Lúdtalpas, karikalábú, szőrös katonák női szerepekben

Ki kapná fel a fejét arra, hogy Magyarországon valamelyik színház műsorra tűzi Kálmán Imre örökbecsű operettjét, a Csárdáskirálynőt? De ha mindez az első világháború alatt, tőlünk hétezer kilométerre egy hadifogolytáborban történik? 

A Szibériai csárdás egy valóságban is megtörtént eset alapján idézi föl a háborúban orosz fogságba esett magyar katonák kalandját. A legtávolabbi szibériai hadifogolytáborban mutatták be a Csárdáskirálynő című operettet, amelyben – jobb híján – az oda hurcolt lúdtalpas, karikalábú, szőrös honvédek és tisztjeik játszották a női táncos szerepeket is. 

A nehézségeket fokozta, hogy részben emlékezetből, részben pedig orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből kottázták le a partitúrát. Ráadásul itt nem az volt a kérdés, hogy a közönség tapsol-e a az előadás végén. Ha ugyanis az orosz táborparancsnok tetszését nem nyeri el az előadás, akkor könnyen lehet, hogy nemcsak a sikernek lőttek, de a szereplőknek is.