- Kultúr
- dua lipa
- taylor swift
- little mix
- brit awards
- zene
- egyesült királyság
- nagy-britannia
- koronavírus
Dua Lipa fizetésemelést kért az egészségügyi dolgozóknak a Brit Awards gálán
Először vehette át nőkből álló banda a legjobb brit együttes díját a Brit Awards gálán. A londoni O2 Arénában megrendezett díjátadón Dua Lipa két trófeát is átvehetett, köztük az év albumáért járó díjat is − írja az MTI.
A járványügyi korlátozások miatt ez volt a legnagyobb közönségszámú élőzenei esemény az Egyesült Királyságban 2020 márciusa óta.
A zenei gálát a pandémia utáni nyitás jegyében a brit kormány kísérleti programjában négyezer fős közönség részvételével tartották meg. A közönség nem viselt maszkot és nem tartott távolságot, de a belépéshez negatív teszteredményre volt szükségük. Összesen 2500 ajándékjeggyel a londoni körzetben a járvány alatt kulcsszerepet játszó dolgozók jutottak be az arénába.
Dua Lipa a legjobb női előadó és a legjobb album díját kapta meg az estén. Első megszólalását arra használta fel, hogy fizetésemelést kérjen a brit egészségügyi szolgálat dolgozóinak, második köszönőbeszédében pedig bátorságáért posztumusz díjat kért a húszéves Folajimi Olubunmi-Adewolének, aki a közelmúltban halt meg, mikor beugrott a Temzébe, hogy kimentsen egy nőt.
![Dua Lipa fellépése a Brit Awardson, Londonban, 2021. május 11-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3800/38000/380001/38000177_2bd8265c637cde9491e916a10cae54f2_wm.jpg)
A Little Mix lett az első női banda, amely elnyerte a legjobb brit együttes díját. Az elismerés átvételekor a zeneiparban tapasztalható „szexizmusra és a sokszínűség hiányára” hívták fel a figyelmet.
A globális ikon díjat idén Taylor Swift vehette át, és ezzel szintén ő lett az első nő, akinek ezt az elismerést megszavazták. Billie Eilish kapta a legjobb nemzetközi női előadó díját, J Hus pedig a legjobb férfi előadó díját vitte el.