Egy kép a falon ma már kevés, élményre vágyik a látogató

Valamikor réges régen, egy messzi messzi galaxisban, amikor még sehol nem rendeztek Múzeumok Éjszakáját, és a múzeumokat csak hétfőn zárták kulcsra, az emberek sokat jártak múzeumba. Valahogyan az életük része volt. Még az állandó helytörténeti kiállításokat is látogatták, mert abban volt némi izgalom, amikor rájöttek, hogy milyen keveset tudnak arról a világról, ami egykor az apáiké, a nagyanyáiké volt, s ami egyszer majd a gyerekeiké lesz.

Idővel aztán új rend érkezett a mindenségbe. A látvány rendje: mozik, televíziók, internet, stream-szolgáltatók világa, és a múzeumok úgy jártak, mint a sátoros, utazó cirkuszok: a salto mortale háló nélkül már csak akkor érdekes és írnak róla hírportálok, ha az artista lezuhan; a kardnyelő csak akkor kerül címlapra, ha a kórházban fekszik, miután összevarrták, és a bohóc is kínjában zokog, de legalább még szórakoztató, ám arcán, sírás közben már elkenődik a festék.

Vagyis egy régi kép a múzeum falán (szerencsére) lehet még ámulatba ejtő, de önmagában már kevés ahhoz, hogy – eltekintve a rajongóktól és a műértők örömétől – egy múzeum a falai közé visszahívja látogatóit. A tematikus kiállítások és kapcsolódó események egy ideig fenntartják az izgalmat, és az is remek ötlet volt, amikor 1999-ben a franciák éjszakára is megnyitották a múzeumok ajtajait, mert éjszaka képeket, tárgyakat nézni, sötétben, félhomályban, sejtelmes megvilágításban hallgatni a hozzájuk kapcsolódó történeteket sokkal érdekfeszítőbb, mint nappal ebéd után, a vasárnapi ejtőzés előtt.

Arról nem is szólva, hogy sokan ilyenkor szembesülnek azzal, hogy régen jártak a gyűjtemények fizikai és szellemi labirintusában, és a múzeumok már régen túltették magukat a salto mortale utáni sokkon, és ma már sokkal többet kínálnak tárgyi emlékeknél, vitrin mögé pakolt régi idők tárgyainál.

Múzeum a budafoki barlanglakás, a repülőgépeket kiszolgáló összes jármű Ferihegyen. Múzeum a folyton arcát változtató körút, a romjaiból újrapakolt várfal és rondella; egy régi palást, amelyről kiderült, hogy regénybe illő annak élete, aki egykor hordta. És múzeum az emlékezet, a folyton megújuló, a mindig mindent másként magyarázó, feltáró és előhívó. Ilyenkor, a Múzeumok Éjszakáján válik mindig bizonyossá, hogy a múlt nem valami történelem könyvben megírt állandó, hanem maga az örökkön örökké változó, felfedezésre váró élet.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)