Sokáig cikinek számított, aztán a legnagyobbak is rákaptak

Az első balettek zeneszerzői, például Jean-Baptiste Lully vagy Jean-Philippe Rameau még megbecsült alkotók voltak. Később azonban megszületett a cselekményes balett, vagyis az olyan, aminek már volt története, sőt, komoly története. Ezzel egyidőben azonban jelentősen degradálódott a zeneszerző szerepe, feladata már csak az lett, hogy alávesse magát a táncmester igényeinek. Még maga Mozart sem volt kivétel: az egyetlen balettzenéjére készült előadás, a Kis semmiségek színlapján még azt a minimumot sem adták meg neki, hogy feltüntessék a nevét.

A romantikus balettek idején a legtöbb zeneszerző már csak megélhetési munkaként gondolt a tánczene-komponálásra, kivéve egyvalakit: Pjotr Iljics Csajkovszkijt.

ő elérte, hogy az egyik legösszetettebb színpadi műfaj, a balett esetében ne a másodhegedűs szerepét töltse be. Egyik levelében szinte magyarázkodik Rimszkij-Korszakovnak, miért ír baletthez zenét, akkoriban ugyanis ez nagy feltűnést keltett az orosz zeneszerzők körében. Csajkovszkijnál épp fordítva alakult a helyzet, operái közül csak az Anyegin és A Pikk dáma bizonyult időtállónak.

Persze mondhatnánk, hogy azok a zeneszerzők, akiknek inkább balletjeik, semmint az általuk írt balettzene vagy ők maguk híresültek el, például a Giselle-t jegyző Adolphe Adam vagy a Don Quixote és A bajadér szerzője, Ludwig Minkus, nem voltak olyan tehetségesek, átütő erejűek, hogy önálló műveket jegyezzenek, és csak örülhetnek, hogy az ilyen megrendelések által fennmaradt nevük, de ezzel nagyjából rábólintanánk a balettzene kifejezésben rejlő, máig létező, enyhén ironikus töltetre. Miközben vitathatatlan, hogy egy balett zenei anyaga nemcsak a koreográfus, a darab, de még az előadó táncosok sikeréhez is hozzájárul. Ugyanakkor az is igaz, hogy Mozart Kis semmiségek (Les petits riens) című balettje nyilván halvány csillagocska az életmű egészében, de ez nem azért van, mert ez balettzene.

komponált számukra Debussy, Ravel, Prokofjev, Richard Strauss és Respighi is, nem szólva arról, hogy a Sztravinszkij-féle Tűzmadarat is ő mutatta be 1909-ben, mely világszenzációt jelentett. A Tavaszi áldozat pedig egyenesen botrányba fulladt, amiben az avantgárd zenének, a huszadik század egyik legjelentősebb zeneművének is bizony nagy szerepe volt, ha nem nagyobb, mint a táncnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nincs alárendelt szerep a zenében.

A Tánc-estek sorozat kilenc részen keresztül idézi fel a két művészeti ág közös történetének legendás együttműködéseit, nagy versengéseit és felforgató mesterműveit – a Napkirály udvarától egészen napjainkig. Meglátjuk, ki kerül ki győztesen.

(Borítókép: Részlet a Hattyúk tava című előadásból 2015-ben Oroszországban. Fotó:  Jack Vartoogian / Getty Images)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!