Itt fürdőztek az írók egy évszázaddal korábban

Egy időben magam is minden nyáron megfordultam Abbáziában monarchikus levegőt szívni, és saját szememmel láttam az egyik öbölben azt az emléktáblát, melyre ki van írva, hogy az 1900-as évek elején (a pontos dátumra nem emlékszem), itt nyaraltak a legendás Nyugat folyóirat nagyjai, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes feleségeikkel, Kosztolányinéval és Böhm Arankával. Nyilván volt még egy kis magyarázat, hogy scrittori ungheresi vagy valami efféle, lényeg a lényeg, megdobbant a szívem. A természet kövei, az öböl sziklafalai őrzik a magyar irodalomtörténet felhőtlen pillanatát.

Magam elé képzeltem a jelenetet, amint a bővérű, mediterrán szépségű, ám elviselhetetlen természetű Böhm Aranka nemcsak a Kvarner-öbölben, de a strandközönség elismerő tekintetében is fürdőzik, ám 

Kosztolányiné Harmos Ilonka meg még szorosabban bújik oda a férjéhez, ezzel remélve kivédeni férje szemérmetlen tekinteteit.

Az ekkor fénykorát élő Abbázia békebeli hangulatával mágnesként vonzotta a kor művészeit. A festőóriás, Rippl-Rónai József 1903-ban testvérét, Ödönt kísérte el ide, akit a város állomásfőnökségére helyeztek szolgálatra. Nos, a testvér szolgált is, Rippl-Rónai meg művészettörténetileg tette hozzá a magáét: annyira lenyűgözte az Abbázia közvetlen környezetében található vidék, hogy megalkotta Voloscai részletcímű képét. (Volosca kisváros Abbázia szomszédságában, tulajdonképp a város része.)

De Abbázia vonzereje már a XIX. század végén is óriási volt: Jókai is többször megfordult a kikötővárosban, többek között 1888-ban, nevelt lánya, Jókai Róza esküvőjén, aki itt ment hozzá Feszty Árpádhoz, a Feszty-körkép alkotójához, de járt itt 1901-ben is, igaz, télen, nála ötvennégy évvel fiatalabb feleségével, a zsidó származású Nagy Bella színésznővel. 

annál is inkább, mert a házasságot óriási közfelháborodás követte, Feszty Árpádné Jókai Róza pedig nevelőapját gondnokság alá akarta vetetni. Hiába, a boldog békeidők egyik legnagyobb bestsellerszerzője életmódjával is a korabeli pletykalapok kedvenc celebje volt. 

A mostanság gyakran emlegetett Füst Milánnak tizenöt éves korában Abbáziában kezelték tüdővérzését, és ugyan szegénységével, egész életén át tartó nyomorúságos életmódjával tájidegennek gondolnánk, de a városban József Attila is járt, igaz, még gyerekként.

1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király-féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából.

– írja híres Curriculum vitae-jében.

Móra Ferenc 1927-ben itt fogott bele az Ének a búzamezőkről című regényébe, miközben másfél hónapos nyaralását töltötte, de megfordult Abbázia csodás part menti villáiban és üdülőiben Mikszáth Kálmán, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Németh László, Molnár Ferenc, Ady Endre és Móricz Zsigmond és Hunyady Sándor is. Érdekes, Adyra valahogy jobban hatott Párizs, az ő verseiben nem hemzseg Abbázia mint helyszín. A magyar irodalmi elit tagjai közül a nyaralóhely talán Márai Sándor életében játszott a legnagyobb szerepet. Dráma Voloscában című elbeszélésében így ír:

Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a “magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra.

Palics: Csáthnak összejött, Kosztolányinak nem

A vajdasági közkedvelt fürdőváros, az észak-bácskai Palics az azonos nevű tó partján is vonzotta a művészeket

Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom

És a beléndeken s a vad farkasbogyókon

Alszik a fény

Ah jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán,

ha hosszan bolygasz a cyrillbetűs Szabadkán

s nem értenek.

– írja közeli, szeretett barátjának, unokatestvérének, aki Palicson volt fürdőorvos, halála után a másvilágra Csáth Gézának című versében Kosztolányi. Voltak palicsi élményeik egy közös szerető körül, amiket nem ver nagy dobra az irodalomtörténet, bár Csáth maga megírja naplójában. 

Így történt azután, hogy hamarosan "feau de mieux", a szállodai szobalányt, valami Teréz nevűt csábítottam el. Condommal néhányszor erősen meglőttem, mert igen szűk vaginája volt. Szüzességét Mahler szanat. orvos vette el 2 év előtt. Ez a 21 éves lány a maga sovány, sápadt testével nem volt csábító falat, de amint kitüzesedtek a buta, kék szemei a kéj hatása alatt, amint kipirult az arca, és hevesen ellenmozgásokba kezdett, ebben volt valami érdekes. Dezső is megpróbálta, hogy áldozzon vele, a fiúnak azonban a penise lekonyult, és bosszankodva hagyta abba az ostromot.

A palicsi tó Csáth és Kosztolányi révén került föl az irodalmi térképre, de kulturális toposszá Tolnay Ottó tette. 

De a jóval korábban alkotó Vajda János is sokszor akart menekülni a zajos nagyvárosi élet bűzös légköréből, hogy megpihenjen Palicson barátai körében. 1888-ban kérésére ingyenlakáshoz juthatott a palicsi fürdőben, egy ideig azonban tépelődött, illik-e elfogadni a várostól, amikor azt pénzért is kiadhatnák. De végül is

de a költő szerénységére jellemző, hogy mindig a szezon legelején vagy a legvégén jelentkezett, hogy szobáját ne a fizetővendégek elől vegye el. Aggályairól így írt:

Még eddig sehol se voltam, de most már nincs maradás: ki űz a bűz és e héten legfölebb (!) csütörtökön valamerre elbujdosom. De hova? Ez a nagy kérdés. Palityról éppen a mai lapokban olvasok elrettentő dolgokat, – hogy ott mekkora a zaj ... Kivilágos virradatig.

Velencei Lidó: Már megint Kosztolányi!

Igen, ő köti össze a három fürdőhelyet, úgy látszik, a rímek szerelmese imádta a fürdőket. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2011-es Írók fürdőruhában című kiállításán szereplő 1924-es képen a velencei Lidón ejtőzik feleségével, Harmos Ilonával egy kabin árnyékában, ismeretlen ott nyaraló gyerekekkel és fiukkal, Ádámmal, aki anyukája térdére hajtja fejét. Kosztolányi imádta Velencét, nem véletlenül mentek ide nászútra 1913-ban. Műveibe is gyakran beszűrődik a város emléke: az Esti Kornél egyik novellája arról szól, hogy a Velencébe vonatozó fiatal Esti hogyan pillantja meg először a tengert, az Aranysárkányban a főszereplőnő utazik mindig édesapjával Velencébe, a Pacsirtában meg a vitrin van tele velencei csecsebecsékkel.

A Lido Thomas Mannt is megihlette, itt játszódik tragikus kimenetelű, Halál Velencében című kisregénye, ahol a Mahlert formázó Ascenbach professzor a halál árnyékában olyan erotikus élményt és szenvedélyes homoerotikus vonzalmat él át egy kisfiú, a lengyel Tadzio iránt, amibe időnként maga is beleborzong.

Lillafüred és az ismeretlen múzsa

A legendás fürdőhelyek sorát napestig folytathatnánk,

és a sikeres gyógykezelés miatt visszatérő életkedve visszahozta poétai ihletét is. Hazai vizekre evezve Lillafüred ugrik be elsőként, a XIX. század utolsó éveiben született település a második világháború derekáig a magyar művészeti elit, illetve a felső tízezer találkozó- és pihenőhelyeként szolgált, kiérdemelve a borsodi Svájc nevet.

Az 1933-as írókongresszuson itt találkozott József Attila múzsájával, Dr. Szöllős Henrikné Marton Mártával, a korabeli híres sebészorvos feleségével, aki a magyar és világirodalom sokak szerint egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát ihlette, de bejárta a környéket Móricz Zsigmond, és nem fogják kitalálni, de Kosztolányi is (azt hinnénk, egész életében üdült és fürdőzött), Kazinczy Ferenc pedig 1846-ban egyenesen magyar Tempéként emlegette a völgyet.

1847. júliusában Petőfi Sándor Kerényi Frigyeshez írt levelében így számolt be a környéken töltött időről (mely akkor még nem a Lillafüred nevet viselte):

A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy, s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környező bércek erdejének. Az ember az gondolja, hogy legalábbis Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, mégpedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.

Kondor Vilmos filmvászonra is vitt, 2008 Budapest Noir című krimijének egyik helyszíne is a lillafüredi Palotaszálló. Az 1936-ban, Gömbös Gyula halála után játszódó lebilincselő regényben a Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Még a lillafüredi Palotaszállóba is.