Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Egy levél oldhatja meg Latinovits halálának rejtélyét

2021.09.11. 12:33

Évtizedek óta megoldatlan rejtélynek számítanak a színészlegenda, Latinovits Zoltán halálának körülményei. Ennek megoldásához vihet közelebb Latinovits Cserhalmi Györgynek írt levele – derül ki a Blikkből

A lap szerint a makacs, öntörvényű Latinovits kevés embert engedett közel magához, Ruttkai Éván kívül talán Cserhalmi György volt az, akit „szakmai fiaként” szeretett, neki írta utolsó levelét is.

A lap felelevenítette a színész halálának utolsó két napját. Mint írják, Latinovits Zoltán előző nap egy rádiófelvételen dolgozott, ahol elmondta Ady Endre: Két kuruc beszélget című versét. Aztán másnap már Balatonszemesről írt levelet Cserhalmi Györgynek. 

Halálának napján, pénteken a színészkirály elsétált a vasútállomásra testvére, Frenreisz Károly szerint egyértelműen azért, hogy egy vonat elé vesse magát, míg Baló Júlia szerint, aki az utolsó interjút készítette a depresszióval küzdő művésszel,

Latinovits nem akart meghalni.

Ezt a kérdést oldhatja fel az a levél, amelyet a színész az élete utolsó napján írt Cserhalmi Györgynek, akinek székfoglaló beszéde nagy vihart kavart a napokban. 

A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat...

– olvashatók Latinovits utolsó sorai, amelyek arra utalnak, hogy a legendás színész a legvégsőkig küzdött depressziójával, így a mai napig nem egyértelmű, hogy öngyilkosság vagy baleset okozta a tragédiáját. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport