Krisztina
19 °C
25 °C

Demjén Ferenc: Addig nyomom a rockot, amíg színpadképes vagyok

2021.06.28. 07:21

Három hete nem lehet jegyet kapni Demjén Ferenc koncertjére, akkora az érdeklődés. Az énekes decemberben tölti be a 75. életévét. Koncertsorozattal szeretné megünnepelni a jeles évfordulót, ami kedd este a Margitszigeten kezdődik, és a Papp László Budapest Sportarénában zárul.

Minden koncert előtt izgulok egy kicsit, pedig már van mögöttem tapasztalat bőven. Próbáltam vigyázni magamra is. Viszonylag hamar megkaptam a két oltást, és szinte elbújtam a vidéki birtokon, ahol a csend, a béke és az állataim jelentettek valamiféle megnyugvást ebben a zaklatott világban. De a híreket nem tudtam eltolni, távol tartani magamtól

 nyilatkozta az énekes a Blikknek.

Megsirattam a bará­tai­mat, a kollégáimat, megsirattam valamennyiüket, mert az életem, az életünk részei voltak. Nem mentem el egyetlen temetésre sem. Csendben, magamban gyászoltam. Erőt ad a közönség szeretete nekem a színpadon. Akkor is, ha gyengébbnek, fáradtabbnak és talán öregebbnek érzem magam néha

– idézte fel Demjén Ferenc, aki arról is beszélt, hogy meddig tervezi a zenélést:

Úgy gondolom, addig nyomom a rockot, amíg színpadképes vagyok, amíg a testem engedi, hogy mikrofon mögé álljak, és énekeljek. Azzal biztatom magam, hogy a szív a legfontosabb izom, és nekem ez hála istennek eddig tökéletesen működik.