Járhatunk futni a temetőbe?
Mindannyiunkat találtak már meg interneten „könnyű pénzkeresési lehetőségekkel”. Az ilyen emberek nyájasan, személyes üzenetekkel gurulnak a privát üzeneteink közé, így próbálva beszervezni minket valamilyen MLM-rendszerbe. Minket ezen a héten Kinga talált meg, de hiába erősködtünk, végül nem fedte fel, hogyan tudnánk könnyen pénzt keresni az Instagram által. Azt, hogy mivel riasztottuk el Kingát, megtudhatjátok az e heti adásból . Mindenkit vonzott már be legalább egy MLM-termék, mi is szedtünk már csodavitamint, ittunk gombás kávét és kentük magunkat aloe verás krémmel.
Múlt héten Kulcsár Edina temetésre tartó szelfizésén idegeskedtünk, ezen a héten pedig
az egyik hallgatónk egy olyan influenszer posztját küldte el, ahol a hölgy a pécsi köztemetőben fotózkodik, csodaszép, rózsaszín ruhában.
Ezen szörnyülködtünk egy kört, majd eszünkbe jutott, hogy Márkó egyébként minden probléma nélkül jár az egyik budapesti temetőbe futni, sétálni. Azzal védekezik, hogy Budapest egyik legnagyobb zöldterülete az adott temető, síri csend van (sic!), és azért nem adatik meg mindenkinek, hogy Ady, Vörösmarty vagy Faludy sírja mellett fusson. Ezen jól össze is vesztünk, hiszen Barna szerint hiába a szép környezet, egyszerűen illetlen temetőben futni, és amúgy is számtalan más zöldterület van a városban. Nektek belefér, ha valaki temetőbe jár futni vagy akár fotózkodni? Folytatva a természetközeli témákat,
Márkó ezen a héten nagyon kioktatott egy szemetelőt.
A Dunán kajakozva vette észre, hogy valaki a vízbe dob egy üres söröspalackot. Márkó felvette a csendőrkalapot és lefröcskölte a szemetelőt. Kérdés, meddig lehet elmenni, ha szemetelőt látunk.
Szeretjük azokat az embereket is, akik nem tudnak ugyanúgy beszélni telefonon, ahogy a való életben.
Vannak azok, akik üvöltve telefonálnak, vagy a beszélgetés végén valamiért hisztérikusan nevetve köszönnek el. Aztán van az a típus, akit veszekedés közben hívnak telefonon, de amint felveszik, azonnal átváltanak mézes-mázas hangra. Utáljuk azt is, amikor valaki steril, üzleti hangon beszél telefonba, ami egyébként teljesen érthetetlen.
A tizenkettedik résszel végére ért a Márkó és Barna Síkideg első évada, most elmegyünk egy rövid, egyhetes nyári szünetre. De ne aggódjatok, két hét múlva újra idegeskedhettek velünk! A második évadra már tervezünk videós tartalmat YouTube-ra, és izgalmas vendégeket.
Addig is kövessetek minket Instagramon és küldjétek el a legidegesítőbb sztorijaitokat.