Nádasdy Ádám halott szerelméről, Ivánról mesélt

A Partizán YouTube-csatorna interjút készített Nádasdy Ádámmal. Az alkalom a platform Pride köré szerveződő tematikus hete. A beszélgetést még a melegellenessé tett pedofilellenes törvénymódosítás javaslata és annak megszavazása előtt vették fel, így az interjú végén Nádasdy Ádám egy utólag felvett videóüzenettel reagált a fejleményekre.

A törvénymódosítást, amely egybemosta a pedofilokkal a melegeket, felháborítónak tartja:

Önmagában a pedofíliát mindenképpen büntetni kell, egy szörnyű bűncselekmény, de nem szabad összemosni a melegséggel, homoszexualitással.

Azt is kiemeli, hogy szégyelli magát Európa előtt, mert ilyen törvényeket ezen a földrészen régóta nem hoznak, negatív példaként Oroszországot emelte ki. Ezt kártékonynak találja, és úgy véli, hogy az Orbán-kormány Magyarország erkölcsi értékeit a kommunista idők szintjére szeretné süllyeszteni. A pedofíliát elítéli, bűnös tevékenységnek tartja, és bár vannak meleg pedofilok, mint ahogy heteroszexuális pedofilok is, a homoszexuális közösségen belül legalább annyira kisebbségnek számítanak, mint a heteroszexuális embereknél.

Nádasdy Ádám nem véletlenül beszél ilyen nyíltan ezekről a kérdésekről. Műveiben a homoszexualitás rendszeresen visszaköszön, itthon a kortárs irodalmi élet egyik legkiemelkedőbb alakja, aki lírai szépséggel ábrázol romantikus és intim kapcsolatot. 2020-ban jelent meg A szakállas Neptun című kötete, amelyben attól a ténytől eltekintve, hogy 12 novellán keresztül különböző férfiak viszonyáról olvashatunk, ha keresünk, sem találunk mást a sorok között, mint szerelmet. A kormánypárt és a Jobbik által elfogadott törvénymódosítás értelmében viszont ezeket a műveket ma, úgy tűnik, tilos lesz 18 év alatti személynek eladni, tanítani vagy akár felolvasni belőlük.

A Partizán-interjúban Nádasdy mesél arról, hogy tudatosan használja magára a buzi kifejezést, mert ezzel a szónak a negatív érzete egy idő után kikopik. Innentől kezdve az, ha valakik sértésből szeretnék ezzel a kifejezéssel illetni, kevésbé tudják megsérteni, hiszen ha ő magáról is így beszél, onnantól nem lesz izgalmas, megszokottá válik. Mint nyelvész szépen levezeti, hogy a szavak éle egy idő után az emberek megítélésével együtt átalakul:

A beszélgetésbe bevágtak egy videórészletet, ahol Nádasdy Ádám egy Pride felvonuláson nyilatkozott arról, hogy nem tartja jó koncepciónak az LMBTQ betűszót.

Én csak egyszerű buzi vagyok, én nem vagyok LMBTQ.

Ezt a kijelentését most tovább fejtegeti. Minden kisebbségért, amelyet megbélyegeznek és jogtalanul elítélnek, szívesen kiáll, legyen az roma származású, mozgáskorlátozott vagy transznemű. Ám nem gondolja úgy, hogy a különböző irányultságú dolgokat egy kalap alá kéne venni, érdemesebb a maguk keretei közt tartani őket. Bár mesterkéltnek tartja ezt a fajta csoportképzést, tiltakozni nem óhajt ellene, viszont felhívja rá a figyelmet, hogy ezt a mozgalmat kihasználva vannak, akik a köztudatban direkt összemossák egymással a betűszó mögött megbújó fogalmakat. A nyelvész itt is felszínre tört, és párhuzamba hozta az LMBTQ betűszót az NDK-s kifejezéssel, amely szintén negatív vetületben merül fel az emberekben, mint ahogy ő is megkapta sértésként, hogy „Te ilyen LMBTQ-s ember vagy?”.

A beszélgetés komoly témákat feszeget, végig jó kedélyű, ám mikor szóba jön Nádasdy Ádám első szerelme, Iván, akivel kapcsolatuk egészen húsz évig tartott, a hangulat átcsap érzelmesbe és elgondolkodtatóba. Bár interjút nézünk és hallgatunk, a röpködő kifejezések és félmondatok mentén a magánemberből felszínre tör a költő. A beszélgetésnek ennek a pontján a nézők sokkal inkább érezhetik magukat egy önéletrajzi ihletésű dráma premierjén.

Mindig erre vágytam, hogy rendes szerelmem legyen, akivel kézen fogva lehet andalogni május éjszakán, a budai utcákon. Ez megtörtént.

Nádasdy Ádám megtalálta a nagybetűs szerelmet, azt, aki húsz évig a társa tudott lenni, ám ez a férfi tragikus körülmények között távozott erről a világról. Klinikai depresszióval küzdött, és több öngyilkossági kísérletet után végül önkezűleg vetett véget életének. Nádasdy, felemlegetve ezt a korszakot, beszélt arról, hogy Ivánnak köszönheti, hogy lányai előtt is felvállalta szexuális irányultságát, s hogy megélte első boldog, felvállalt kapcsolatát.

A nyelvész, költő, műfordító az emlékek felszínre törésével azt a gondolatot veti fel, hogy még mindig nem tudja, ha majd Isten színe elé áll, akkor vajon dicséretet fog kapni, amiért itt tartotta húsz évig azt az embert, aki a halálba vágyott, vagy megrovást, amiért elfáradt, és feladta a marasztalást. Gulyás Márton felidézi Nádasdy írását, amelyet a költő 2003-ban, szerelme halála után publikált:

Két éve temettük, el akart menni, és én végül már nem tartottam vissza. Kérdem az Urat: »Mit akarsz még, Uram, megint kilököd a csónakomat a tengerre?« Azt mondja az Úr: »Te lökted ki, kilökted a zsidót a csónakodból a tengerbe. Te akartál mozgást, sós szelet, nyíló horizontot. Megkapod.« Mondom neki: »Uram, én nem akartam, hogy meghaljon.« Feleli az Úr: »Ebben nem vagyok olyan biztos. Eleged volt belőle. Belefáradtál. Nem volt ő egy Stradivari, ugye? Sose szólt igazán szépen, sose volt teljesen tökéletes. Te szebben akartál hegedülni, mi? Primadonna vagy még mindig, önjelölt virtuóz.«

A beszélgetés vágott verziójában beszélnek még Nádasdy gyerekkoráról, édesapjáról, Nádasdy Kálmánról, aki 1949-ben Ranódy Lászlóval leforgatta a Ludas Matyi című filmet, valamint jelenlegi kapcsolatáról. Az interjúban megszólal a költő, a civil ember, a gondolkodó és a nyelvész, aki bár a cselekményt nem tartja túl gusztusosnak, de gyermeki rajongással tudja mondani, hogy a magyar nyelv többek között azért szép, mert képes azt is leírni, hogy:

Kimaxolta a cukiságmérőt.