Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKálomista Gábor állítja: Politikai okokból elsüllyesztenék az Elkxrtukot
További Kultúr cikkek
Nagyon indulatosan nyilatkozott a Hír TV-ben az Elkxrtukról bemutójáról. Baj van a filmmel?
Azzal semmi baj sincs. Kiváló filmet raktunk össze. Csak azt nem tudom, hogyan jut el a mozikba.
Október 21-én premier, aztán mindenki megnézi, aki akarja. Mi a baj?
Rendszerszintű és konkrét, a filmemre vonatkozó bajok egyesültek.
Amennyiben?
Elkezdem az elején, mert nem sokan értik a magyar filmek forgalmazásának ellentmondásait.
Avasson be!
Jó. Menjünk vissza 2004-ig, akkor lépett életbe a filmtörvény, amiről az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy jó, de nincs befejezve. Azzal foglalkozik, hogyan gyártsunk filmeket, és ezzel vége is. Arról szó sincs, hogy amit legyártunk, mindegy, hogy magán- vagy állami pénzből, az hogyan kerül a közönség elé. Gyártjuk a filmeket magyar pénzből, de a termékek azonnal hátrányba kerültek a hazai piacon az összehasonlíthatatlanul tőkeerősebb amerikai produkciókkal szemben.
Káel Csabának, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak is hasonló a véleménye, aki azt sürgeti, hogy az európai filmforgalmazás fogjon össze, akár protekcionista módszerekkel is.
Beszélgettünk vele erről több alkalommal is. Tehát ez a helyzet 2014-ben is vállalhatatlan volt, de még mindig kezelhető, mert mindig meg tudtunk egyezni valamelyik hálózattal a magyar filmbemutatókról, mivel nem volt egy kézben az egész piac. Akkoriban három mozihálózat is volt: a Budapest Film a Mammuttal és elég jelentős hálózattal, az Intercom Andy Vajnával, több plázával, és egy harmadik, változó tulajdonosokkal. Hétfő reggelenként oda lehetett menni a Budapest Film irodájába, ott ültek a forgalmazók, a mozivezetők, és kezdődhetett az érvelés olyasmikről, hogy miért tartsanak műsoron egy-egy filmet, milyen kampány folyik és így tovább. Ez sem volt jó helyzet, ez is esetleges volt, de nem fájt annyira, mert a magyar filmeknek erős lobbistái voltak.
Most itt a Nemzeti Filmintézet, ami szintén nem gyenge lobbista.
De, mint mondtuk, a forgalmazásba nem tud beleszólni. Az a helyzet eltartott 2010-ig, akkor jött Andy Vajna, aki átalakította a filmfinanszírozási rendszert. Ezt nagyon helyesen tette, sok vitát gerjesztett, amiről már sokat beszéltünk, viszont arról nem, hogy a mozik nyolcvan százaléka hirtelen az akkor már megalakult Cinema City-hálózathoz került.
Ez a hálózat el tudja dönteni, melyik filmet futtatja. Még itt is volt egy mentsvár. Vajna jó viszonyban volt velük. néha azért odaszólt, hogy ezt már mégse kéne, gyerekek…
Például mikor?
Amikor például azt választ kaptad a kérdésedre, hogy miért nem vetítik a filmedet: „Mert nem vagy rajta az amerikai tízes toplistán.”
Egy magyar filmre vonatkozó kérdésre?
Igen, volt ilyen válaszuk. Tehát eladták a Mammutot is, és létrejött egy hatalmas, egy kézben lévő hálózat.
Az Alkotmányt is átírta ez a kormány, miért nem alakították át ezt a rendszert is Andy Vajna irányítása alatt?
Ez neki sem állt érdekében, és nem is akarta. Jó barátok voltunk, de emiatt ölre menő vitáink voltak.
Mi volt Andy Vajna érve?
Az, hogy a piac szabályoz. Ez nyilván igaz lenne akkor, ha Amerikában is magyarul beszélnének, vagy legalább ötszázmillióan lennénk. Viszont mégiscsak egy nemzeti filmgyártásról beszélünk, legalább magunkat támogatni kellene egy kicsit.
Tehát azt állítja, hogy a mozihálózatok döntik el, hogy melyik filmet futtatják, és melyiket süllyesztik el?
Azt. Ott volt a Veszettek. Arról kijelentették, hogy a Magyar Gárdáról szól, holott azóta is meg vagyok róla győződve, hogy az egy nagyon komoly film, és nem a gárdáról készült. A rendező, Goda Kriszta minden filmje nagyon sikeres volt korábban, ezzel meg egy hét alatt kikerültünk minden moziból.
Ha a magyarországi mozihálózat határozottan nem jobboldali tulajdonosok kezében van, miért volt bajuk azzal a filmmel, amelyben párhuzamot véltek felfedezni a végtelenül ellenszenves főszereplő és a Magyar Gárda között?
Ezt én sem értem pontosan. Érdekes, hogy a tévés jogok az RTL-nél vannak, de még egyszer sem adták le, de ez mellékszál. Az viszont tény, hogy ők tematizálnak, ők beszélnek arról, amiről akarnak. Nemcsak a magyar, hanem a külföldi filmek esetében is előfordulnak furcsaságok.
Hogy lehet egy filmet elsüllyeszteni?
Statisztikával dolgoznak, azt mondják, hogy nem volt elég néző, ezért levették a műsorról.
Ez lehet jogos.
Forgalmazok és gyártok is filmeket, mindenkit ismerek ebben a szegmensben, higgye el, hogy ha valamihez, akkor ehhez értek. Tehát amikor egy filmet délelőtt tizenegykor, egykor, esetleg még háromkor, majd este tízkor vetítenek, azt senki sem fogja látni. Olyankor mindenki iskolában vagy a munkahelyén van. A Veszettekkel konkrétan ez történt. A Zuhanórepüléssel is. Erre én is berágtam, és azt mondtam, hogy nem kérjük a délelőtt tizenegyes előadást, csak azért, hogy elmondhassák, hogy adtak lehetőséget. Ez manipulatív, gonosz, hátsó szándékok által vezérelt módszer.
Arra számít az Elkxrtuk esetében is, hogy ez történik?
Ha én mozis lennék, egy hétig csak ezt játszanám. Nem azért, mert tetszik vagy nem tetszik a tartalma, hanem ezért, mert látom, milyen kampány előzte meg, milyen közérdeklődésre tart számot, tehát meg fogják nézni az emberek.
Ezzel szemben?
A Budapest Filmhez tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak egy délutáni előadást a premier hetében. A Cinema City még nem válaszolt.
De tárgyalnak?
Igen, csak úgy érzem, hogy nem haladunk.
Miért?
Mert most van az a rész, hogyan tudják ezt a filmet elhallgattatni. Eddig azzal voltak elfoglalva, hogy a színészeimet gyalázták, a kollégáimat fenyegették, a forgatási helyszíneken is keresztbe tettek, ahol csak lehetett, de legnagyobb meglepetésükre mégis elkészült a film. Rájöttek, hogy már nem tudják megállítani, kint van az előzetes, ott vannak az óriásplakátok, csináljuk a promóciót. Hol lehet még elgáncsolni egy filmet? Ott, hogy nem engedjük be a mozikba.
Ha elkészít egy drága terméket, történetesen egy filmet, amit a mozik bojkottálnak, abból nyilván jelentős anyagi kára származik. Ha igaza van, miért nem lép fel ez ellen jogi úton?
Mert nincs hová fordulni. Egyszer elmentem a Gazdasági Versenyhivatalhoz, de falnak ütköztem. Törvényes, hogy a Budapest Film egy moziban, egy teremben, délutáni időpontban játsszon egy új magyar filmet, aztán leveszik, mert nem nézték elegen.
A Budapest Filmnél az is érdekes, hogy a főváros tulajdonában van.
Most azt állítja, hogy a Budapest Film mozihálózat politikai okokból akadályozza meg, hogy az ő termeikben nézhesse meg a közönség az Elkxrtuk című filmet?
Konkrétan ezt állítom. Ott is van még egy-két jóérzésű mozivezető, aki restelkedik. Nem tudom, hogy ők jobbosak vagy balosak, de szakemberek. Ebből élnek. Ez a film tele van kiváló alkotókkal, nagyon jól néz ki, történelmi témát dolgoz fel – DK-s politikusok mondogatják előszeretettel, hogy hagyjuk, mert ez már történelem –, bemennek az emberek, és a pénztárnál kérdezik, hogy mikortól vetítik. Hatalmas marketingje van, és nem vetítik.
Maga szerint tényleg azt hiszi a baloldali városvezetés, hogy hasznos politikai lépés lenne elzárni a filmet a nézők elől?
Nem tudom, mit hisznek, lehet, hogy tényleg ennyire ostobák, de megnyugtatok mindenki, fogunk találni alternatív lehetőségeket. De az nyilván nem lesz ugyanolyan, és ezek az emberek elvesznek attól a több száz embertől, a színészektől, a stábtól egy álmot, az örömet, hogy lássák, mit ér a munkájuk. Megöltek egy mozit. Ez óriási szégyen. Cenzort játszanak, visszaélnek a hatalmukkal. Ilyen alapon miért ítélik el a második világháborús könyvégetéseket, akik most filmet égetnek.
Konkrétan kinek a befolyását látja abban, hogy a Budapest Film napi egy délutánt adott az Elkxrtuknak?
Gyurcsány Ferencét. Lehet, hogy megsértődött, mert nem Hugh Grant játssza. Innentől az jön, hogy Budapesten megnézik, kinek mi a meggyőződése, és csak az szállhat fel a villamosra, aki rájuk szavaz? Milyen alapon élnek vissza a politikai hatalommal, milyen alapon döntenek a nézők előtt?
Milyen formában értesült a Budapest Film döntéséről?
Telefonon, mert igen bátrak.
Mit válaszoltak arra, amikor megkérdezte, hogy miért?
Azt mondták, ez a döntés.
Kinek a döntése?
Ez a döntés. Nincs döntő.
Vidéken mi a helyzet?
Ott sok a kis mozi, amit szintén hálózat fog össze. Megkerestük a moziüzemeltetőket, örültek, számítottak a jó kis bevételre, aztán jöttek az üzenetek, hogy ha ezt levetítik, soha többet nem kapnak premierfilmet.
Ezt valaki vállalja névvel?
Nem, mert félnek, de én kimondom, hogy megfenyegetik őket.
Maga viszont vállalja bíróság előtt is ezt a kijelentést?
Persze. Ebben az egészben az is igen csúnya, hogy bár ez egy üzleti ág, kiderül, hogy ebben az esetben, ennél a filmnél egyáltalán nem fontos a pénz. Akkor is be kellene mutatni minden magyar filmet az első héten nagy kapacitással, ha nem kasszasiker. Ez ráadásul az lehetne.
Ez a legdurvább cenzúra.
Nem hiszem, hogy bárki felhatalmazta Karácsonyt Gergelyt arra, hogy ideológiai alapon kitiltson a fővárosból egy magyar filmet, amit nagyon sok budapesti meg szeretne nézni. Ez nem a köz javát szolgálja, hanem a saját vélt érdekeit.
Hogy érinti mindez anyagilag?
Csúnyán alám vág. A cégemnek és nekem magamnak is rengeteg pénzünk fekszik benne. Tudtam, hogy lesznek vele gondjaink, de hogy ekkorák, azt még én sem hittem. Felajánlottam, hogy tegyük félre a politikai nézetkülönbségeket, és beszéljünk arról, hogyan éri meg nekik és nekünk. Mit tettem én bele, amiért tisztességes teremkapacitást szeretnék, hogy akik meg szeretnék nézni ezt a filmet, azok megtehessék. A jelenlegi felállásban ez nem lehetséges. Hiába magyarázzák, hogy ez nem politika, mert az. Mi egy tizenöt évvel ezelőtti eseményről forgattunk egy politikai thrillert. Ők meg minden eszközzel ki akarják nyírni. Tehát nem azt az utat választják, hogy megnézik, és közlik, hogy nem igaz, mert vitatkozni se mernek. Érzem, hogy tele van a gatya.
Milyen válaszlépést tervez?
Egyrészt biztos, hogy ez a film eljut az emberekhez, másrészt itt és most kijelentem: mindent meg fogok tenni azért, hogy ezek az emberek tűnjenek el innen.
Ez konkrét fenyegetés?
Ez ígéret, mert nem tisztességesek. Beállnak a sorba állami támogatásért, és amikor jön egy magyar film, aminek látatlanul nem értenek egyet a tartalmával, azt megpróbálják elzárni a közönségtől. Ez egy történelmi eseményeket feldolgozó fikciós krimi. Az angol rendező számos helyen elmondta, hogy a filmünk morális kérdésekkel foglalkozó történet, ami túlmutat a történelmi eseményeken. Erre ők előre eldöntheti, hogy ezt megnézhetik-e az emberek, vagy nem? Hogy lesz így holnap, mit dönthetnek még el?
Nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a Budapest Film szakmai döntésének?
Nem, ilyet a kommunizmusban szoktak tenni. Jó barátom volt Bacsó Péter, két filmet is forgattunk együtt. Sokat mesélt a Tanúról. Egy normálisan működő demokráciában ilyesmi fel se merül.
Tényleg azt gondolja a kormányváltásra készülő magyar ellenzékről, hogy ilyen átlátszó és irracionális politikai húzásokkal élne?
Azt. Ha egy kormányváltásra törő politikus közli, hogy amint nyernek, semmisnek tekinti azokat a törvényeket, amik alapján – esetleg – megválasztják, akkor min csodálkoznék?
Jogászok véleményére támaszkodva mondja mindezt.
Én meg a saját tapasztalataimon túl filmes szakemberek véleményére támaszkodva mondom, hogy ez botrány. Ami egyébként szintén reklám lesz a filmünknek, és hatalmas negatív reklám a magyar moziknak. Ezzel átszakítanak egy gátat.
Brüsszelben is hallani fognak arról, hogy itt a demokrácia zászlaját lengetve filmeket tiltanak be.
Az Európai Unióhoz fordul?
Mint a huzat. Meg fogom kérdezni az összes olyan embert, aki itt ordít a diktatúra miatt, hogy akkor ez mi. Nem a véleményt, de egy filmet támadnak, és mivel van olyan eszköz a kezükben, amivel ártani tudnak, meg is teszik. Ha most ezt teszi ez a csapat, mi lesz, ha még nagyobb hatalom kerül a kezükbe? Őszöd után a tüntetők közé lőttek, most meg a filmem szemét akarják kilőni?
Maga szerint tényleg ennyire félnek ettől a filmtől?
Ez egy fikciós történet, de a felhasznált tények valóságosak. Ha félnek – márpedig csak arra tudok gondolni –, akkor az valamit elárul. De ezt a filmet már nem tudják bezárni, ki fog törni a palackból, ebből nemzetközi hír lesz. Ha nekik erre van szükségük, akkor ez lesz.
FRISSÍTÉS
Kálomista Gábor kijelentései után megkerestük az érintett forgalmazókat, Buda Andreát, a Cinema City mozihálózat marketingigazgatóját, valamint Liszka Tamást, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatóját. Reakciójukat ide kattintva olvashatják el.
(Borítókép: Kálomista Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)