Több könyv jelent meg a járvány alatt, de kevesebb példányban

2021.09.21. 11:38
Kapcsolódó
A járvány miatt elmarad a könyvfesztivál

A járvány miatt elmarad a könyvfesztivál

Nem vállalják a szervezők az egészségügyi kockázatokat.

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hat ezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás alkalmával – derül ki a Világgazdaság összeállításából.

A két hónapig tartó boltzár érzékenyen érintette a könyvkereskedőket. A Libri több mint 7,6 millió könyvet értékesített tavaly, ami 200 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A másik nagy könyváruház, a Líra boltjaiban is megtorpant a forgalom, és 2 százalékos visszaeséssel zárták a 2020-as évet. Ugyanakkor az online rendelt könyvek forgalma emelkedett, de ez nem tudta kompenzálni a hagyományos bolti forgalom visszaesését.

Emelkedett a vásárlóikosár-érték is, amit szakemberek szerint a papír árának drágulása, az üzemanyagárak és a minimálbér emelkedése is okozott. A 75 saját és 11 franchise bolttal rendelkező Líránál 2020-ban jellemzően ötezer forintot fizettek a könyvekért a vásárlók, ami 500 forintos emelkedés egy év alatt, a Librinél 5700 forint volt az átlagos költés, ez 400 forintos kosárérték-emelkedés.

Az 56 bolttal rendelkező Libri–Bookline Zrt. kereskedelmi üzletágának forgalma 2019-ben és 2020-ban is csaknem 25 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó
A kisebb könyvkiadók is kongatják a vészharangot

A kisebb könyvkiadók is kongatják a vészharangot

A koronavírus-járvány némelyiküknél 80 százalékos visszaesést eredményezett.

Magyarországon 2020-ban több mint 28 millió nyomtatott példány jelent meg a 2019-es 31 millió után. Az elmúlt tíz évet figyelembe véve a pandémia évében, 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. A kiadott könyvek és füzetek harmada szakirodalom volt, a legnagyobb példányszámban pedig a tankönyvek jelentek meg.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) adatai szerint 2019-ben a szabadforgalmú könyvpiac becsült forgalma meghaladta az 55,5 milliárd forintot, a 2020-as adatokat egyelőre még nem publikálta az MKKE.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.

február 10., 10:56

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Kultúr
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája