Hegedűs D. Géza spanyol jezsuita papként vezeti a nézőket

2021.08.24. 22:04

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, szeptember 4-én mutatják be az Uránia moziban Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja  Camino Ignaciano című filmjét. Négy zarándok útjának lehetünk tanúi egy spanyol jezsuita pap, José Luis Iriberri vezetésével, akinek a magyar hangját Hegedűs D. Géza kölcsönzi. 

A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott egészestés film közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A szereplők Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt először tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó 640 kilométeres utat. 

A zarándok olyan, mint a hegymászó. Küzd a természet erőivel testben, és lélekben saját természetével

– vallja a rendező, aki számos zarándokúton vett részt, és ezen útjait könyv- és filmváltozatban is dokumentálta. Az ezredfordulón megjárta az El Caminót, a Szent Jakab utat. Erről a spirituális élményéről is forgatott filmet és írt regényt. Most a Szent Ignác útján ott folytatja, ahol egykor abbahagyta.

A regény, amelyben feldolgozza a forgatás alatt gyűjtött tapasztalatait, a filmmel egy időben, az Ünnepi Könyvhéten kerül a könyvesboltokba.