Aki átalakította az európai kultúrát – kétszáz éve született Dosztojevszkij
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Kultúr cikkek
Ha meg kéne nevezni azt a szerzőt, aki az európai regényre, az európai kultúrára, egyáltalán az európai létezésre a legjobban hatott, aki mind irodalmilag, mind lételméletileg, mind pedig morálfilozófiailag formálta gondolkodásunkat, akkor az Dosztojevszkij. Ő az a megkerülhetetlen szerző, aki nélkül másképp olvasunk Thomas Mannt, Adyt, Rilkét vagy Pilinszkyt, aki miatt másképp nézünk a nyomorult kisemberre, az elvetemült bűnösre és másképp az élvezeteket hajkurászó hedonistára is. Aki miatt másként tekintünk a szerelemre, önmagunk elvesztésének tökéletes, mégis nyomorúságos lehetőségére.
Ő az, akit sem színész, sem nyomozó, sem ügyész vagy ügyvéd pályáján nem nélkülözhet.
Nem tudom, A Karamazov testvérek mintegy száz oldalas védőbeszéde tananyag-e a jogi egyetemeken, de az biztos, európai ügyvéd ennek ismerete nélkül nem létezik. Annak cizelláltsága, érvrendszere, humanizmusa, kidolgozottsága és az a lélek, ami mögötte van, mutatja, hogy ha valaki e hivatást méltó módon űzi, nemcsak ezek mindegyikére szüksége van, de léte és munkája alkotói tevékenység, mindenre rezdülő érzékenység, létigazolás és a legmagasabb szintű kreáció.
Bírói, rendőri, bűnüldözői pálya sem létezik Dosztojevszkij nélkül. Dosztojevszkijnél a kiinduló pont mindig valamiféle bűncselekmény, s ebből bomlik ki aztán a teljes világot lefedő morálfilozófia, erkölcsi világrend és világkép, mely egyszerre nagyon határozott és fáklyaként utat mutató, s egyszerre ad teret a végleteknek, a felborzoló kétségeknek, mindennek és minden ellenkezőjének, valamilyen mindezek felett álló sorszerű, isteni világrendező elv értelmében. Nemcsak a Karamazov testvérek közül keressük az apa gyilkosát, nemcsak Raszkolnyikov bűnét, bűneit taglaljuk, de
a bűntettek kapcsán bomlanak ki az emberi lélek legrejtettebb bugyrai, legtitokzatosabb motivációi, melyek, és ez benne mindig az ijesztő, még az adott szereplő előtt sem teljesen világosak,
hiszen megannyi individuum humánus szűrő, és értékeinket, vágyainkat, mi több, egész valónkat meggondolásra, megélésre, megdolgozásra kell bocsátani az adott kor, az adott erkölcsi közeg, az emberi és isteni összeütköztetése függvényében. Dosztojevszkij komplex rendszer, olyan Mengyelejev-féle táblázat, ahol az elemek rendezőelve egyszerre isteni, e világok feletti, és egyszerre földi, evilági és hedonista módon földhözragadt, ezáltal megismerhetetlen.
Dosztojevszkij egész életműve ez a törekvés, a közelkerülés a megismeréshez, annak tudatában, hogy ez lehetetlen, s ez a lehetetlenség, mint a legtöbb főhősnél, az őrülésig, a meghasonlásig, a megbolondulásig vezet. Dosztojevszkij egyik legnagyobb moralistánk és filozófusunk is, akinek Bűn és bűnhődés című regényének egyik legfontosabb gondolata ez:
...a szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának közvetlen érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra s mindig szenvedéssel.
Freud ezt írta róla Dosztojevszkij és az apagyilkosság című 1928-as tanulmányában:
A Karamazov testvérek a legnagyszerűbb regény, amelyet valaha is írtak, a Nagy Inkvizítor jelenetei pedig a világirodalom legnagyobb teljesítményei közé tartoznak.
Joggal mondta, mert Dosztojevszkij elsodor és önmagunk meghaladására késztet.
Három legnagyobb regénye A bűn és bűnhődés (1866) Raszkolnyikovval és kettős gyilkosságával, és az ez által kiváltott önmagára mért bűnhődéssel a középpontban, A félkegyelmű (1868) Miskin herceg végtelenül szimpatikus figurájával és A Karamazov testvérek (1879-80) Fjodor Karamazovval, az apával és három fiával, akik egymásnak szöges ellentétei, és mind egy-egy archetípust képviselnek a cári birodalom társadalmában.
Érdekes viszont, hogy az orosz irodalom két óriása,
Dosztojevszkij és Tolsztoj sosem találkozott egymással, kölcsönösen távolról figyelték egymás munkásságát, elképzeléseik gondolatilag és művészileg is különbözőek voltak.
Tolsztoj szerint Dosztojevszkij alakjai és párbeszédei mesterkéltek, elítélte művészi „rendetlenségét” és orosz messianizmusát. Dosztojevszkij meg épp a túlzott rendet, a lassan hömpölygő, hosszú műveket nem kedvelte Tolsztojtól, illetve az általa megrajzolt, többnyire arisztokrata világot. Kortársát történelmi írónak tartotta.
Dosztojevszkij regényeinek folyamatosan születnek színpadi adaptációi. Felejthetetlen az a még az Ódry Színpadon létrejött előadás, melyben Alföldi Róbert gyakorlatilag megkezdte színészi pályafutását Raszkolnyikov szerepében. S bár eszmefilozófiai és irodalmi összetettsége okán elsőre talán furcsának tűnhet, egyetemessége miatt A Karamazov testvérekből még balett is született Boris Eifman koreográfiájával Rachmanyinov, Muszorgszkij és Wagner zenéjére.
Dosztojevszkij műveit, eszmeiségét, a nála felvetett bűn és bűnösség gondolatot, illetve keresztényi megbánást egyik vallás és maga a vallástörténelem, vallásfilozófia sem kerülheti meg. Dosztojevszkij mindannyiunk Zoszima sztárece, aki így szól A Karamazov testvérekben:
Különösen jegyezd meg, hogy nem lehetsz bírája senkinek. Mert senki sem lehet egy bűnös bírája, amíg a bíró fel nem ismeri, hogy maga éppoly bűnös, mint az előtte álló, s talán elsősorban ő a felelős annak a bűnéért.
(Borítókép: Dosztojevszkij. Fotó: Wikipédia)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
