Mesterkurzusok iindulnak a Freeszfén

2021.11.16. 17:35 Módosítva: 2021.11.17. 11:16

Enyedi Ildikó és Gigor Attila szakmai vezetésével filmes mesterkurzust indít decembertől a Freeszfe Egyesület. A neves magyar filmes szakemberek bevonásával induló képzések célja, hogy az intézményesített kereteken kívül kezdő lökést és szakmai muníciót adjanak olyanoknak, akik szabadabb formában akarnak belepillantani a filmművészet egy-egy területébe, vagy már gyakorló alkotók, de szakmailag felvértezettebbé szeretnének válni a saját területükön.

A Freeszfe Egyesület december és február között hat workshopot indít, amelyen a Freeszfe-hallgatók és külsős jelentkezők közösen tanulhatnak. A kurzusok egy–hét naposak, a résztvevők a végén tanúsítványt kapnak arról, hogy elvégezték a workshopot. Minden képzésre válogatás, felvételi után juthatnak be a jelentkezők.

Gigor Attila, a mesterkurzus egyik vezetője az Indexnek elmondta,

minden tanár teljesen ingyen vállalta a munkát, és aki most nem tud tanítani, az is csak időhiány miatt nem, de továbbra is kiállásával támogatta az intézményt, és lehet, hogy egy későbbi időpontban tanít majd.

Gigor szerint ennek a mesterkurzus-sorozatnak az a lényeg és célja, hogy a Freeszfe Egyesület hallgatói betekintést nyerhessenek a világszínvonalú magyar filmesek műhelyébe, és ha rövid időre is, de együtt dolgozhassanak velük. Gigor maga nem fog mesterkurzust tartani, mert végzős MA filmes osztályt visz, amellett nem fér bele az idejébe, ráadásul azt is ingyen csinálja.

A mesterkurzusok, melyek a hallgatók számára  szeptemberben elindult rendes képzést egészítik ki, a december közepétől február elejéig tartó téli szünet idejére esnek, és a Freeszfe-hallgatókon túl érdeklődők is részt vehetnek rajtuk. Minden tanár maga szabja meg, milyen arányban.

A kurzusok oktatói:

  • Szilágyi Zsófia rendező, az Egy nap című film rendezője
  • Gazdag Gyula forgatókönyvíró, film-, színházi és televíziórendező, a UCLA School of Theater, Film and TV tanára
  • Rév Marcell operatőr, többek között a Fehér isten, a Viharsarok, a Jupiter holdja, az Eufória-sorozat és A feleségem története című film operatőre
  • Horvát Lili rendező, a Szerdai gyerek és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre rendezője
  • Pálos Gergő operatőr, többek között Roy Anderson Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című filmjének operatőre
  • Erdély Mátyás HCA, operatőr, többek között a Macerás ügyek, a Saul fia és a Napszállta operatőre.

Tavasszal az egyesület várhatóan színházi mesterkurzusokat is indít színházi szakemberek részvételével.