Ha ilyenek a hülye fiatalok, akkor a jövő jó kezekben van

Egy héttel a beharangozott premier dátum után megjelent a Partizán dokumentumfilmje, mely a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárainak egyetemfoglalását mutatja be.

A cím beszédes:

Talán a leghangosabb mondat, amely szeptembertől kísértette azokat a diákokat, akik minden felelősséget vállalva ugrottak fejest az ismeretlenbe. Hát tényleg, ki csinál ilyet, ha nem a hülyék? Talán a fiatalok.

Nincs az a határ, ameddig nem mennék el, mert ez egyszerűen nem élhető. Bármi más, ami történhet, az sem lehet rosszabb annál, ami készül.”

A dokumentumfilm egy mérhetetlenül izgalmas műfaj, sokkal kevésbé lehet manipulálni, mint bármi más mozit. Persze mindent lehet okosan vágni, és azokat az elhangzott mondatokat beemelni, ami a rendezői koncepciót erősíti, támogatja. De mindig kell egy vezető gondolat, ami összefogja több óra, nap, hét vagy akár hónap jeleneteit. Itt minden jelenet a címre reflektál. Ha ilyenek a hülye fiatalok, akkor a jövő jó kezekben van.

A film az egyetemfoglalást megelőző és követő hetekből mutat be momentumokat, ugrálva a centrumot jelentő esemény között, úgy, hogy minden egyes felvillanással közelít ahhoz a bizonyos szeptember elsejéhez, amikor a diákság úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a sorsát.

Annak kéne lenni a fő szempontnak, hogy létrehozzunk egy olyan légkört, ami a politikától vagy ettől a fajta pártpolitikától független. Nem akkor lennék elégedett, ha Vidnyánszky Attilék eltakarodnának a pi...ba, hanem inkább attól, ha ennek a képzésnek lenne értelme.

Rengeteg olyan jelenettel szolgál ez a dokumentumfilm, amely betekintést enged azokba a kulisszatitkokba, melyek ismerete nélkül kevésbé lehetett érteni és átlátni a történteket. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a saját valóságuk az egyetlen valóság. Ez egy teljesen emberi és normális elképzelés, de nem igaz. Az egyetemfoglaló diákok szeptembertől kezdve több hónapon át érezhették úgy, hogy a Vas utca 2/c az egész világ közepe, és mindenki úgy irányítja rájuk a figyelmét, mint Sauron saját szemét az egy gyűrűre. Ez részben volt igaz, hisz a sajtó is nyomon követte az eseményeket, és tudósított a történésekről, amit bárki elolvashatott. De arról senki sem tudott, ami a négy fal között maradt.

Ez a dokumentumfilm pontosan azokat a lukakat tudja betömni, amelyeket eddig a külső szemlélők elméjében a képzelőerő vagy a találgatások foglaltak el.

• Hogyan jött az egyetemfoglalás gondolata?
• A tanároknak mennyi közük és beleszólásuk volt a diákság döntéseibe?
• Mindenki maximálisan biztos volt a dolgában?
• A tetteket közös gondolkodás előzte meg, vagy improvizáltak?
• Milyen félelmeik voltak a fiataloknak?
• Milyen különbség van a hatalom-, illetve a kormányellenes tüntetés között?
• Mit lehet tenni a megjelent álhírekkel szemben?
• Mi ér többet, a megszerzett diploma, vagy ha az ember önazonos tud maradni és kiáll az igazáért?

Ezekre a kérdésekre mind választ ad a Hülye fiatalság. Megmutatnak minden fontos fordulópontot; mikor még mindennek az elején, épp csak pár diák vetette fel az ötletet, hogy mit jelentene, ha a tetőn őrség állna, emberek, akik óránként váltanák egymást, vagy hogy két kézműveskedő fiatal hogyan indította útjára az ikonikus kézjeles maszkokat, és hogyan lett a Cifra palota dallama egy forradalmi induló.

Megmutatják, hogy a demokrácia mennyire fárasztó, időigényes, és mennyi odafigyelést követel tömegek érdekeit képviselni az egyénnel szemben. Beleláthatunk abba, milyen kreativitást igényel, ha nem csak valami ellen szeretnének tüntetni, hanem valami mellett.

Katartikus élmény azt látni, ahogy pár diák ötlete végigfut egy teljes intézményen, majd eljut odáig, hogy a megvalósulás pillanatában már rajtuk kívülálló, számukra idegen emberek is beállnak mögé. Pontosan ilyen volt, mikor élőláncot alkotva több ezer ember, szó szerint összekapaszkodva juttatta el a fél városon keresztül az egyetemi lét alapelveit tartalmazó chartát, ami a Vas utcából a Parlamentig járt kézről kézre.

Az egész egy óra negyven perc legnagyobb tanulsága, hogy teljesen mindegy, hogy valakinek jobbra vagy balra húz a szíve, mindegy, hogy pacalpörköltet, piros aranyos zsemlét, vagy vegán hamburgert ebédel valaki, a tenni akarás mindennél nagyobb erő, ami sokkal jobban összefog embertömegeket, mint pár erőltetett, mesterséges jelző.