Amikor a kortárs festmény mozdulni kezd
![Szabó Eszter Princess Beauty](https://kep.index.hu/1/0/4001/40011/400118/40011809_e24761c8ccc8126457a8d43d68e5008e_wm.jpg)
További Kultúr cikkek
-
Kihirdették a 2024-es Emmy jelöltjeit, a díjátadó visszatér a régi menetrendhez
- Újabb grandiózus szereppel tér vissza Sir Anthony Hopkins
- Beleszületni könnyű, kilépni szinte csak a halállal lehet
- Ismét Szigligetre költözik a Centrál Színház
- Hatvanmilliós BMW-vel parkol az Operaház királyi felhajtóján Ókovács Szilveszter
Az idén hatvanhat fiatal képzőművész pályázott, küldte el portfólióját a háromtagú zsűrinek, ebből öten lettek döntősök, az ő műveiket lehet látni a napokban megnyílt Andrássy úti magánmúzeumban, a 110. szám alatti gyönyörű palotában, amelyet egy 35 éves műgyűjtő, hongkongi milliárdos család sarja, a közép-kelet-európai képzőművészet iránt érdeklődő Queenie Rosita Law nyitott. A Q Contemporary kiállítótérként, azaz nonprofit intézményként működik, viszont olyanok tartoznak a gyűjteményébe, mint Nádler István vagy Keserü Ilona, vagy az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyarországot képviselő művésze, Keresztes Zsófia.
A Leopold Bloom-díjat Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, egy szállító- és műtárgyszállító cég tulajdonosai alapították. A díj zsűrije minden alkalommal változik: olyan nemzetközi szakemberekből áll, akik jellemzően nemcsak saját országuk művészeti közegére, hanem a globális színtérre is rálátással bírnak, a magyar művészeti szcénához azonban nem kötődnek. Ez jó, mert nem lehet őket elfogultsággal vagy befolyásoltsággal vádolni, ők nem látják a „ki milyen politikai ideológiák mentén alkot vagy milyen csoportosuláshoz tartozik vagy nem tartozik, s ezáltal tartozik” itthonról kikerülhetetlen, sokszor művészeti (különösen képzőművészeti) szempontból kínzó kérdését, nem tudják, ki körül milyen erőtér rajzolódik ki, netán ki vált ezért-azért divatos alkotóvá. Bár a pályázók köre nem a divatos alkotókból kerül ki, hanem jobbára a pályakezdőkből vagy a pályájuk elején járókból, ilyen szempontból tehát akár magyar is lehetne a zsűri, de akkor meg a zsűritagok tartoznának ide vagy oda, és azért nem működne az elfogulatlanság koncepciója.
Idén a zsűri elnöke egy ír művészeti és kulturális menedzser, Mary McCarthy, aki egy corki művészeti galéria igazgatója, zsűritársai pedig a Chilében élő lengyel képzőművész, Dagmara Wyskiel, valamint a szlovák történész, kurátor és művészetkritikus Richard Gregor.
![szephercegno 01 kozeli 03 uj tenyleghatranez1273](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4004/40047/400470/40047055_e39cc76be55bd97df9b302f3d7917723_wm.jpg)
A mindenkori díjazottak műveit eddig a Ludwig Múzeumban lehetett látni, most azonban a Covid-járvány miatt ott feltorlódtak a kiállítások, így az idén ebben a csodálatos, Andrássy úti palotában kaptak helyet, az állandó kiállítás fölött, az emeleten.
A nyertesek friss, interaktív, mai valóságunkra reflektáló műveket tettek le az asztalra, amelyek jól tükrözik a festészet és szobrászat, animáció és videoművészet, installáció és performance között elmosódó határokat és a sokeszközűséget.
A díjnyertes Szabó Eszter – aki eredetileg festő, legalábbis ebből van diplomája – sem pusztán festménnyel pályázott, bár azzal is – saját festménye nyomán készített számítógépes animációt, amelyen a kétdimenziós, megfáradt, zord, morcos középkorú nő megelevenedik: a szemét mozgatja, ide-oda néz, papírmasé omlik rá, szövődik köré, néha be is temeti, szóval saját tárgyaival, környezetével lép furcsa interakcióba, néha mintha el is tűnne ebben az egészben.
![Szabó Eszter](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4001/40011/400118/40011817_f5ca9e2dc8054c902bffa26568900663_wm.jpg)
Szabó Eszter munkái nem narratív videók, ennek a mostani animációnak sincs története, van ez a nő, érdekes, közép-európai, valamiféle idegesség tükröződik a mozgásán, a tekintetén, ennyit tudunk róla, a többit kinek-kinek a fantáziája kiegészíti. A kiállítás, illetve a díjazottak katalógusa így ír a művészről: videóinak főszereplői fáradtan bolyongó nők, akik cipelik (szó szerint és átvitt értelemben vett) terheiket. Ez tökéletesen így van, a megelevenedés itt a fáradtság megelevenedése.
Szabó Eszter az utcáról gyűjti inspirációit, talán ezért tudunk könnyen azonosulni ezzel az ideges nővel, akit képzelhetünk akár a kettes metróra, cekkerei közé, amint épp az MR-vizsgálatról jön és az óvodába rohan, és azon gyötrődik közben, mit főzzön estére,
de az is lehet, hogy épp most kapott rossz hírt, hogy rákos, és ezt próbálja feldolgozni. A mű Lucas Cranach híres festményének, Anna Cuspinian, a humanista tudós-történész, Cuspinian felesége portréjának újragondolása a mára. Anna mélabúja itt mintha kifejezett frusztrációba csapna át. Rendkívül érdekes munka, sok benne a kérdőjel, de talán épp ez a lényeg.
A zsűri elnöke kiemelte: Szabó Eszter az új médiát és az animációt ötvözve új struktúrákat hoz létre, amelyek nemcsak fizikai, de gondolati szinten is megragadják a befogadót. Műve kapcsolatot és új narratívát hoz létre a klasszikus festészet és a kortárs művészi jelenlét között, ami azért is izgalmas, mert mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy az emberi állapot évszázadok óta szinte változatlan. (A mélabú.) Ezenkívül a mű finom és sötét humorával felforgatja a hagyományos gondolkodásmódot, lehetővé téve, hogy az alkotó megszabaduljon a hagyományos osztályozásoktól és meghatározásoktól.
Nagyon érdekes még Kocsi Olga Időlenyomat című műve, amely körülbelül öt üveglap egymáson, mindegyiken meztelen testekkel, amelyek így az egymásra préselődő síkokban egyfajta tömeghatást keltenek, ezzel a mozgó meztelenség, egyfajta őskáosz állapotát keltve.
Farkas Roland lehetne akár közgazdász is, őt ugyanis a pénz és a tőke érdekli, hogy miként köti össze és választja szét az embereket. Az emberi egyenlőtlenségek és ezen keresztül az emberi élet értéke. Ő árfolyamokról és lemosott bankjegyekről készítette installációját (szó szerint látjuk is ezt a videót, amelyben az ázsiaiak a bankjegyeket mossák), amivel azt bizonyítja, valóságunk legprózaibb vetületének milyen sok köze lehet a művészethez, minden csak olvasat és értelmezés kérdése.
Balázs Nikolett leginkább tárgyakból építkezik, újraértelmezi környezetünk alapanyagait, a földet, a textilt, a fémforgácsot és a csemperagasztót, ezekből hoz létre kaput, képeket, falra tehető tárgyakat. Olyan, mintha új mikrokörnyezetet hozna létre, a zord, olykor elviselhetetlen meglévőnél valami puhábbat, szó szerint földközelibbet.
Koós Gábort pedig a rögzítés, a megörökítés érdekli, ő nyomatokat készít, születő alkotásain a dokumentált tárgyakhoz fűződő személyes kötődéseit szeretné kifejezni.
Ők tehát az idei ötös, akik az önkifejezésen túl valamiféle keresztmetszetet is adnak a hazai, saját útját folyamatosan, de most különösen kereső képzőművészetről és annak lehetséges nyelveiről.
(Borítókép: Leopold Bloom Képzőművészeti Díj)