Újra kórházba vitték Törőcsik Marit

2021.03.15. 19:44
A 85 éves színésznőnek hőemelkedése volt, két hete tartják megfigyelés alatt. Jól van, de ápolásra szorul korábbi betegségei miatt.

Hőemelkedéssel kórházba került Törőcsik Mari – derült ki a TV2 Tények című műsorából. A háromszoros Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznőt megfigyelésre vitték be velemi otthonából, amelynek mostanában a kapuján sem lépett ki, nehogy elkapja a koronavírust. Korábban a szokásos kezeléseit is elnapolták a járványveszély miatt.

Egyik szomszédja, aki a színésznő jó barátnőjeként nyilatkozott a Tényeknek, elmondta: a 85 éves színésznőt a hőemelkedés miatt

nem merték otthon hagyni, nehogy tüdőgyulladás legyen belőle.

Elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat, és már  úgy volt, hogy hazatérhet, amikor újra kis hőemelkedése támadt. Két hete van kórházban.

A Törőcsik Mari kórházba szállításáról szóló információt a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett színésznő volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette. Mint elmondta, Törőcsik Mari jól van, de ápolásra szorul a korábbi betegségei miatt. Csak a biztonság kedvéért tartják megfigyelés alatt, és az egész családja várja haza.