Jobban felkészülhetünk majd a jelentős gazdasági károkat okozó szupercellákra is.
Szabad szemmel sziklának tűnik.
Csak két hétre elegendő élelem és ivóvíz volt nála.
78 év kellett, mire meglelték a hajó roncsait.
A hadsereg szerint az akció az éves rutingyakorlat része.
Együtt gyakorlatoznak az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával.
Bár az országot nem említették, kevés nemzet illik bele a közlemény leírásába.
2024.07.25. 20:30 Módosítva: 2024-07-26 18:11:30
Korunk egyik legizgalmasabb felfedezésének tartják a tudósok.
Peking szerint ennek semmi köze a nemzetközi helyzethez.
Ismét fellángoltak azok a hangok, amelyek hivatalossá tennék a szövetség együttműködését az ázsiai partnerországokkal.
A térségben növekvő nyugtalanság miatt erősítenek.
Jelenleg 110-nél is több aktív erdőtüzet tartanak számon.
Már vizsgálják az eset körülményeit.
Sugárzást nem mértek a helyszínen, de megtiltották a belépést a hatóságok.
Új-Zéland közelében a normálisnál több víz kerül a földkéreg alá.
A hatóságok további veszélyre figyelmeztettek.
2023. augusztus 31., 15:49
Már ketten is azt állítják, idegen anyag lehet a víz mélyén.
2023. augusztus 24., 07:43
A folyamat 30 évig tart majd.
Az Egyesült Államok és Kína között versengés folyik a befolyásért a csendes-óceáni térségben.
Több tényező is segítette a túlélésben.
Japán szomszédai aggódnak, és ennek hangot is adnak.
Megkezdték a tengeri só és más tengeri termékek felvásárlását.
A legénység nyolc tagjára egy halászhajó talált rá.
A Föld egyik leginkább érintetlen tengeri ökoszisztémájában él.
A mélytengeri bányászat jelentheti a jövőt.
Szökőárriadót nem rendeltek el.
Az epikus út 240 napig tartott.
Az ügyben eljárás is indult.
Sikeresen, ellenőrzött körülmények között merült el a Progressz MSz–21.
Az eddigi információk szerint áldozatok nincsenek.
A parti őrség hetek óta figyeli.
2022. december 14., 08:36
Érezhető a feszültség a fővárosban.
Egy 30 éves fémpanel mindenre választ adhat.
2022. november 21., 10:32
Szökőárt okozott.
2022. november 16., 15:45
Figyelmeztették a hajósokat, hogy kerüljék el a területet.
2022.11.04. 21:00 Módosítva: 2022-11-05 17:40:48
Hol van ez a Nemo-pontnak nevezett rejtélyes hely?
Voltak, akik az éjszaka közepén menekültek ki otthonaikból.
Haladásának útján továbbra is heves esőzések várhatóak.
2022. szeptember 24., 06:53
A legmagasabb pontja tíz méter magas.
2022. szeptember 6., 09:17
Három ember életét vesztette.
Észak-Korea fenyegetőnek érzi magára nézve, és elítélte.
A trópusi viharok vasárnap este érik el az észak-amerikai ország parjait.
A hónap elején egy víz alatti vulkánkitörés szökőárat okozott.
Nem tudták az emberek, mi okozza a furcsa jelenséget.
Feltételezik a földön kívüli élet létét.
Egy drónos filmező értesítette a hatóságokat.
2022.01.17. 08:21 Módosítva: 2022-01-17 17:01:24
Tongával megszakadt a telefonos és az internetes kapcsolat, zajlik a helyreállítás.
Elvágta a külvilágtól Tongát a szökőár, telefon és internet sincs a szigeten.
Menekülnek az emberek a hullámok elől, sötét füstfelhők takarják el a napot.
Invazív fajok tenyésznek rajta.
Az Ocean Cleanup 29 tonna hulladékot emelt ki a tengerből. 80 ezer tonnát kellene.
Nan Madol, ahol a természetfeletti nagyon is természetes.
A Richter-skála szerint 7,2-es erősségű mozgás volt.
2021.09.21. 13:09 Módosítva: 2021-09-22 06:11:10
Hintapolitikájából a magyar kormány is okulhatna.
2021. szeptember 16., 07:54
AUKUS-nak hívják.
Rekordokat dönt Kanadában a hőkupola.
2021.05.16. 15:47 Módosítva: 2021-05-17 12:06:12
Milliódolláros ötlet, amellyel Kolumbia szebbik arcát mutatná meg a világnak.
Egymást kísérgették az orosz és amerikai harci repülők a Csendes-óceán fölött.
Nem úgy tűnik, mintha javulna a kapcsolat Peking és Tajpej között.
2020. december 31., 12:17
A csendes-óceáni Szamoa és Kiribati szigeteken már 2021-et írnak.