Adele hat év után tért vissza az Easy on Me című slágerével, és rögtön a feje tetejére állított mindent. A 33 éves énekesnő ugyanis rekorddal kezdett, és megdöntötte az egy hét alatt legtöbbet streamelt dal rekordját az Egyesült Királyságban, ahol rögtön a slágerlisták élére ugrott.
A Someone Like You és a Hello után ez a harmadik kislemeze, amely listavezető Nagy-Britanniában, míg az amerikai Billboard Hot 100-as listáján az Easy on Me a negyedik szám, amely megszerezte az első helyet.
A dalt az elmúlt egy hét alatt 24 millióan streamelték,
ezzel megdöntötte a brit rekordot, amelyet Ariana Grande 2019-es, 7 rings című száma tartott 16,9 millióval. A Spotify pedig bejelentette, hogy az október 15-én megjelent szám az egy nap alatt legtöbbet streamelt dal rekordját is magáénak tudhatja. A szívszorító ballada a válását dolgozza fel Simon Konecki vállalkozóval.
Adele 30 című albuma a tervek szerint november 19-én jelenik meg.
(CNN)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!