Babonákkal védik a Csendes-óceán szellemvárosát

Nan Madol hatalmas kőmonstrumjai – többtonnás sziklákból álló bazaltfalak – legalább annyira rejtélyes körülmények között épültek fel, mint a Húsvét-sziget gigantikus emberfejszobrai, vagy a máig lenyűgöző és misztikus Stonehenge. A mikronéz szellemváros több mint 800 éve élte fénykorát, az elveszett városokat kutató Albert Lin pedig célul tűzte ki, hogy felgöngyölítse Nan Madol titkát. 

A mangroveerdő borította szigetcsoport közel egy évezreddel később már meg sem közelíti egykori önmagát. Persze az éltelő lombok alatt ugyanazok a bazaltépítmények várják a felfedezőt, csak éppen jól megbújnak a növényzet takarásában, így szinte képtelenség azokat szabad szemmel látni, legsötétebb titkaikat felfedezni. 

A Csendes-óceán szellemvárosa

A mesterséges szigetcsoportot már megközelíteni sem egyszerű, hiszen mégiscsak a Csendes-óceán közepén fekszik. Nan Madol a néhai Saudeleur-dinasztia központja volt. A szigetcsoport lakosai máig babonás emberek – meggyőződésük, hogy a települést szellemek lakják és őrzik. A szigetre érkező idegenek sincsenek biztonságban: ha nem kérik a király engedélyét a belépéshez, és nem esnek át egy szertartáson, akkor akár meg is halhatnak. Legalábbis erre is volt már példa…

Nem elég, hogy Velencéhez hasonlóan Nan Madol is csatornaváros, a szigetcsoport kiterjedése akkora, hogy csak drónnal térképezhető fel (gyalog egyenesen bejárhatatlan, bár erről inkább a mangroveerdő, mintsem a távolság tehet). Legnagyobb, központi szentélye a többi épülethez hasonlóan bazaltból épült. Megfejthetetlen, honnan kerültek ide, és hogyan sikerült ezeket a többtonnás kőtömböket egymásra pakolni, hiszen az óceán csak úgy nem terem bazaltot, és daruk sem voltak még akkoriban…

Nan Madol építéséről nincsenek írásos emlékek. A település története szájhagyomány útján terjedt. Mai fejjel – és a fizikai törvényei szerint – megfejthetetlen, hogy mozgatták ezeket a sziklákat. A helyiek szerint a bazaltoszlopokat varázslat segítségével sikerült felemelni, a sziklák szó szerint „egymásra lebegtek”. Valóban repültek volna ezek a többtonnás bazaltoszlopok? Albert Lin természettudós lévén azonban nem elégszik meg ezzel az alternatívával.

Felfedezi, hogy a Nan Madoltól 10 mérföldre magasodik egy bazalthegy: az egyetlen képződmény, ahonnan a bazaltoszlopok a településre kerülhettek. Felmerül azonban egy újabb kérdés: 800 évvel ezelőtt hogy törték le a többtonnás szikladarabokat, és juttatták el őket a sziget másik végére? Lehetetlen, hogy bazaltot keresztülcipelték volna az erdőn, így az egyetlen megoldásnak a vízi szállítás tűnik. Hiszen ahol mangrove van, ott víz is van, a víznek pedig, ugyebár, felhajtóereje van.

A drónnak hála a kutatócsapat az óceán alján is észrevesz valami furcsát – fekete bazaltsziklákat. A felfedezés alátámaszthatja a feltételezést, miszerint az egykori lakosok valóban a csatornákon át szállították a sziklákat Nan Madolig. Arra azonban még Albert Lin sem jön rá, hogy az óceán fenekén talált 9 méteres oszlop bazalt-e, vagy a természetes zátony része. Egy azonban biztos: a korall nem nő függőlegesen…

(Borítókép: Andre Seale / VW PICS / Universal Images Group / Getty Images)