In memoriam Oszter Sándor

Igazi fenegyerek volt. Igazi betyár. Igazi macsó. Ő volt Rózsa Sándor, vagy ha illethetnénk névelővel, a Rózsa Sándor. Pozitív hős. Ő volt a Férfi, nem csoda, hogy zongoraművész felesége, Failoni Donatella úgy búcsúzik tőle, hogy közben saját életétől is búcsút vesz. 

Meghalt a férjem, vége az életemnek

– adta hírül péntek este a Facebookon sokkos állapotban, a rövid szövegben több elütéssel. Furcsa egy ilyen régi vágású férfi halálát a Facebookon bejelenteni, de ez történik, amikor győz az eszköz az esemény tragédiája felett.

Noha Oszterre nem elsősorban vígszínházi színészként gondolunk, a Színház- és Filmművészeti Főiskola után hét hosszú évet töltött a Szent István körúti teátrumban. Pedig micsoda éra volt! Várkonyi Zoltán az igazgató, ő a főrendező is, nyilván megtalálták a hangot, mert Oszter víges pályafutása gyakorlatilag lefedi Várkonyiét. Játszott például az Egy szerelem három éjszakájában vagy a színház ikonikus előadásában, a Marton László rendezte, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkcióban.

A legendás, fekete-fehér fotón épp lehajtja fejét a tapsrendnél Lukács Sándor, Szegedi Erika, Szerencsi Éva, Sörös Sándor és Koltai Róbert társaságában. A Vígből 1978-ban a Nemzeti Színházba igazolt, és itt is maradt sokáig, még akkor is, amikor már Pesti Magyar Színháznak hívták. 

Az előadást Ivánka Csaba rendezte 1995-ben. Ahogy kitört a rendszerváltás, Oszter élt a féktelen szabadságvággyal, és szabadúszásra váltott.

Igazi drámai hős volt a színpadon, függetlenül attól, hogy ezt fő- vagy karakterszerepben tette. Mindig látható volt, jelen volt, erős volt. Volt király Anouilh-drámában, Saint-Juste a Danton halálában és Caesar az Antonius és Cleopatrában.

Noha filmes karrierjét elsősorban a Magyar Televízió tizenkét részes Rózsa Sándor-sorozatának címszerepével kötik össze, filmek sokaságában játszott, a Kitörés (1970), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978), a 80 huszár (1978), a Jób lázadása (1983), a Vadon (1988) mind-mind egy-egy Oszter megformálta figurát hoz. Majd ki tudja, miért, hosszú, másfél évtizedes szünet következett, mire újra feltűnt a filmvásznon az Árpa Attila jegyezte Argóban (2004), az „igazi magyar suttyófilmben” piti gengszterként a Tejesember szerepében.

A közelmúltban kisebb szerepet vállalt Antal Nimród A Viszkis (2017) című filmjében, ő volt a biztonsági őr. A tévéjátékok sem kerülték el, az Ida regénye, a Lili bárónő, a Gyere hozzám feleségül és az Éjjeli menedékhely mind-mind egy-egy Oszter-alakítással büszkélkedhet. Markánsan férfias hangját szinkronstúdiók is használták, az elmúlt másfél évtizedet azonban elsősorban vállalkozásainak, valamint hobbijának, a vadászatnak szentelte.

Az Ida regényében pedig együtt játszott a napokban elhunyt Venczel Verával.

Minden díjat megkapott, amit lehetett, 1983-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1988-ban, már elég fiatalon érdemes művész lett. 2013-ban Kossuth-díjat kapott „sokoldalú, stílus- és műfajgazdag művészi munkásságáért, drámai hősöket és karakterszerepeket egyaránt kiváló jellemábrázoló képességgel emlékezetesen megformáló, maradandó élményt nyújtó pályafutása elismeréseként”.

Még külföldi díjat is hazahozott: 

ahol Lacit, a feltörekvő munkást alakította, akit nem elégít ki a szocializmus munkáshierarchiájában történő lassú előrelépés, ki akar törni, ezért disszidál. A határon azonban elfogják, és börtönbe kerül.

Rózsa Sándorként, kitörni vágyó munkásként, piti gengszterként és féltékeny dúvadként is igazi fenegyereket játszott. Így is fogunk emlékezni rá.

(Borítókép: Oszter Sándor 2013. július 3-án. Fotó: Beliczay László / MTI)