több éven áthúzódó és ma is tartó „Operation Freedom” projekt egy részét – a fénypontot jelentő végső szétválasztást és az azt megelőző néhány hónapot – vették csak fel. A magyarországi felvételek túlnyomó többségét Fuchs Richárd készítette el.

Ki finanszírozta a filmesek útját?

A repülőjegyeiket a megbeszélés szerint maguk fizették, de az utazásszervezést, a szállást, a teljes ellátást, a biztonságukat a kinti partnerkórházzal együttműködésben alapítványunk biztosította. A mozgóképek fontos részét többnyire a mi professzionális EOS R kameránkkal vette fel János operatőre, még az állókamera alatti állvány is az alapítványunké volt. János a telefonjával készítette felvételei többségét.

Mi a konfliktus lényege Szász János és az alapítvány között?

Mint már említettem, az orvostudományi dokumentációra kértük fel őket, ezt vállalták az alapítvány önkéntes segítőiként, díjazás nélkül. Érvényben van az a titoktartási nyilatkozatuk is, amely kimondta, hogy az engedélyünk nélkül semmiféle információt nem adhatnak ki. Sajnos nem tartották be a megállapodást. Most pedig egy rendőrségi eljárás kapcsán Szász János alaptalan híresztelésekbe kezdett a médiában, s ehhez sajnos régi barátom, Csókay doktor asszisztenciáját is sikeresen megnyerte.

Milyen híresztelésekre gondol?

Az utóbbi napokban méltatlan hadjáratba kezdett ellenünk. Megtehetnénk, hogy felvesszük a kesztyűt, és mindent tételesen cáfolunk, hiszen minden ellenünk felhozott állítás bizonyítékokkal alátámasztva cáfolható. Ezzel viszont értékes időt és energiát vesztegetnénk el, méltatlan viták középpontjába helyeznénk és ezáltal bepiszkolnánk egy nemes ügyet – a missziós csapatunk által szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár ügyét.

Nem vesszük fel a kesztyűt, a csapatunk és segítőink csendes, békés többségére hallgatva szervezzük tovább rászoruló, kiszolgáltatott pácienseink helyreállító műtéteit és az ikrek rehabilitációját. Mi hisszük, hogy így a helyes. Soha nem volt jogvitánk, és reméljük, hogy ez lesz az utolsó.

Missziós orvoscsapatunk tagjai a humanitárius, karitatív munka miatt tartanak velünk újra és újra, s nem szeretnének vitás ügyekben a nyilvánosság elé lépni, szerepelni.

Nem kívánunk foglalkozni ezzel a mindenféle felhanggal átitatott üggyel sem, ami Szász János házkutatása kapcsán a sajtóban kialakult.

Folyik konkrét jogi eljárás, per Szász János és az alapítvány között?

Jogi vitában állunk.

Hogy lett ebből házkutatás?

Inkább etikai, mintsem anyagi természetű konfliktus van köztünk, de nyilván nem ebből származott a házkutatási ügy.

Mit gondolt Szász János másképp, mint önök?

Sajnos Szász János Bangladesből való hazaérkezését követően szembesültünk azzal, hogy már a végső szétválasztás után közvetlenül – a missziós csoportra vonatkozó írásbeli titoktartási kötelezettségvállalás ellenére – bangladesi műtéti képek és rövid filmfelvételek kiküldésére került sor Szász János e-mail-címéről illetéktelen személyek részére. Majd a filmkészítés és adattovábbítás vonatkozásában még a bangladesi kiutazásunk előtt megkötött 

szóbeli megállapodásunk feltételeire is másként emlékezett, illetve tagadta a szóbeli megegyezés létrejöttét.

A felvett filmes nyersanyagból készíteni tervezett esetleges filmből befolyó minden fillért további karitatív műtétekre fordította volna az alapítvány, és ezt Szász János is tudta. Persze sosem volt ez prioritás. Az alapítványnak „profitszerzési célja” a tervezett filmmel kapcsolatban soha nem volt, nonprofit szervezet lévén bevételeinket kizárólag a deklarált alapítványi célokra, a gyógyításra vagy a gyógyító munka elősegítésére fordítjuk.

Dr. Csókay András idegsebész Szász Jánost támogató nyilatkozatokat tett közzé a sajtóban.

Ez a történet ennél kicsit bonyolultabb. Volt egy kommunikációs konfliktus kettőnk között Csókay doktorral – én kizárólag hiteles, pontos, szakmailag helytálló közléseket szorgalmaztam –, majd ez folyamatos vitává terebélyesedett, s ennek következménye, hogy Csókay András a Szász János és az alapítvány között keletkezett jogvitában Szász János pártjára állt. Ez az ügy nagyon sok energiát emészt fel, ami mind az ikrek vizsgálatainak és rehabilitációjának szervezéséből hiányzik most. A tudományos munkát is nehezíti, hogy az alapítványunk a mai napig nem kapta meg a műtétsorozat magyarországi szakasza alatt készült felvételek jelentős részét. Azt az anyagot sem használhatjuk fel, ami az alapítványnál van, mivel Szász János a hazautazása után ezeket visszakövetelte, és használatukat megtiltotta. András pedig közös munkánk jó hírét nem kímélve áll e mellé az ügy mellé, mert sajnos megtévesztették.

Mit nem adott át Szász János?

Az elkészült anyag egy részét adta át, melyet pár nap múlva visszakövetelt, és felhasználását megtiltotta. Mire hazaérkeztünk, teljesen kifáradtan a szétválasztó műtét után Bangladesből, már felszólító levelek, üzenetek vártak bennünket.

Úgy tudom, hogy Szász János átadta a rendőrségnek a teljes anyagot a házkutatást követően vagy annak során.

Ezt mi nem látjuk, nem mi kértünk nála házkutatást, ez a rendőrség hatáskörébe tartozik. Tehát Szász János, aki a magyarországi szakasz második felében, 2019 tavaszán csatlakozott hozzánk, és összesen három-négy hónapig tartott a munkakapcsolatunk a több mint három éve zajló Operation Freedom idején, így is több hónapnyi anyag átadását tagadta meg, holott korábban megígérte: amit rögzít, azt 72 órán belül a rendelkezésünkre bocsátja. A felvételekre a műtétsorozat további tervezéséhez és a tudományos publikációk előkészítéséhez is szükségünk lenne. Többtucatnyi „szépen kérő” levelet és telefonhívást követően kellett rájönnünk, hogy a felvételek átadásának elmaradása talán nem véletlen mulasztás. Ő ezeket nem akarta átadni.

Dr. Csókay András alapító tag volt az alapítványban, de már csak külső támogatóként hivatkoznak rá. Mi történt?

Csókay Andrással húsz év barátság és harmonikus együttműködés áll mögöttünk. 2019 októberében mondott le kuratóriumi tagságáról, közös megegyezés alapján. Tiszteletben tartottuk és egyben szükségesnek is gondoltuk a döntését a ránk váró további missziók gördülékeny vezénylése érdekében.

Közreműködőként természetesen továbbra is segíti az alapítvány munkáját az ikrek műtétsorozatának szükséges folytatásában.

Bangladesi missziók

Pataki Gergelyék 2010-ben indították a plasztikai-égési és helyreállító sebészeti missziójukat Bangladesbe. Azóta is rendszeresen visszajárnak. Ekkor a százhatvanmillió lakosú Bangladesben alig több mint egytucatnyi plasztikai sebész dolgozott, pedig rengeteg a rászoruló ember. Látták, hogy hol az igény, és mit tudnak tenni. Pár hónappal később visszatértek operálni. Azóta évente szerveznek ilyen típusú missziókat Bangladesbe. Sok égett, fejlődési rendellenességgel született gyermeken és felnőttön segítettek, napjainkig több mint ötszáz műtétet hajtottak végre. Tavaly, a járványidőszak közepén, amikor az ikerkislányokon végezték el a szükséges beavatkozásokat, harminckét gyermeket vizsgáltak meg, és jegyeztek elő későbbi műtétre.

Az évek során több kórházzal is szoros kapcsolatba kerültek. Az intézmények biztosítják a műtétek helyszínét,  a magyarok viszik a szakorvosokat, az egészségügyi személyzet jelentős részét, a felszerelést. A magyar csapat 10-15 fős.

Az első napokban elvégzik a szelekciót,  a következő napokban ezt a sorrendet követve a műtéteket. Ha szerencséjük van, két műtő megy reggeltől estig. Ez segít abban, hogy teljesen ki tudják használni azt a tíz-tizennégy napot, amit ott töltenek.

A magyarok munkájára akkor figyeltek fel, amikor 2015-ben kitörtek a zavargások Dakkában. A szélsőségesek civileket is megtámadtak, Molotov-koktélokat dobáltak a buszokra, rengeteg volt az égési sérült. Az alapítvány csapata épp akkor érkezett Bangladesbe, amikor a legtöbb jószolgálati szervezet elhagyta az országot, és azonnal műteni kezdtek. Reggeltől estig operáltak, friss égetteket láttak el. Meglátogatta őket az egészségügyi miniszter, illetve a miniszterelnök asszony is megköszönte a magyar orvosok munkáját. Azóta évente visszajárnak. Volt olyan év, amikor százötven műtétet végeztek el.

Miért szűnt meg Csókay András alapítványi pozíciója?

Alapítványunk keresztény alapokon nyugszik, önkéntesei is főleg Isten-hívő emberekből állnak. Mégis, minden igyekezetünk ellenére egyre kevésbé tudtuk Csókay doktornak a hittel kapcsolatos speciális és egyéni kommunikációs igényeit, elvárásait teljesíteni.

A műtét után Csókay Andrással nagyon nehéz volt együttműködni.

Jogvita folyik, ami alapján nem rendelnek el házkutatást. Miért jelenhetett meg a rendőrség Szász János házában?

Ez rendőrségi kérdés és hatáskör. Köztünk valóban jogvita folyik, melynek során azt is felajánlottuk, hogy mediátort vonjunk be, tehát mindent megtettünk a békés rendezés érdekében. A már említett kommunikációs konfliktust használta és használja ki Szász János folyamatosan. Ő adott hírt és tett nyilatkozatokat széles körű nyilvánosság előtt a házkutatási cselekményről, negatívan minősítve a rendőrség fellépését, munkáját. A hivatalos rendőrségi közleményekből kiderült, hogy a nyomozó szervek éppen Szász János közreműködésének hiányában kényszerültek hosszú kutatásra és valamennyi adathordozó lefoglalására. A nyomozó szervek által vele közölt tényadatok ellenére ő tudatosan először az alapítvánnyal fennálló jogvitát helyezte a híradások középpontjába, majd – az erre reagálóan kibocsátott rendőrségi és alapítványi közlemények hatására – már a misszión belüli konfliktus lett a kommunikációja fő irányvonala. Valószínűleg önmaga védelme érdekében félrevezetően láttatja az összefüggéseket. Vagy nem értette meg a történetet. Ennyit tudunk.

Arról talán többet is tudhat, miért dobta el Csókay András egy sértődés miatt húsz év barátságuk és közös munkájuk értékeit?

Ön mit hallott, mit gondol?

A mélyen hívő idegsebész többször is elmondta: a műtét utáni híradásokban sikerről számoltak be, ettől az értük imádkozó hívek megnyugodtak, abbahagyták az imát, ami veszélybe sodorta a frissen műtött gyerekeket. Innen a harag oka?

Igen. Mivel András a szétválasztó műtét kommunikációjával a mai napig nem tudott megbékélni, úgy tűnik, ennyire haragszik. Ez képezheti alapját annak a ténynek, hogy az utóbbi napokban az egykori közös alapítványunkat és orvosi tevékenységemet – finoman szólva – nem kímélte különféle megnyilatkozásaival. Az említett konfliktusok által gerjesztett negatív érzések kioltására  jelenleg az szolgál megoldásul számára, hogy Szász János mellett kiállva nyílt színen fogalmazza meg véleményét az alapítvánnyal és velem szemben olyan kérdésekben, amelyek helyes megítélése jogi és nem orvosi szakismeretet igényel, és amelynek eldöntése a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a hatóságokra és a jogorvoslati fórumokra tartozik.

Mindkettőnk életét a keresztény értékek határozzák meg, András szakmai tudása és a barátságunk biztos talajt adott ahhoz, hogy ebbe az embert próbáló, nagy szétválasztó műtétsorozatba bele merjünk vágni. Egészen a végső szétválasztásig együtt tudtunk működni a feladatok túlnyomó részében, a végső szétválasztó műtétet követően azonban kommunikációs konfliktus keletkezett köztünk, amit ő hamar elkezdett személyes konfliktusként kezelni.

Ön úgy látja, hogy nem hibázott?

A konfliktus alapjául az szolgált, hogy a misszió vezetőjeként, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítójaként, a műtétsorozat fő koordinátoraként nagyon fontosnak tartottam a pontos keretek között tartott, hiteles kommunikációt. Az tény, hogy amikor már sokadjára is hiába kértem Csókay doktort is erre, kissé türelmetlenné váltam. Több szempontból is nagy nyomás alatt voltunk. A fő problémának azt látom, hogy lehetetlennek bizonyult a konfliktus egymás közötti megoldása, így mindketten a közösségünk segítségére is számítottunk ebben, de ettől nemhogy megoldódott volna, hanem inkább elmélyült a probléma. Törekedtünk a meglévő felületeken jól együttműködni, és ez sikerült is mindig. Én soha nem adtam fel, és soha nem adom fel, hogy egyszer sikerül mégis leülnünk egymással és tisztázni, megérteni, mi is történt abban a felfokozott helyzetben.

Csókay András is fontosnak tartotta a hiteles kommunikációt, de ő másként gondolta hitelesnek?

Lényeges annak megértése, hogy egy ilyen misszió ilyen nagyszámú szakemberrel és önkéntes segítővel csak egy rendszer mentén, az előírt szabályok szerint, lépésről lépésre meghatározott, szigorú keretek között valósulhat meg. Bármennyire is mellékesnek tűnhet a kívülállók számára, mégis alapvető jelentőségű az, hogy pontosan, hitelesen, érthetően és következetesen kommunikáljunk. Nemcsak a páciensek személyiségi jogairól beszélünk itt, és orvosi beavatkozásokról, hanem 

mivel egy szigorúan védett katonai kórház szolgált az események helyszínéül,

komoly felelősség és titoktartási kötelezettség is terhelt minket.

Elképzelhető, hogy a felvételeken olyan személy vagy olyan egyéb részlet szerepel, ami miatt a bangladesiek kértek határozott rendőri fellépést a magyar hatóságoktól?

Erről az összeesküvés-elméletről én is hallottam, de nem tartom valószínűnek.

Hogyan zajlott a kommunikáció?

A szétválasztást végző idegsebészcsoport vezetőjeként Csókay András is aktívan részt vett a tájékoztatások megfogalmazásának folyamatában, melynek során megállapodtunk a végső szétválasztást követően kiküldendő nyilatkozatokról. Felkészültünk minden eshetőségre. Azért volt fontos az előzetesen egyeztetett közlemények megléte, hogy minden erőnket, energiánkat a maratoni hosszúságú végső szétválasztó műtétre tudjuk összpontosítani. A műtétet követő tájékoztatás során az előzetes megbeszélések alapján jártunk el, az aktuális helyzethez alkalmazkodva.

Alapítványunk minden közleményében – még a legrövidebbekben is – hangsúlyozta közös imafelhívásunkat, és megköszönte a lelki támogatást. Közleményeink utólag is bárki számára nyilvános forrásainkból visszakereshetők.

A bangladesi ikrek szétválasztásáról szóló rövid híradás egészen pontosan azt fedte le, amiben előzetesen, hosszas megbeszéléseket követően megállapodtunk. Vigyáztunk a visszafogott kommunikációra. Orvosok számára egy ilyen nagy misszió kommunikálása nagy teher. Az egész felelősség rajtam volt.

Használták a siker szót?

A siker szó számunkra azt jelentette, hogy a gyermekek élve és külön hagyják el a műtőt. Az, hogy ezt a szót miként értelmezi, hogyan és milyen kontextusban használja a sajtó, már más kérdés lehet. Élőszóban az orvosok közül egyébként először András mondta ki, hogy „szakmai siker”. Már három héttel a műtét után.

A siker szó tágabb értelemben vett definícióját az ikerkislányok állapotára vonatkozóan a mai napig nem tudjuk objektíven, mindenki számára elfogadhatóan értelmezni. Mi a siker? Az, hogy a gyermekek életben vannak? Az, hogy Rabeya jól van, szalad és beszél?

Siker az, hogy Rukaya él, de nem tud felállni, lehet, hogy nem is lát? Óriási energia- és időveszteségnek érzem ezt a szemantikai vitát,

miközben a gyermekek rehabilitációjára kell koncentrálnunk, mivel Rukaya állapota messze elmarad Rabeyáétól, és fejlesztése ugyancsak több szakmát átívelő, rendkívül komplex feladat.

Tehát egy szemantikai vitából lett ekkora baj két orvos között?

A konfliktus valódi forrása az volt, hogy Csókay András az előzetes megállapodásunk ellenére folyamatosan inkoherens információkat és nem egyeztetett képfelvételeket juttatott ki a különböző sajtóorgánumoknak privát kommunikációs csatornákon keresztül. A végtelen kimerültség állapotában volt, ennek ellenére folyamatosan „tudósított”. A kommunikáció miatt többször felmerült a csapat egyes kint tartózkodó tagjaiban, hogy a

folyamatosan képek küldésére és a magyar sajtó figyelésére használt kinti telefonját a misszió és a saját maga érdekében átmenetileg kérjük el tőle, vagy tegye el, erről szavaztunk is.

Jómagam is arra szavaztam, hogy nem szükséges ez, a Jóisten vagy a sors majd megoldja.

Úgy hallottam, hogy Szász János készített egy rövidfilmet, amit önök szintén sérelmeztek.

Valóban azt is sérelmeztük, hogy Szász János a műtétről összeállított egy rövidfilmet. Mivel a tudtunk és engedélyünk nélkül készült, felszólítottuk, hogy távolítsa el az internetről. Kérésünk egyik oka az volt, hogy a kisfilmben felhasznált olyan felvételeket is, melyeket a mi állandó filmesünk, Fuchs Richárd készített, és a rendező nem kért tőle semmilyen engedélyt, nem jelölte meg a forrást sem. Richárd tíz éve működik közre az alapítvány munkájában, számtalanszor dolgozott velünk. Úgy vélem, ha ő lett volna kint, most csak szép dolgokról beszélgethetnénk.

Tartalmi kifogásaik is voltak a filmmel kapcsolatban?

Miután megnézte az orvoscsapat egy része a jelszóval védetten egy megosztócsatornán elérhető filmet, többeknek az a határozott véleményük alakult ki, hogy 

dehonesztáló módon ábrázolja a magyar és a bangladesi orvosok közti kommunikációt,

illetve a bangladesi kollégákat, akik egyébként rengeteg vonatkozásban fantasztikus munkát végeztek, és akik más módon nem jelennek meg a filmben.

Ezen túlmenően magyar kollégáink, önkénteseink közül többen aggályosnak tartották például egy kommunikációs zavarnak filmen való megjelenítését.

Egyértelmű volt számomra már a műtét után is, hogy Szász János nem értette meg ezt az orvosi világot. Ez volt a végső pont, amikor János iránti bizalmunk maradéka is elveszett. Majdnem fél évvel voltunk a műtét után, és alapítványunknál nem volt semmilyen képanyag, amit használhattunk volna.

Hogyan alakult a továbbiakban a Szász János és az alapítvány közti jogvita?

Folyamatosan próbáltunk megegyezni, sikertelenül, mert végig kompromisszumképtelenséget tapasztaltunk.

Önök szerint mi lehetett volna a kibontakozás útja?

Ha János tartja magát a megállapodáshoz, és figyelembe veszi, hogy az orvosi és egyéb, az ügyel kapcsolatos fontos szempontokat filmrendezőként nem ismerheti. Mi kértük fel, miáltalunk jutott ki azért, hogy dokumentálja a műtétet, a mi tízéves munkánknak köszönhető ez az egész projekt. A készített nyersanyagokat át kellene adnia, azok rendelkezési jogairól, felhasználási módjáról meg kellene egyeznie az alapítvánnyal.

Egy kivételes orvosszakmai és emberi teljesítmény továbbra is a róla készült felvételek miatt elfajult vita okán szerepel a hírekben?

Mi az ikreket választottuk szét, Szász János pedig a húsz éve tartó barátságot és szakmai kapcsolatot Csókay András és Pataki Gergely között.

Ez is egy eredmény. Mi dolgozunk tovább. Pár hét múlva Bangladesbe utazunk, hogy „elengedjük” a kórházból a kicsiket. A szülők, a kórház és a bangladesi kollégák is ragaszkodnak ahhoz, hogy alapítványunk ott legyen ennél a pillanatnál. Az elengedés után a pár hónap múlva esedékes újabb missziót szeretnénk előkészíteni, tehát van tennivalónk bőven. Bízunk abban, hogy a műtétsorozat felvételei a jogvita – békés vagy bírósági úton történő – lezárása után tudományos célra is felhasználhatóvá válnak, és a nyilvánosság számára is bemutathatók lesznek.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)