A majom utánoz, a mackó megfázik, egy szalmaszál elbír egy elefántot
PASO Kids – Karibi gyerekbuli címen gyereknapon hozza ki új albumát a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). Ezen olyan klasszikusok átiratai szerepelnek, mint a Sej-haj denevér, a Kárókatona és a Nandu.
A PASO óvónők unszolására kezdett gyermekdalokat írni és áthangszerelni, majd a kezdeti ötletből koncertek, mostanra pedig nagylemez született. A zenekar eddig főként koncerteket adott, a legnagyobbat talán 2017 decemberében a Művészetek Palotájában, de mára a szülők és a gyerekek is jelezték, hogy otthon is hallgatnák a dalokat. Ebből lett végül a PASO Kids – Karibi gyerekbuli album.
Az album karibi zenei köntösbe öltöztet klasszikus magyar műdalokat, Kaláka-slágereket, magyar szöveggel vértez fel jamaicai folkszámokat, illetve felvonultat teljesen saját, a legkisebb korosztálynak szóló szerzeményeket is
– derül ki az albumról kiadott tájékoztatóban KRSa, a zenekar énekesének szavaiból. Azt is megfogalmazzák, hogy most végre megtudhatjuk, milyen furcsa táncot jár az utánozó majom, hogyan fázott meg a kismedve (aki bizony nadrág nélkül rohangált), mekkora állat a nandu, valamint hány elefántot bír el a vékonyka szalmaszál. Mindezt ska, reggae és dub zenei stílusban.
A PASO Budapesten legközelebb június 10-én áll színpadra a Barba Negra Trackben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
32 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
1 órája
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
3 órája
- Címlapon
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
17 perce
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
6 órája
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
18 perce
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Címlapon
Nagy Márton „leütötte” a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozását a kínaiakkal
A nemzetgazdasági miniszter Gong Taóval, a Kínai Népköztársaság nagykövetével tárgyalt.
16 perce
- Címlapon
Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen
Szlovákiában is észlelték már a ragadós száj- és körömfájást.
20 perce
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Megnyílt a Capa Központ új állandó kiállítása, az André Kertész - A szentimentalista
március 19., 17:47