Rozsonits Ildikó: Szeretnék a legnagyobb zongoristák között lenni

Hogy mutatkozik meg a zenei tehetség, hangszerhez kötötten vagy anélkül? Mennyire fontos, hogy az ember már rögtön azzal a hangszerrel találkozzon, amelyen aztán a leginkább ki tudja bontakoztatni a tehetségét?

Én kezdetektől fogva zenét hallgattam, nem is tudtam elaludni anélkül. Most is mindig szól nálunk a klasszikus zene. Kétévesen kaptam egy furulyát, amin négyéves koromban kezdtem el játszani. A dallamokat, amiket hallottam a rádióban, próbáltam furulyán lejátszani. Akkor vittek el a szüleim furulyatanárhoz, aki fél év után azt javasolta, váltsunk zongorára, így ötévesen elkezdtem zongorázni. Már a kezdetektől improvizáltam, az első felvétel rólam a YouTube-on ötévesen készült. Először a XIII. kerületi zeneiskolában (ma Fischer Annie Zeneiskola), majd a Marczibányi téri Kodály iskolában tanultam, 2016-ban pedig felvételiztem és rektori engedéllyel felvettek a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, ugyanis néhány hónap még hiányzott a tizedik évem betöltéséig.

Ha jól tudom, nem volt zenei tehetség, illetve zenész a családodban.

A nagyapám tangóharmonikázott, jól játszott, de profi zenész nem volt a családomban. Anyukám tolmács, apukám informatikus, mindketten zenekedvelők.

Akkor a te varázslatos tehetséged, mint oly sok más esetben, a semmiből jött elő.

Azt szokták mondani, a gének játéka.

Mikor volt az a pillanat, amikor azt érezted, a zongora lesz a te utad?

Már a legelső hazai versenyemen nagyon jó helyezést értem el, aztán az első nemzetközi versenyen is második lettem, ott egy nagyobb korcsoportban. Ezek a visszajelzések erősítettek meg abban, hogy a zongorával kell foglalkoznom. Amikor pedig felvételiztem a Zeneakadémiára, már nem volt visszaút. Ott dönti el az ember, hogy professzionális zenész lesz. Persze akkor is érdemes zongorázni, ha valaki nem lesz művész – például a kisöcsém is zongorázik egy zeneiskolában – mert nagyon fejleszti az agyat és egyben kellemes időtöltés.

Neked abszolút hallásod van?

Igen, ez egy szolfézsórán derült ki. Van, akinek relatív, tehát csak akkor tudja meghatározni egy hang magasságát, ha kap hozzá egy alaphangot (C vagy A hang), amihez tudja viszonyítani. De nem csak zenészeknek lehet abszolút hallásuk.

A Virtuózokban nagyon látványos, erős technikájú darabokat választottál, Liszt, Debussy, Mendelssohn – mindegyik telitalálat. Mennyire számít egy versenygyőzelemnél, egyáltalán a versenyen való szereplésnél a darabválasztás?

Gyors, látványos, virtuóz darabokkal érdemes indulni. Már a selejtezőn, amikor még csak a magyar zsűri hallott, számított, hogy ütős darabbal menjek, mert az első benyomás nagyon fontos. Liszttől választottam a Manók Táncát, ami olyan jó benyomást tett Miklósa Erikára, hogy már nagyon várta, mi jön a következő, nemzetközi fordulóban. Ekkor játszottam a Debussy-darabot, melyet ugyancsak nagyon szeretek. Így aztán az, hogy Plácido Domingo, a zsűri elnöke azt mondta nekem a döntőben a Mendelssohn g-moll zongoraversenyre, hogy így még senkitől sem hallotta játszani a művet, rendkívül felemelő érzés volt.

Mennyire viselt meg vagy vett igénybe a műsor kötelező show része?

Nagyon sok műsorban szerepeltem már korábban, de ilyen nagyszabású tévés produkcióban még nem. A magyar válogatóra épp egy brüsszeli fellépésről, egyenesen a repülőtérről érkeztem a stúdióba, és nagyon fel voltam dobva, már ez az első forgatás is nagyon jó élmény volt. Mindenki nagyon kedves volt, a zsűri is sokat segített abban, hogy a legkevésbé sem izguljak.

Szólóban és zenekarral is bemutatkozhattál. Milyen élmény volt az utóbbi? Játszottál-e már korábban zenekarral?

Igen, sokszor, de versenyen még nem. Sokkal nehezebb versenyen zenekarral játszani, mint koncerten, mert jóval kevesebb a próbalehetőség. A Dohnányi zenekarral nagyon nagy élmény volt játszani, Hollerung Gábor karmester nagy tapasztalatával segített, hogy magabiztosan és pontosan tudjam játszani a darabot, és tartsam a tempót. Nagy álmom, hogy kijussak a Cliburn vagy a Queen Elisabeth versenyre, ott lesz zenekari forduló is. Szívesen játszanék nagy zenekarokkal, például a Berlini Filharmonikusokkal is.

Hogy állsz a lámpalázzal?

Régebben nagyon lámpalázas voltam. Vannak olyan kortársaim, akikkel gyakran találkozom a versenyeken, és ha egyszer jobb helyezést értek el, mint én, az frusztrál, így a következő találkozásunkkor mindenképpen le akarom győzni őket. Ez viszont elterelheti a figyelmemet magáról a darabról és félreviheti a szereplésemet.

Nem kell másokkal foglalkozni, csak magamra és a darabra kell koncentrálni. Minden verseny igazából a tapasztalatszerzésről és a szakmai fejlődésről szól, nem a helyezésről.

A Virtuózokban volt felkészítés a szereplőknek arra vonatkozóan, hogy kell beszélni, szerepelni, megnyilvánulni a versenyen, illetve a televízió közönsége előtt?

A stáb nagyon sokat segített a riportok, kisfilmek elkészítésében. Ezen felül mindenkit a szülei támogattak, de gondolom, az is része volt a dolognak, hogy ki mennyire tudja önmagától kezelni ezt a helyzetet. Velem anyukám volt jelen a stúdióban, a végtelenül hosszúnak tűnő forgatásokon. Végig tartotta bennem a lelket, akkor is, amikor a szuperdöntő előtt valami szemfesték-allergia miatt bedagadt a szemem, így az is kétségessé vált, fel tudok-e lépni egyáltalán. Erre gondolva nyilatkoztam a műsor végén, hogy az előadás tökéletesre sikeredett.

Egy ifjú magyar tehetségnek a Zeneakadémia milyen alma mater?

A Zeneakadémia a hazai zenei képzés csúcsa. Hihetetlen képességű művésztanárok nagy odaadással tanítanak. Nemcsak a zenészeknek nyújt képzést és fellépési lehetőségeket, de az átlagembereknek is olyan magas színvonalat közvetít koncertjeivel, és azzal, amit képvisel kulturálisan, hogy azt bármelyik ország megirigyelhetné.

Mi az a terület, ahol úgy érzed, még fejlődnöd kell?

Azt szokták mondani a tanáraim, hogy a darab 95 százalékát napok alatt megtanulom, a gondolati megvalósítás (a maradék 5 százalék) viszont több hónapig eltart. Van, akinél ez fordítva van. 

Ők legtöbbször arra figyelmeztetnek, hogy a zeneszerző akaratát mindig érvényesíteni kell. Persze hagyják, hogy nekem is legyen saját interpretációm, de a zeneszerző instrukciói jelentik az alapot, és azon felül beletehetem az egyéniségemet. Vannak még hiányosságaim, bizonyos „tégláim” még hiányoznak, például mindenkinek kell etűdöket, prelűdöket játszania. Bachtól az összes prelúdiumot és fúgát meg kell tanulnom, ezekből minden hangnemre van kettő, én pedig eddig összesen még csak hetet játszottam.

Hány napot töltöttél eddig gyakorlás nélkül? Úgy értem, mi volt a maximum?

Nem lehet egy napnál többet kihagyni, mert akár egy nap alatt is kimehet egy nehezebb darab a kezemből. Az ujjaim egyszerűen elfelejtik.

Amikor készülsz egy új darabra, több interpretációt meghallgatsz?

Muszáj meghallgatni több művészt, hogy inspirálódjak, és például ne rossz tempóban kezdjem a darabot. Zenekari műveket szoktam úgy is gyakorolni, hogy rájátszok egy Youtube-felvételre.

Kik a példaképeid a nagy zongoristák, művészek közül?

Utóbbinak iszonyú nagy keze volt és óriási hangtávokat tudott lefogni. Kíváncsi lennék, hogyan lehet ekkora kézzel játszani. A ma élők közül Valentina Lisitsa ukrán zongoraművésznő játékát irigylésre méltóan könnyednek találom. De mindenek előtt Martha Argerichet csodálom a legjobban, ő már idős, de hihetetlen az a belső tűz, az az energia, ami benne van. Találkoztam is vele a Zeneakadémián, egy órát álltam sorba az autogramjáért a fellépése után. Megérte. Nagyon szeretnék egyszer fellépni vele, négykezest játszani, de attól tartok, mire lediplomázom, már nagyon idős lesz és ez nem lesz lehetséges. A magyarok közül elsőként a tanáromat, Eckhardt Gábort említeném, illetve Balázs Jánost, Bogányi Gergelyt, és szeretnék találkozni Schiff Andrással, neki szoktam figyelni a mesterkurzusait a Youtube-on, nagyon sokat lehet tanulni tőle.

Mit szólsz Lang Langhoz?

Lang Lang fantasztikusan virtuóz, de az előadásmódját és a felfogását bizonyos darabok interpretálásához túl keletinek gondolom. Ha megkérdezel egy kínai zongoristát, mi a legfontosabb például Bartóknál, azt mondja, a ritmus. 

Ez egyébként vonatkozik Beethovenre vagy bármilyen európai zeneszerzőre is.

Horowitz az a zongoraművész, akinek mindenki közül fel lehet ismerni a játékát, a billentéstechnikája annyira egyedi, különleges. Neked már van saját, rád jellemző billentéstechnikád?

Szeretek sok pedált használni és folyósan játszani. Úgy gondolom, már a tanárom is ismeri, ahogy játszom, talán már van egy saját stílusom is. Horowitznak volt egy olyan időszaka a legutolsó éveiben, amikor lefelé ívelt a karrierje, de az előtte való korszakát nagyon tisztelem.

Fiatal korod dacára már zenét is szerzel. Be is mutattad egyik művedet a műsorban. Olyan volt, mint egy érzelmeket megmozgató filmzene, rendkívüli atmoszférával. Honnan inspirálódsz?

Legtöbbször improvizálok, a Virtuózokban játszott mű is improvizáció volt. Filmzeneszerű műveket írok. Nagy álmom, hogy egy hollywoodi filmben viszonthalljam a filmzenémet.

Ennio Morricone vagy Philipp Glass?

Philipp Glass, de még inkább Hans Zimmer.

Nagyon ambiciózus és tudatos vagy, ez már a műsorban is megmutatkozott. Ugyanakkor rendkívül alázatos is a zenével, a mesterekkel szemben. Mik a távlati céljaid?

A diploma csak egy papír, az embernek tudnia kell, mit kezdjen magával, miután a Zeneakadémiát elvégezte. Kellenek koncertfelkérések és addigra már nemzetközileg is híresnek, nagy versenyek helyezettjének kellene lennem. Úgy gondolom, ha már zongoraművész akarok lenni, akkor a legnagyobbak közé szeretnék kerülni.

Mi a legfontosabb neked a zenében?

Hogy találkozzak a zeneszerzővel, az ő világával, gondolataival, ezáltal újra életre tudjam kelteni a darabot. A zeneirodalom forrása kimeríthetetlen, minden darab egy új felfedezésre váró világ. Ráadásul a zene egy közös nyelv, melyen keresztül ki tudom fejezni az érzelmeimet, és a világ bármely pontján megértenek.

Ki a kedvenc zeneszerződ?

Nagyon szeretem Lisztet, Bartókot, Beethovent. Sosztakovicsot is nagyon kedvelem, főleg a zenekari műveit. Van egy keveset játszott zongoraversenye, de még nem játszottam.

Scifi-történeteket is írsz. Ezzel is van távlati célod?

Elsősorban zenei karriert szeretnék befutni, de emellett könyvet írni és filmet rendezni is nagyszerű lenne. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

(Borítókép: Rozsonits Ildikó. Fotó: Sóki Tamás / Index)

A videóban a művésznő Liszt 5. transzcendens etűdjét, a Lidércfényt játssza.