Stohl András nem csak a feleségét csalja, anyagi csőd is vár rá új szerepében

Ez még csak nem is egy görbe este. Ez egy teljesen elcsesződött este, vagy hogy szalonképesebbek legyünk, egy tönkrement soirée, bár itt már sem a kezdetekkor, sem a végén nem szalonképes már senki az alkalmilag összeverődött kompániából. Konkrétan a végére mindenki tök részeg, bár ha nem így lenne, az egymás megértésének vagy legalábbis elviselésének minimális esélyének is lőnének.

A magyar származású népszerű francia írónőnek, Yasmina Rezának nem ez a legjobb színdarabja, ahogy a Pesti Színház repertoárján sem ez a legmélyebbre hatoló előadás, de arra jó, hogy mindennapi életünk banális képtelenségeit elénk tárja. Az, hogy Boris (Stohl András) négy éve szeretőt tart, nem képtelenség, csak banális, ahogy az is csak kettejüknek, főleg Andreának (Radnay Csilla) nagy szó, hogy hosszú idő után egy egész estéjük van, és végre nem kapkodva, a kanapén kell intézni „ügyeiket” (mondjuk van helyette étteremvécé), hanem egy elegáns étteremben, amivel csak az a bibi, hogy a helyet Boris felesége javasolta. Persze Boris nem fogja fel, hogy ez mekkora gáz, hogy annyi erőfeszítést sem tett, hogy legalább mástól kérjen tanácsot, ha már maga nem képes felkutatni egy jó helyet a négy éve ebben a méltatlan szituációban kitartó barátnőjének.

amit a Bella Figurában még az is tetéz, hogy nem elég, hogy csal, nem elég, hogy a szeretői kapcsolatába se tesz túl sok energiát, de még az üzleti életben is teljesen tönkremegy, hamarosan csődöt, fizetésképtelenséget kell jelentenie a beépített verandákkal Franciaországot elárasztó vállalkozása sikertelensége miatt, vészesen közeleg a banki fizetési határidő, házán, egyetlen vagyonán jelzálog van, amit nem mer elmondani a feleségnek. Az előzmények ismeretében miért is merné?

Az este úgy alakul, hogy egészen véletlenül ugyanabba az étterembe tartanak, ahová Boris feleségének legjobb barátnője és annak partnere, amit még azzal is megfejelnek, hogy kis híján elütik az anyóst az odáig vezető úton.

Ám a franciák civilizáltak, s ha már így alakul, meghívják egymást egy italra, bár Françoise-nak, a feleség barátnőjének nagyon kínos ez a jelenet, voltaképp neki a legkínosabb. Borist a teljes anyagi és érzelmi összeomlás szélén ez már olyan nagyon nem is érdekli, Françoise partnere, az anyjával példásan törődő, comme il faut, udvarias és nyájas Éric, aki a legsimulékonyabb, ám a legsemmilyenebb is az egész társaságban pedig úgy van vele – ki ne ismerné ezeket a se hús, se hal figurákat? –, hogy minek beleszólni a másik életébe. 

Az est voltaképp egy egyfelvonásos laza komédia arról, mennyire nem tudunk egymással mit kezdeni, mennyire mások vagyunk, és ez milyen banális, mégis lehetetlen helyzeteket szül.

A darabból a mélységet, a rafinált dramaturgiát hiányolom, az eggyel (kettővel, hárommal) nagyobb tétet, amiből Török Ferenc dinamikus rendezése mégis egy pörgős este színeivel-ritmusaival a maximumot próbálja meg kihozni. Kovács Patrícia tíz év után ezzel a szereppel tér vissza a Vígbe, kiváló az elegáns, jobb körökből származó, kifogástalanul viselkedő, a ripacsériát és az útszéliség legapróbb megnyilvánulását nem titkoltan megvető feleség szerepére, azért pedig kifejezetten hálásak vagyunk Török Ferencnek, hogy Radnay Csillából nem pusztán az isteni torkú csinibaba naivát hozza ki, ahogyan rendezőtársai X-edjére, hanem belelátja a reménytelenséggel küzdő, a nyílt provokációt és a viselkedési kisiklásokat sem megvető, sőt az ebből adódó helyzeteket kifejezetten élvező vagány nőt, aki bár törődő kisgyerekes anyuka, bár szeretője van (vagy ebből a kiegyensúlyozatlan helyzetből fakadóan szeretői vannak), mégis magányos, hiszen négy éve nézi, hogy akit érdemtelenül szeret, épp hol nyaral családjával a nyári vakáció alatt, és nem csak ezen az estén éli meg, hogy magára hagyják.

Az este során érdekes beszélgetések vagy inkább félpárbeszédek alakulnak, de a legelementárisabb felfedezés talán az, hogy nem mindig azok nem illenek össze, akik pusztán szeretők és csak titokban találkozhatnak, de azok is ezekben az éles helyzetekben vizsgáznak, akik bizony már évek óta, ahogy Éric mondja, tesztelik egymást, de bizonyos esetekben – és elég egy ilyen lehetetlen este hozzá – kapcsolati indikátoruk nem a megfelelő színt mutatja.

A kissé már a demencia jegyeit mutató, magának való, a helyzetkomikumot adó szenilis anyós pedig hát kit szeretne meg első látásra, mint a számára vadidegen Andreát, a szeretőt, őt tartja jó fejnek saját menyével szemben, amiben persze önös érdeke is benne van, hisz Andrea gyógyszerész, így reménykedhet, hogy könnyebben hozzájut a mindenféle bajaira gyógyír pirulákhoz. 

A beharangozó alapján az előadástól többet vártunk, az igazi tétig, addig a drámáig el se jutunk ugyanis, hogy a legjobb barátnőnek kötelessége-e beszámolni a látottakról-hallottakról, mert egyrészt odáig mindenki lerészegedik, másrészt a legjobb barátnő, a feleség meg se jelenik a színen.

A november 18-i estén Wunderlich József helyébe Brasch Bence ugrott be, aki kiváló volt az idegesítően jól fésült, mindig megfelelően viselkedő, minden helyzetet megoldó, a langyosat kiköpi az úr típusú társasági ember szerepében. Ahogy az ő Éricjét elnézzük, inkább lennénk hisztire hajlamos feleség, nyíltan provokáló, olykor már-már ordenáré szerető vagy ripacsba hajló öregasszony. Még akkor is, ha összeomlik minden. 

Bella Figura

Rendezte: Török Ferenc

PestiSzínház (Borítókép:Radnay Csilla, Wunderlich József, Kovács Patrícia, Halász Judit és Stohl András. Fotó: Gordon Eszter / Vígszínház)