Negyven év után kapta vissza ellopott műtárgyait a Louvre

2021.03.04. 12:38

Két reneszánsz műtárgyat kapott vissza a párizsi Louvre szerdán, mintegy negyven évvel azután, hogy ellopták őket. A 16. századi, mívesen megmunkált sisakot és egy páncéling hátrészét 1922-ben hagyományozta az intézményre a Rothschild család, és 1983. május 31-én lopták el, máig nem tisztázott körülmények között.

Január közepén egy katonai antikvitás-szakértőt felkértek arra, hogy becsülje fel a műtárgyak értékét egy bordeaux-i lakos örökségében, ő értesítette a rendőrséget, mire is bukkant.

A bordeaux-i ügyészség által indított vizsgálat fogja kideríteni, hogyan is kerültek a család gyűjteményébe az ezüsttel, arannyal díszített, damaszkuszi technikával, valószínűleg egy milánói műhelyben, az 1500-as évek második felében készült műtárgyak.

Leporolt akták

A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.

MEGVESZEM
Igazi férfi házhozszállítással

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM