Börtöndráma, ami túl szép, hogy igaz legyen, mégis az

2021.03.23. 18:35
Az AXN csatorna Életfogytig ügyvéd című új műsora egyaránt rémálomba és mesébe illő történettel rukkolt elő.

Ismét Magyarországra érkezett egy sorozat, amely a fegyház falai és rácsai mögé kalauzolja a nézőket. Igen ám, de nem egy szokványos börtöntöltelék bűnöző ismerhető meg a szériából: a főszereplő legalább annyiszor ölt zakót, mint rabruhát. 

Az Amerikában tavaly debütáló, For Life néven futó bűnügyi drámasorozat második évadát a tengerentúlon már le is vetítették, nálunk azonban a széria első szezonját tűzi műsorra az AXN. A március 22-én bemutatott műsort hétfőnként, 22 óra 10 perckor vetítik.

Spoiler nélkül röviden: a sorozat egy hamis drogvádakkal elítélt, ám a börtönben jogi tanulmányokat folytató, majd később sikeres ügyvéddé vált fekete férfi életén alapul. A történet mögött álló hús-vér férfi Isaac Wright Jr., akinek az élete mára valóban sikeresnek mondható – olyannyira, hogy Wright éppen a New York-i polgármesteri címért indul. 

Mivel a valós elemeket is tartalmazó sztorit csupán inspirálta a férfi története, így a főszereplő egy Aaron Wallace nevű karakter, akit Nicholas Pinnock alakít. Az angol színész novemberben az Indexnek adott interjút a sorozattal kapcsolatban. Pinnock elmondta, hogy mekkora felelősség egy olyan történetben szerepelni, ami nem fikció, hanem valós eseményekre építkezik. Mivel azonban nem dokumentumsorozatról van szó, így nem kell lemásolnia a sztorit inspiráló elítélt (Isaac Wright Jr.) minden cselekedetét, vagyis sokkal szabadabban játszhat, mint azt az ember gondolná. 

A színész úgy érzi, rengeteget tanult a karakterétől. Aaron Wallace ravasz ember, aki tűzbe menne a saját igazáért. Akadályt nem ismerve küzd azért, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, még ha ehhez az is kell, hogy másokon áttaposson, vagy kihasználja társait. Egyszerre szabálykövető és lázadó férfi, ezt a két tulajdonságot pedig Pinnock is a sajátjának érzi.

A sorozat mindenkihez szól, legyen az nő vagy férfi, gyerek vagy felnőtt, fehér vagy fekete bőrű. Pinnock úgy gondolja, nem az a fontos, hogy ki a célközönség, hanem hogy minden néző a számára fontos gondolatokat és értékeket találja meg a sorozatban.