Hedvig
6 °C
15 °C

A FreeSZFE-nek adja fizetése felét a világhírű rendező

2021.09.18. 08:15 Módosítva: 2021.09.18. 08:18

Robert Wilson szerint a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tavalyi, úgynevezett modellváltása antidemokratikus támadás volt a felsőoktatási intézmény autonómiája ellen. A neves rendező hvg.hu portálhoz eljuttatott közleményében azt is írta: „sajnálattal és fájdalommal figyeltem, hogy Magyarország jelenlegi kormánya hogyan korlátozza a művészi kifejezés és az oktatás szabadságát.”

Kapcsolódó

SZFE: az új vezetés szerint eljött a fordulat napja

Az egyetem új vezetését nem engedték be a Vas utcai épületbe a diákok.

Wilson úgy gondolja: nem jó módja a tiltakozásnak az, hogy a társulatok elszigetelik a budapesti közönséget, ezért péntek este a társulat bemutatta az Oeidipus című előadást a Nemzeti Színházban a Vidnyánszky Attila által szervezett színházi fesztiválon. A rendező korábban azt jelezte: egészségügyi ok miatt nem jön el budapesti vendégszereplésre.

Wilson megjegyezte: büszke arra, hogy az előadást bemutathatták ebben a „gyönyörű városban.

Ugyanakkor hozzáfűzte: állampolgári kötelességének tartja kijelenteni, hogy nem ért egyet az oktatási és művészi függetlenség kizsigerelésével, sem azzal, ha egészségtelen módon túl sok hatalom koncentrálódik kevesek kezében.

Az amerikai rendező a fesztiváltól kapott honoráriuma felét a FreeSZFE kezdeményezésnek adományozza.