Egy tizenkét éves vezérigazgató mondta meg a tutit

Egy jegesmedve lépked légiesen a színpad közepén fekvő nőhöz. Egy jegesmedve, ami a mostanában megszokhatott klímavédelmi képektől eltérően nem csont és bőr, viszont csak váz, egy báb, amit több ember kelt életre.

Egy órával ezelőtt csak pár lélek lézengett a Millenárison, akik érezték magukban az erőt, reggeli jógával köszöntötték a napot, voltak, akik csak ültek és kávéval próbálták magukba táplálni azt a koffein mennyiséget, ami segíti majd a koncentrációt egy szintén tartalmasnak ígérkező nap kezdetén. A második tábort erősítettem és irigykedve szemlélem azokat, akiknek ilyen korán reggel is engedelmeskedik a testük.

Ugyanis a Brain Bar második napján a főszínpadon a Recirquel társulat adott elő egy részletet Solus Amor című előadásukból, így folytatni tudtam a passzív sportolást, azaz nézem, ahogy mások mozognak. Az előadásról korábban már az Index is beszámolt, mikor elkísértük a művészeket a Sankt Pölten-i Festspielhausba.

Szemet gyönyörködtető kezdés, de hát a jövőfesztivál már csak ilyen, nem is vártunk kevesebbet azok után, hogy előző nap maga az igazi vasember röpködött a Miliben.

Miután felkészítettük magunkat egy újabb napra, megint szembetalálom magam a dilemmával: rengeteg az érdekesnek ígérkező program, viszont egyszerre több helyszínen. Végül úgy határozok, maradok a nagyszínpadnál, és nem bánom meg. Csütörtökön még aggódhattunk a mesterséges intelligencia (AI) jelenlététől, ám a következő percben Erik J. Larson jön fel a színpadra, aki a mesterséges intelligencia körüli mítoszokat próbálta ledönteni nemrég megjelent könyvében, és a Brain Baron is.

Az első napon még arra hívták fel a figyelmünket, hogy az AI-rendszerek annyira sokrétűek és újak, hogy nem árt felkészülni esetleges várható következményekre, hogy ne akkor kelljen kapkodni a fejünket, ha már beüt a baj. Persze Larson ezt nem cáfolja, csupán arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia – álláspontja szerint – sosem lesz olyan komplex, mint az emberi elme, viszont a félelem meggátol olyan fejlesztéseket, amelyek fontosak és előremutatóak lennének. Laza stílusa a témának is lazaságot kölcsönöz.

A fesztivál egyetlen hátulütője, hogy a nagyszínpadnál a padoknak nincsen háttámlája, a hátsó széksorokban pedig korlátozottan lehet beülni, értelemszerűen először az első sorokat töltik meg. Mivel végre sikerül egy támlás széket elfoglalnom, semmi esetre sem adnám fel, így a következő előadást is a főszínpadon nézem.

A háttámla amúgy komoly problémát jelentett, többen is panaszkodtak hátfájásra, amit csak azért tartok említésre méltónak, mert a napom egyik kedvenc pillanata az, amikor fiatalok küzdenek a támlás székekért, majd bejön egy lány, aki mielőtt leülne a padra, felhajtja annak tetejét – így kiderült, hogy a támlák egész idő alatt szó szerint egy karnyújtásra voltak. A környezetemben ülők hangos nevetésben törnek ki,

De vissza a nagyszínpadra, ahol az egyik legizgalmasabb témával érkezik Jeremy Kauffman blockchain szakértő, aki az Odysee, egy decentralizált, blokklánc alapú videómegosztó platform vezérigazgatója. Hihetetlen hittel és lelkesedéssel beszél arról, hogy a blokklánc alapú rendszer lehet az, ami visszahozhatja a cenzúranélküliséget az internetre, ezáltal a szólásszabadságot és a demokráciát.

A Brain Barról általánosságban elmondható, hogy remek rendezvény, és az összes házigazdán látszik, hogy szívvel csinálják a fesztivált. Ha volt gyengébb beszélgetés a színpadon, az maximum a hostoktól függött, és sajnos akadt egy-két olyan előadás, ami emiatt veszített az értékéből.

Viszont Kauffman mellé olyan házigazda került, aki pontosan a fontos kérdéseket teszi fel, dilemmákra világít rá, amitől még érdekesebb lett a téma menete. Hiszen azt nem mindenki hiszi olyan szentül, hogy gond lenne, hogy a kormány és a social média platformokat birtokló nagyvállalatok korlátozzák a tartalmakat és felhasználókat. Kauffman ezzel szemben arra világít rá, nem az a normális menete egyetlen beszélgetésnek sem, hogy valakinek a párbeszéd közben letapasztjuk a száját, vagy kivesszük a társaságból, és szerinte a social platformoknak a való élet kommunikációját kell modellezniük.

A lelkesedés nagy az előadása közben és után is, a résztvevőknek lehetőségük van külön további kérdéseket feltenni a speakernek. Ez egyébként Brain Bar sajátosság, majdnem az összes nagy előadóval a színpadi jelenléte után is találkozni lehet, ami remek lehetőség és hatalmas piros pont a szervezőknek.

A kérdések végén Dörner Csenge hangjára leszek figyelmes, akivel már az Index is beszélgetett korábban. Csenge a youtuberré válásról, youtuber létről elmélkedik az egyik házigazdával. Meglátása szerint ahhoz, hogy valaki sikeressé váljon ebben a szakmában, először magában kell felfedeznie a lelkesedést, és hogy mi az a téma, amiről szívesen gyártana tartalmat. Esetében gazdasági témák közérthető és mégis ötletes feldolgozása hozta el a sikert.

Kint, a napernyők alatt arról folyik a diskurzus, hogy mennyire élhető a városi légkör, valóban megbetegít-e a nagyvárosban létezés. Budapest szerelmeseként kicsit megnyugodom, hogy nem maga a város jelenti a problémát, hanem a megváltozott gondolkodásmód, az izoláltság, és az erre nagyban ráerősítő technika, ami még nagyobb falat képes húzni az emberek köré. Ezek olyan gondolatok, amikkel jó tisztában lenni, mert akkor van lehetőségünk tenni ellenük.

Mindeközben Tereza Nikolova tart előadást a főszínpadon, amiből szintén el tudok csípni egy gondolatot. Épp az kérdezi a közönségtől, hogy hányan vegánok. Meglepően kevés kéz emelkedik a magasba. Ezt követően arra kíváncsi, mennyien esznek húst, és a kezek száma máris erdő sűrűségűre növekszik. Elmeséli, hogy nemrég Milánóban járt, ahol bemutattak egy tálat, ami többek között állati vérből készül.

Az embereknek nem jött be annyira az ötlet, hogy abból lapátolják magukba a napi elemózsiát. Viszont Tereza szerint, amíg eszünk húst, addig keletkezik állati vér is, így érdemesebb lenne olyan anyagokból létrehozni a napi létezéshez szükséges eszközeinket, amik amúgy is a rendelkezésünkre állnak, főleg egy folyamat melléktermékeként, hogy a pazarlást is megelőzzük.

És ha már témánál vagyunk, a nap egyik legjobban várt speakere érkezik a színpadra: a tizenkét éves Ryan Hickman, aki Ryan's Recycling Company néven alapított céget, és vezeti évek óta. Négy-öt éves tapasztalata van már a munkában. A kisfiú háromévesen találkozott először az újrahasznosítás létezésével és fogalmával, másnap pedig végigjárta a szomszédokat, hogy összegyűjtse a műanyagpalackokat, hogy azok biztosan jó helyre kerüljenek. Ma már partszakaszokat tisztít meg a szeméttől.

Az előadása egyszerű üzenetet fogalmaz meg, amitől sokkal mélyebbre megy az mondanivaló. Gyűjtsd szelektíven a hulladékot, ha szemetet látsz az utcán, szedd össze. Mindegy mennyi idős vagy, lehetsz fiatal, vagy kevésbé fiatal, a cél közös.

Az idei Brain Bar is kitett magáért, egy szavunk nem lehet panaszra. Így, hogy a tavalyi fesztivál online volt, még inkább meg lehetett becsülni az együtt töltött időt, és azokat a nemzetközi és magyar koponyákat, akik utat mutatnak nekünk a jövő felé.

(Borítókép: Brain Bar)