Bizakodóak az erdélyi fesztiválok szervezői
Bizonytalan, hogyan, milyen feltételekkel látogathatóak a nyáron az erdélyi fesztiválok. Gazdag Balázs, a Double Rise főszervezője a Krónikának elmondta: augusztus 12–14-re hirdettek meg az eseményt, ami tavaly elmaradt a járvány miatt. Jelezte: még nem kristályosodott ki, hogy miként lehet tömegrendezvényt, így a fesztivált látogatni; teszteléssel, oltási igazolással, maszkkal avagy anélkül. A több ezer résztvevőt megmozgató rendezvény előkészítése, az egyeztetés a zenekarokkal, már hónapok óta zajlik.
A hagyományosan június végén, július elején nyíló Double Rise-t azért is tolták el most augusztusra, mert bíznak abban, hogy addig egyrészt tisztázódnak a szervezési részletek, másrészt a lakosság átoltottsági aránya is magasabb lesz.
Ennek a fesztiválnak még a járvány sem tehet keresztbe
Magyarok szervezik, Erdélyben tartják.
A Vásárhelyi Forgatag – amely az erdélyi magyarság kulturális seregszemléje kíván lenni – szervezői, a Marosvásárhelyért Egyesület képviselői abban már bizonyosak, hogy a rendezvény idén teljesen más lesz, mint az előző években. Szente Katalin, az egyesület munkatársa úgy látja: a vírus nem fog eltűnni, így azt kell kitalálni, hogyan lehet biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani. A Vásárhelyi Forgatagot szintén kénytelenek voltak tavaly elhalasztani, így a nyolcadszor ez évben tartják meg.
Az erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális élet seregszemléjeként ismert Kolozsvári Magyar Napok azon kevés rendezvények közé tartozik, amelyek 2020-ban nem maradtak el. Igaz, a résztvevők visszafogottan és a megszokott 9–10 helyett mindössze 3 napig ünnepelhettek. Gergely Balázs főszervező jelezte: augusztus 18–20. között tervezik megtartani a rendezvényt, azzal a kitétellel, hogy ha minden jól megy és lazul a helyzet, akkor a szombat-vasárnap is ott lesz tartaléknapnak. Elsősorban a tavalyihoz hasonló programpontokban gondolkodnak: tárlatokkal, komolyzenei koncertekkel készülnek.