Posztumusz kap rangos díjat Póka Egon

DEBRE20140627011
2021.12.17. 10:41
Tizenegy zenetanár és tizenegy előadóművész részesül idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadása 2021. december 17-én lesz – írja az Indexhez eljuttatott közleményében a szerzői jogvédő iroda.

Az Artisjus olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint olyan tanárokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zenei oktatásban.

A szerzők egyesülete azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.

Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.

Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.

Előadói díjak – könnyűzene:

  • Berki Tamás: jazzénekes, dalszerző. 18 éven keresztül az MZTSZ Kőbányai Stúdió Ének Tanszak vezetője, 27 évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzénektanára. Jelenleg Sárik Péterrel duóban és a Sárik Péter Trióval játszik.
  • Elek István: szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék szaxofontanára. Jelenlegi formációi: Elek István Quartet; Fusio Group; Equinox, BJC Big Band; Black Diamond Big Band.
  • Lantos Zoltán: jazz- és world music hegedűművész, elektronikus multimédia művész, zeneszerző, költő, szövegíró, a Snétberger Zenei Tehetség Központ vendégtanára. Saját zenekarai: Zoltán Lantos' OpenSource, Samsara, Raga-Fusion.
  • Póka Egon (posztumusz díjazott): basszusgitáros, zeneszerző, a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió alapítója és igazgatója volt. A magyar blues legendás alakja idén, 68 évesen hunyt el. 1971-ben a Zorán által vezetett Metro zenekarban, 1978–1993, majd 2009–2011 között a Hobo Blues Band tagjaként játszott, 1997–2009 között pedig a P. Mobil tagja volt. Ezt követően 2007-ben alakult saját formációja, a Póka Egon Experience vezetője volt.
  • Szappanos György (posztumusz díjazott): basszusgitáros, a virtuóz játékáról ismert zenész idén, 55 évesen hunyt el. A Boom-Boom együttes alapítója, valamint a Babos Gyula-zenekar, a Felkai Band, a Tátrai Band, a Full Playback, a Háború együttes, a Free Style Chamber Orchestra, a Tumba Y Quema, a Tóth Sándor Quintet, Pálinkás Gergely és zenekara, a Time nevű együttesek tagja volt. Ezek mellett számos egyéb formációval, zenésszel és színházi darabban is játszott. Magántanítványait, többek között a Madách Színházban a Rocksuli musical basszusgitáros gyerekeit készítette fel nagy sikerrel.

Előadói díjak – komolyzene:

  • Corpus Harsona Quartet: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal növendékeiből, 2001-ben alakult quartet. Számos nemzetközi kamara- és harsonaverseny díjazottjai. Jelenlegi tagjai: Sütő András (harsona), Pálinkás Péter (harsona), Hegyi Gábor (basszusharsona) és Gáspár Olivér (harsona). Számos nemzetközi verseny díjazottjai.
  • Ernyei László: harmonikaművész és tanár, egyetemi adjunktus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Harmonika Tanszak és a XIII. kerületi Zeneiskola Harmonika Tanszak vezetője.
  • Onczay Zoltán: csellóművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Madrid Soloists szólamvezetője, a Celectro – electroacoustic projekt tagja, a Fejes Művészeti Akadémia alapító tagja, rendszeresen tanít fesztiválokon, és tart mesterkurzust Japánban, Amerikában és Kínában.
  • Somogyi Vonósnégyes: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt hallgatóiból, 1997-ben alakult, vonósnégyes, 1998 őszétől a jelenlegi felállásban működik: Somogyi Péter (első hegedű), Lendvai György (második hegedű), Tóth Balázs (brácsa), Pólus László (cselló). Lengyelországban, Mexikóban, Ausztriában, Máltán játszottak nemzetközi fesztiválokon, a budapesti Mini Fesztivál és az Ars Nova-sorozat rendszeres vendégei.
  • Szűcs Péter: klarinétművész, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Zeneakadémia doktorjelölt hallgatója, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán klarinét főtárgy és kamarazene tanára.
  • Váradi Judit: zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi docense, a Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program témavezetője, a Nagyváradi Partiumi Egyetem oktatója, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatója, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémia és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar művészeti igazgatója. Több hangversenysorozat alapítója, rendszeresen koncertezik itthon és külföldön.

Zenetanári díjak – könnyűzene:

  • Friedrich Károly: jazzharsonás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének nyugalmazott docense, a jazzharsona, jazztörténet és jazzhangszerelés tárgyak oktatója. Az Old Boys együttes tagja.
  • Gonda János (posztumusz díjazott): zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár, a magyar jazzélet meghatározó alakja 89 évesen hunyt el. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője (1961–1964), a Qualiton együttes és a Gonda Sextett alapító tagja. 1965-ben megszervezte és 1998-ig vezette a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakát. 1990-ben a tanszak a Zeneakadémia tanszékévé alakult át. Létrehozta, majd vezette az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. A Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke (1972–1984), a Magyar Jazz Szövetség alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, a Zenetanárok Társaságának elnöke (1994–1998) volt.
  • Nesztor Iván: jazzdobos, zenész-zeneszerző, az Erkel Ferenc Zeneiskola dobtanára, a Ritmusjáték és Jazzdobolás című tankönyvsorozat szerzője, népzenekutató. Jelenleg is a Nesztor Iván-formációban játszik.
  • Riha Emil: dobos, a Budapesti Operett Színház zenekarának nyugalmazott tagja, a 2007-ben létrehozott tárnoki ütőhangszeres iskola, a Tárnoki Ütősegyüttes alapítója és vezetője, növendékeivel rendszeresen koncertezik Tárnokon, térségében és Budapesten.
  • Tornóczky Ferenc: gitáros, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, gitár- és zenekarigyakorlat-tanára. Tagja volt korábban a Deák Bill Blues Band, P-Mobil, valamint a Hobo és Bandája zenekaroknak. Jelenleg a Garami Funky Stuff és saját induló projektjének zeneszerzője, gitárosa.

Zenetanári díjak – komolyzene:

  • Bali János: furulyaművész, karnagy, zenetörténész, zeneszerző, a Budapest Improvisers Orchestra tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója.
  • Holló Aurél: az Amadinda együttes, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium klasszikus ütőhangszer és kamarazene-tanára, zeneszerző.
  • Horn András: klarinétművész, nyugalmazott klarinét- és kamarazene-tanár, a középiskolai fúvóskamarazene-oktatás tanterv társszerzője. 1987-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanít, 2010-től a Fúvós Tanszak, 2013-tól a Kamarazene Tanszak, valamint az Új Zenei Projekt vezetője. Alapító tagja volt a Trio D'Echo, az Intermoduláció együttes, a Componensemple, az UMZE Kamaraegyüttes és az Új Harmónia Fúvósegyüttesnek. A hódmezővásárhelyi Augusztusi Zenei Napok klarinétkurzus-vezetője.
  • Romos Zsolt: fuvolaművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola főtárgy szakképzésért felelős oktató és gyakorlatvezető, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium művésztanára, fúvós tanszakvezetője.
  • Szakály Ágnes: a Tóth Aladár Zeneiskola és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanára. A kortárs magyar cimbalommuzsika egyik legismertebb tolmácsolója. A tanítás mellett koncertezett Európa valamennyi országában, valamint Japánban, Mexikóban, Ázsiában és az Egyesült Államokban.
  • Szilvágyi Sándor (posztumusz díjazott): gitárművész, tanár. A magyar gitáros közösség meghatározó tagja idén, 57 évesen hunyt el. 1990–1997 között a Debreceni Zeneművészeti Főiskola gitártanára, 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium Gitár Tanszakának tanára, haláláig tanszékvezetője, a gitároktatás budapesti szakfelügyelője volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen gitármódszertant oktatott, 2009-től a PTE Művészeti Kar gitár- és kamarazene-tanára volt. Számos mesterkurzust tartott itthon és külföldön, előadóként többek közt Bath, Berlin, Belgrád, Pozsony, Delhi, Bécs, Zágráb koncerttermeiben lépett föl.

(Borítókép: Póka Egon. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)